Halálos fenyegetéseket kapott Juan Guaidó

Halálos fenyegetéseket kapott az önmagát Venezuela ideiglenes elnökévé kikiáltó Juan Guaidó ellenzéki vezető – közölte hétfőn bogotái ülésén a 14 amerikai országot tömörítő limai csoport.

A közleményben hozzátették: Nicolás Maduro hivatalban lévő venezuelai elnököt terheli a felelősség, ha Guiadónak bármi baja esik. Carlos Holmes Trujillo kolumbiai külügyminiszter a csoport nevében szólva kijelentette: az ellenzéki vezető és családja elleni fenyegetések hitelességét bizonyító információk kerültek a szervezet birtokába. Trujillo mindazonáltal nem támasztotta alá állítását bizonyítékokkal.

Guaidó ellen bűnügyi vizsgálatot indított a Maduróhoz közeli venezuelai főügyészség, de más befolyásos ellenzéki vezetőkkel szemben nem került börtönbe, csak rövid időre őrizetbe vették januárban. A limai csoport emellett felszólította Madurót, hogy mondjon le tisztségéről a "demokratikus átmenet" és a "tisztességes, szabad választások" érdekében. A szervezet azonban elutasította az erő alkalmazását e cél elérése érdekében.

A bogotái ülésre azután került sor, hogy Guaidó szombaton megpróbálta bejuttatni a Kolumbiában és Brazíliában felhalmozott – javarészt az Egyesült Államok által küldött – "humanitárius segélyeket" Venezuelába, de a Maduróhoz hű fegyveres erők útját állták a szállítmányoknak. A segélyeket bejuttatni próbáló tüntetők és a fegyveres erők között összecsapások törtek ki, amelyekben különböző források szerint legalább négy ember meghalt, és közel 300 megsebesült. Sokak szerint ugyanakkor a segélyezés csupán eszköz arra, hogy az USA beavatkozzon a venezuelai belpolitikába.

A Brazíliával határos dél-venezuelai Gran Sabana térség elöljárója, Emilio González eközben arról számolt be, hogy a Brazíliából kiinduló segélyszállítmányok miatti összecsapásokban legalább 25-en meghaltak és 84 megsebesültek a hétvégén. Caracas lezárta Brazíliával és Kolumbiával közös határát, hogy elejét vegye a segélyek bejuttatására tett további kísérleteket.

Az Egyesült Államok a hétvégi erőszak nyomán újabb szankciókat hozott a Maduro-kormányzattal szemben, és a limai csoport ülésén részt vevő Mike Pence amerikai alelnök személyében sürgette szövetségeseit, hogy fagyasszák be Venezuela legnagyobb állami olajcégének a külföldi vagyoneszközeit, az országaikban lévő venezuelai részvények tulajdonjogát pedig adják át Guaidónak.

Az Egyesült Államok nem tagja a Limai Csoportnak, és nem is zárta ki a katonai beavatkozás lehetőségét Venezuelában.

Kapcsolódók

Kimaradt?