Kitoloncolnak egy amerikai újságírót Venezuelából

A venezuelai katonai elhárítás vett őrizetbe helyi idő szerint szerda hajnalban egy amerikai újságírót Caracasban venezuelai asszisztensével együtt – közölte csütörtökön a helyi újságíró-szervezet vezetője. Egyik amerikai munkaadója szerda este arról számolt be, hogy az amerikai újságíró kiszabadult, és kitoloncolják az országból.

Marco Ruíz, a venezuelai újságírók érdekvédelmi szervezetének vezetője a Twitteren azt írta, hogy a Katonai Elhárítási Főigazgatóságtól arról tájékoztatták, hogy a két újságíró az őrizetükben volt, és kihallgatták őket. A főigazgatóság nemzetbiztonsági fenyegetésekkel foglalkozik.

A Foro Penal nevű, ügyvédekből álló jogvédő szervezet úgy tudja, hogy Cody Weddle-t egy Caracas melletti börtönbe vitték, ahol Nicolás Maduro venezuelai elnök politikai ellenfeleit is fogva tartják. Weddle-n kívül öt amerikai-venezuelai kettős állampolgár is van a börtönben, akik az állami olajvállalat amerikai leánycégének dolgoztak korábban Houstonban.

Annak az épületnek a portása, ahol Weddle lakik, az AP amerikai hírügynökségnek elmondta, hogy öt, fekete egyenruhát viselő ember érkezett szerda reggel írásos paranccsal, majd két órával később a virginiai születésű Weddle-lel együtt távoztak, akinél egy nagy bőrönd és a felszereléseit tartalmazó táska volt. Nem mondott semmit, szó nélkül velük ment – mesélte a portás az amerikai hírügynökségnek.

Weddle egyik amerikai munkaadója, az ABC hírcsatorna miami kirendeltsége, a WPLG Local 10 News helyi idő szerint szerda este arról adott hírt, hogy az amerikai újságíró mintegy 12 óra elteltével kiszabadult, és a Caracas melletti Maiquetía nemzetközi repülőtérre vitték, ahol felteszik egy Egyesült Államokba tartó járatra. A dpa német hírügynökség jelentése szerint Weddle asszisztense is visszanyerte szabadságát.

Weddle-t ugyanaznap vették őrizetbe, hogy Maduro kiutasította az országból a német nagykövetet, aki támogatásáról biztosította Guaidót. Az amerikai újságíró szabadúszóként tudósított Venezuelából az elmúlt négy évben. Az ABC hírtelevízió miami irodájának, a Miami Herald című lapnak és a brit Telegraph című újságnak is dolgozott. Eredetileg azért érkezett Venezuelába, hogy az ottani állami médiahálózat, a Telesur angol nyelvű tudósítója legyen.

Az amerikai hírügynökségnek a venezuelai hatóságok semmilyen részletet nem árultak el az ügyről, még az őrizetbe vételeket sem erősítették meg. Az Espacio Público sajtójogi szervezet információi szerint az elmúlt két hónapban 49 újságírót vettek őrizetbe az országban. A legtöbbjüket pár óra elteltével elengedték, de a német születésű Billy Sixet például november óta fogva tartják kémkedés miatt, jóllehet a családja szerint a vád nem más, mint egyszerű koholmány.

Az amerikai külügyminisztérium úgy reagált, hogy a világ figyeli, a hatóságok hogyan kezelik az ügyet, és a "Maduro-rezsim" továbbra is fenyegetést jelent a szólásszabadságra Venezuelában.

Kapcsolódók

Kimaradt?