Világi Oszkár, a szlovákiai magyarság „szürke eminenciása”: „van egy politikai múltam, van egy gazdasági erő mögöttem, ezért néha meghallgatják, hogy mit mondok.”

Megszólalt a héten Világi Oszkár, a legtehetősebb felvidéki magyar és az Új Szóban „Közös politikai platform kell” címmel megjelent interjújában elmondta: Szlovákiában „a magyar parlamenti képviseletet az sodorja a legnagyobb veszélybe, hogy a két párt, a Híd és az MKP nem tud megegyezni”. Úgy vélte: „a pártok számára néha fontosabb lett a kommunikáció, mint az elvégzett munka.” Kósza híreszteléseket megcáfolva leszögezte, hogy „minden politikustól egyforma távolságot tartok”, majd hozzáteszi: „Ha nem lesz parlamenti képviselet, akkor eltűnik több mint húsz év munkája.”  Arról pedig, hogy Orbán Viktor kormányfő egy olyan üzletember magángépén utazik focimeccsre, aki egyik pályázatot a másik után nyeri, a következő volt a sommás véleménye: „A magyar miniszterelnök egy olyan gépen utazott, amit a klub bérelt, és nem azért utazott, mert ezért valamilyen ellenszolgáltatást nyújt, hanem azért, mert szereti a focit.”

„Jogász, politikus, az egykori csehszlovák parlament alelnöke, ma már alapvetően üzletember. Ő vezeti a Slovnaftot, a legnagyobb szlovák vállalatot, a Mol Nyrt. topvezetésének a tagja, de tulajdonosa az emblematikus dunaszerdahelyi focicsapatnak is. Kelet-Közép-Európában számtalan vállalkozása van, még a nemrégiben nagy port felvert erdélyi sörmanufaktúra, a Csíki Sör mögött is ő bukkan fel. Ha kelet-közép-európai nagyvállalkozókat kell „lecsekkolni”, Orbán Viktor, de más kormánytagok is szívesen kérik Oszi segítségét és hallgatják meg előzetesen a véleményét. A leggazdagabb felvidéki magyar ugyanis mindent el tud intézni és mindenkit ismer a „Monarchia” területén.”

Brückner Gergely, a Figyelőtől az emlékezetes tulajdonosváltás miatt az Indexhez igazolt Pulitzer-emlékdíjas újságíró Majd az Oszi elintézi címmel rajzolta meg tavaly áprilisban a leggazdagabb és legbefolyásosabb szlovákiai magyar üzletembernek portréját, ennek a Világi Oszkárt bemutató remek publikációnak felvezetőjét idéztük fentebb.

Aligha kétséges, hogy ez az ötmondatos életpálya-felvázolás már önmagában is kellő indokot szolgáltathat arra, hogy mindig odafigyeljünk egy bármikori megszólalására annak a befolyásos nagyvállalkozónak, aki saját nemzeti közössége érdekében nem keveset tett a múltban és tesz ma is. Ezt alátámasztandó el kell mondani: ez az elkötelezettsége azok iránt ahonnan vétetett, már akkor is a legfőbb jellemzője volt, amikor még fiatal jogászként, a Gustáv Husák nevével fémjelzett kommunista elnyomás éveiben csatlakozott az ébredező rendszerellenes erőkhöz. Akkoriban lett olyannyira aktív szereplője a rendszerváltást elhozó csehszlovákiai bársonyos forradalomnak, hogy 28 évesen, kisebbségi képviselőként a szövetségi törvényhozás alelnökének is megválasztották. Egy hajdani beszédes példa talán elegendő is lesz itt a bizonyításra: ő harcolta ki az első földtörvényt, amely rendelkezett a felvidéki magyarok kárpótlásáról is.

Ugyanakkor az is ténykérdés: hűsége az övéihez motiválta és motiválja napjainkban is Világit, amikor a politikát odahagyva a piacgazdaság felé fordult és nagyvállalkozóként szűkebb pátriájában, Csallóközben, de távolabb is, biztos egzisztenciát jelentő munkahelyeket teremtetett százak és százak számára. De akár említhetnénk a DAC melletti másik szíve csücskét, a Csallóköz régi nevét viselő Kukkónia Területfejlesztési Projektet, melyben vannak turisztikai, közlekedés-fejlesztési, gasztronómiai elemek is, s tudni érdemes róla többek közt azt is, hogy „a kukkóniás élelmiszeripari termékeket egységes logóval látják el, csak helyi alapanyagból, tartósítás nélkül készülhetnek, és talán éppen a Slovnaft benzinkúthálózatának shopjai értékesíthetik majd a termékeket.”

Így kötelességünknek érezzük rá figyelni most is, 2018 őszén, amikor „térségünk különlegesen izgalmas szereplője”, aki „nemcsak a természetes közegének mondható Szlovákiában, Magyarországon és Csehországban ismer mindenkit, aki számít az üzletben és a politikában, de teljesen otthonosan mozog az osztrák, a német, a horvát, a román, de még a lengyel piacon is,” közügyekben, benne hangsúlyosan a felvidéki kis magyar világ dolgaiban nyilvánított  határozott véleményt. Úgy hisszük, feltétlenül érdemes meg is osztani lapunk olvasóival azt, hogy miként látja Világi Oszkár a szlovákiai magyar politizálás, illetve a magyaroklakta régió jelenét és lehetséges jövőjét.

Az Új Szóban Lajos P. János főszerkesztő és kollégája, Sánta Szilárd közölt interjút néhány napja „Közös politikai platform kell” címmel a nálunk elsősorban a tusnádfürdői nyári szabadegyetem rendszeres résztvevőjeként ismert szlovák Slovnaft vezérigazgatóval, aki egyben a Mol magyar központú olajipari multi háromfős felsővezetésének a tagja, tulajdonosa a DAC-nak, az emblematikus felvidéki magyar labdarúgócsapatnak, de ezenkívül is, megannyi, döntően élelmiszeripari gazdasági érdekeltsége van Szlovákiában, Magyarországon, és mifelénk, Erdélyben is. Ezen túlmenően pedig régiónk üzletvilágának meghatározó kulcsfigurája, hiszen úgy hírlik, Orbán Viktor és más budapesti kormányzati szereplők gyakran kérik segítségét, ha kelet-közép-európai üzletembereket kell lekáderezni, s akit, minden bizonnyal nem ok nélkül, a pozsonyi napilap cikkszerzői a szlovákiai magyarság „szürke eminenciásának” neveznek.

„Oszi”, hiszen Világit gyakorlatilag minden ismerőse így hívja, aki „nagyon okos, gyors gondolkodású, az iratokat és a rendszereket pillanatok alatt átlátó, hatalmas munkabírású üzletember”, s egyben „joviális, kedves arc, remek vendéglátó, akinél a befektetési bankárokra jellemző nyugodtság nem erőltetett álca, hanem természetéből fakad”, most, hogy még egy magyar párt is megjelent a politikai porondon,  s ezért megint változhat szlovákiai magyarság politikai képviselete, ezt a új helyzetet így látja:

„A magyar parlamenti képviseletet az sodorja a legnagyobb veszélybe, hogy a két párt, a Híd és az MKP nem tud megegyezni. Meg kellene egyezniük. Nemcsak azért, mert az egyezség garantálná a parlamenti jelenlétet, hanem azért is, mert ez azt eredményezné, hogy nem lenne ilyen feszültség a szlovákiai magyarok körében – nemcsak kampányidőszakban, hanem négy éven át –, ami megoszt bennünket. Úgy vélem, a két párt közti különbség nem olyan nagy a választók számára. Nincs szükség a választó hatalmas belső kompromisszumára, hogy egy ilyen szövetségre szavazzon: a Híd és az MKP között igazán komoly különbség nincs.”

Újságírói tamáskodásra, miszerint azért mégis lennének különbségek a Bugár Béla és a Menyhárt József vezette pártok között, ekképp érvel megengedő álláspontja mellett:

„A kommunikáció szintjén van különbség, lehetnek eltérések abban, hogy mit tart fontosabbnak az egyik vagy a másik párt, de ha a pártprogramokat vesszük, vagy hogy mit szeretnének kezdeni a régióval, nem látok nagy különbséget. Komolyabb régiófejlesztési programot egyik pártnál sem láttam, pontosabban: programok léteznek, de megvalósítási gyakorlatilag nem létezik. Én azt javasoltam, hogy jöjjön létre egy olyan platform, ahol ez a két párt és a civil szféra megegyezik abban, mi az a politikai minimum, ami mindkét párt számára elfogadható a kultúrában, az iskolaügyben, a régiófejlesztésben és a kisebbségpolitikában. Ha ebben meg tud egyezni a két párt, akkor ez már olyan alapot teremt, hogy elkezdődhet a dialógus. Ha ezen túlmenően valakinek van olyan témája, amely számára fontos és a partner számára elfogadható, akkor nem látom akadályát az együttműködésnek. A két párt a választási időszakon kívül is együttműködhetne, közösen kidolgozhatnának akcióterveket, melyeket, ha bejutnak a parlamentbe, megvalósíthatnának.”

Csaknem két esztendeje annak, hogy 2016. december elején a párbeszéd alapú politizálás kezdeteként lehetett üdvözölni, hogy jóformán a teljes szlovákiai magyar politikai és civil elit egy asztalhoz ült Dunaszerdahelyen, az MKP által kezdeményezett magyar-magyar párbeszéd első állomásán, ahol a főszerep az oktatásé volt. Itt kísérlet történt egy kisebbségi minimum elfogadására, de ez a kezdeményezés utóbb elhalt. Azóta sem látni jelét annak, hogy a Híd és az MKP közeledne egymáshoz, holott erre lenne társadalmi igény, annál is inkább, hiszen ebben a hónapban önkormányzati választások lesznek, jövőre pedig államfőválasztásra kerül sor, ráadásul két magyar indulóval, nem is szólva a szintén 2019-ben esedékes európai parlamenti választásokról. Arra a kérdésre, hogy vajon ez a helyzet változhat-e 2020-ig, Világi így felel:

„Szomorú, hogy a pártok nem folytatták a párbeszédet, amelyet elkezdtek az oktatási témában. Sajnálatos, hogy a dialógus nem terjedt ki több területre – gondolom, mivel ez idő- és munkaigényes. A pártok számára néha fontosabb lett a kommunikáció, mint az elvégzett munka. Egyebek mellett ez is az egyik oka annak, hogy a politika válságban van. Azért, mert a közösségi médiában felületesek az emberek, az értékeikhez még ragaszkodnak. A pártok sokszor úgy gondolják, elég a közösségi médiában kommunikálni, és a munkát nem kell elvégezni. Azzal érvelnek a politikusok, hogy senki nem olvas ma pártprogramot. Ez lehet, de a program a pártnak készült, a végrehajtás pedig igenis érdekli az embereket.”

Az immár negyedik, a szlovákiai magyarok szavazataira aspiráló párt, a Simon Zsolt-féle Magyar Fórum színrelépése mögött sokan Világi Oszkárt vélték felfedezni és ezek a vélemények Felvidék-szerte lábra kaptak a közbeszédben. A nagyvállalkozó nem tagadja, hogy az alakuló párt talán kikényszerítheti a Híd és az MKP együttműködését, de határozottan cáfolja a rá vonatkozó, alaptalan feltételezéseket: 

„Nem támogatom Simon Zsolt pártalapítását. Úgy vélem, minden politikustól egyforma távolságot tartok. Értem Simon Zsolt logikáját, de nem vagyok a támogatója. Értem az MKP és Híd logikáját is, és sajnálom, hogy nem élnek az együttműködés lehetőségével. Számomra fontos, hogy a szlovákiai magyarságnak legyen parlamenti képviselete. Ha nem lesz parlamenti képviselet, akkor eltűnik több mint húsz év munkája. Ha ez megtörténne, akkor biztos vagyok benne, hogy ez a három párt nem tudna visszatérni a parlamentbe, talán csak egy új párttal lenne esély erre. Viszont négy év parlamenten kívül nagyon hosszú idő, egyáltalán nem biztos, hogy létrejönne egy ilyen párt.”

Ha már szóba kerültek feltételezések, a folytatásban megtörténik más kóbor hírek mentén is a tisztázás. A beszélgetés folytatásában választ kaphatunk arra a kérdésre is, ami egy olyan ügyben „vág rendet”, mely két ország politika irántii érdeklődőinek körében téves információt tényként kezelt. Következzen az erre vonatkozó kérdés és a tisztázó válasz:   

 „Igaz az, hogy nagy a befolyása az MKP-ban és beleszólása volt az elnökválasztásba is? Közismert, hogy jó viszonyban van Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, és ennek köszönhetően is befolyással van az MKP-ra?

Az MKP struktúráival nincs semmilyen kapcsolatom. Az igaz, hogy az MKP elnöke olyan személy, akivel tudok kommunikálni, de a korábbi elnökökkel is tudtam. Ez a kapcsolat ennél nem több. A Híd elnökével is tudok kommunikálni. Az MKP munkáját sem szándékom, sem módom nincs befolyásolni, mivel az nem az én feladatom. Véleményem van, amit időnként elmondok: van egy politikai múltam, van egy gazdasági erő mögöttem, ezért néha meghallgatják, hogy mit mondok. Nagyon sok olyan ügy van, amit ma másképp csinálnék, mint a Híd vagy az MKP. Az pedig egy mítosz, hogy Orbán Viktor befolyásolná az MKP működését. Az MKP irányultsága a párton belül dől el.”

Hatni politikusokra, befolyásolni őket ezek szerint nem kíván Világi Oszkár, viszont fajsúlyos közszereplőként – mint már eddig is láthattuk – határozott véleménye van a Híd és az MKP politizálásáról. Mivel pedig beszélgetőpartnerei konkrétan is rákérdeztek arra, hogy mit tenne másképpen, mint a Bugár Béláék, illetve a Menyhárt Józsefék, ezúttal sem habozik kritikával szemlélni pártjaik tevékenységét és bíráló hangon fogalmazni.

Előbb a Híd kerül terítékre, amelyről tömören kimondja: „A régiófejlesztés és a mezőgazdaság két olyan terület, amely a szlovákiai magyarság mindennapjait érinti. Ezeken a területeken más problémamegoldást választanék, mint a Híd.” Az MKP-ról már ennél bővebben értekezik, itt vél felfedezni pozitívumokat, de az összkép végül lehangolóvá sikeredik. Tegyük hozzá: magunk is úgy látjuk, hogy Világi Oszkárnak okfejtésében maradéktalanul igaza van:

 Az MKP egy erős, regionális párttá fejlődött, 15 éve parlamenten kívüli pártként létezik. Szlovákiában nincs másik hasonló párt. Az MKP-nak erős a regionális politikája. Ez pozitívum, viszont úgy tűnik, ezzel megelégszik, és nincs is ambíciója a nagypolitikában. Azzal már nem foglalkozik, hogy egy járás, egy régió milyen képet mutat a nagypolitika felől nézve. Éppen ezért úgy tűnhet, hogy a szlovákiai magyarság ügyei csak a falvakban és a városokban dőlnek el. A másik tény, hogy az MKP erős regionális begyűjtője a fiatal politikusoknak, de úgy látom, ezeket az embereket nem képes eljuttatni a nagypolitikába.”

Pedig ennek a generációs megtorpanásnak a bekövetkezte nem törvényszerű, mi több, a precedens adva van. Hogy vajon igaz-e, miszerint ez a megrekedés egy 15-20 éves öröksége lenne az MKP-nak, amint ezt a Világit faggatók tudni vélik, az interjúalany így felel:

„Amikor az Együttélésből, a Magyar Polgári Pártból és a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalomból létrejött az MKP, nagyon sok fiatal is bekerült a politikába, olyan fiatalok, akik értettek a gazdasághoz, és országos ügyekhez tudtak érdemben hozzászólni. A mai ötvenesek nagyjából akkor kezdtek politizálni, volt tehát egy generációs frissítés, csak ez megtorpant. Kezdetben a Hídnál is volt ilyen kezdeményezés, de ma ennek nem látom nyomát. Igazából az MKP-nak van lehetősége ezt tudatosan felépíteni, mert erős struktúrái vannak a régióban: az önkormányzatokból és a járási szervezetekből tudna meríteni, de nem teszi.”

A nagylélegzetű Világi-interjú teljes ismertetésére sajnos nincs lehetőségünk, a szándékunknak, mint történik ez oly sokszor e rovatban, határt szabnak a terjedelmi korlátok.

Amit viszont e mélyinterjúból még feltétlenül szöveghűen is megismertetendőnek gondolunk az olvasó számára, az két olyan vonatkozás, melyben úgy hisszük vétek lenne nem megismerni az álláspontját.

Az egyik ilyen égető kérdés, hogy a mindenkori pozsonyi kormányok következetesen elhanyagolták a magyarok lakta Dél-Szlovákia fejlesztését. Ezt, és ennek mentén, hogy miért is oly nagy a különbség észak és dél között így látja az üzletember:

„Tény az, hogy Dél-Szlovákia infrastrukturálisan nem fejlett, nem vonzza a befektetőket. Nem véletlen, hogy Rimaszombatba nem érkezik befektető, ugyanis nem lehet oda eljutni, az iparnak logisztikai háttér kell. Az a döntés például, hogy autópálya csak északon épült, azt is eredményezte, hogy az elmúlt 15 év alatt ez a déli régió gazdaságilag sokkal gyengébb lett. Ennek számos következménye van, az egyik, hogy a déli régióban nincsenek igazán nagy foglalkoztatók, akik támogatnák az iskolaügyet, azért, mert szükségük van jól képzett munkaerőre. Talán egyetlen kivétel a Samsung, de a jövője ennek is kérdéses. Évekig nagyon sok szlovákiai magyar Magyarországon dolgozott, például Komáromban vagy Esztergomban – később a válság vagy a vállalati optimalizálás következtében sokan elveszítették a munkahelyüket Magyarországon. (…)

A szlovákiai gazdasági növekedést a déli régióban az emberek kevésbé érezték. Érdemes összevetni Zsolnát és Komáromot a húsz évvel korábbi állapotukkal, és rögtön látható, mennyit fejlődött egy északi, és mennyit egy déli város. Az autópálya nagyon sok városba befektetőket hozott, magasabb az átlagbér, szakképzett munkaerőre van szükség, ezért az iskolák képzési színvonala is ennek megfelelően alakult. Dél-Szlovákia ma oda jutott, hogy egyáltalán nem vonzó egy nagyobb befektetőnek. Minimum 15–20 éves lemaradása van a régiónak, és azon kell elgondolkodni, hogyan lehetne javítani a helyzeten.”

A másik, ami záró kérdése volt a Lajos P. János-Sánta Szilárd duónak, s amit annak tudatában tettek fel, hogy azzal talán azzal zavarba hozzák az Orbán Viktorral közismerten kitűnő viszonyban levő Világi Oszkárt, jól tudva, hogy mindkettőjűk foci iránti rajongása két ország közbeszédének kiemelt tárgya.

Mielőtt viszont az „És arról mi a véleménye, hogy a magyar miniszterelnök egy olyan vállalkozó magángépén utazik focimeccsre, aki rendre pályázatok nyertese?” ma, nemcsak Pannonhonban oly sokakban felmerülő kérdésre adott választ közreadnánk, talán nem fölösleges még egyszer idéznünk abból a remekbeszabott portréból, melynek bevezetőjével indítottuk cikkünket. Úgy hisszük, érdemes megtudni, mit jelent a foci, közelebbről a dunaszerdahelyi foci Világi Oszkár számára és persze azoknak is, akik közül való, akikkel ő egy:  

„Világi Oszkár mániákus futballrajongó, a DAC, vagyis a dunaszerdahelyi csapat régi szurkolója, ma már a tulajdonosa is. Egy tőle hallott anekdota szerint akkora futballszurkoló, hogy a fél 4-kor megtartott esküvőjére egyenesen a DAC-stadionból ment. „2-kor játszott a csapat azon a szombaton, az első félidőt még meg tudtam nézni” - mesélte.

Amikor aztán jó pár évtizeddel később megvehette a DAC focicsapatot, amolyan megváltóként érkezett, mert az előző tulajdonos, egy Bécsben élő iráni orvos-vállalkozó, Khashayar Mohseni idején a klub mélyre süllyedt. Nem érkeztek meg a fizetések, a csapat majdnem kiesett, több focista a saját meccseikre fogadott a szlovák tippmixen. Világi ekkor szállt be, ő is sokat áldozott a klubra, de azóta beszállt a magyar állam és a Mol-csoport is. Utánpótlás-akadémia, új stadion készült, utóbbi a Mol Aréna nevet fogja viselni.

A Mol-csoport támogatni szerette volna a stadiont, de nagy gondolkodás volt, hogy miként hívják a létesítményt. A csapat annyira magyar, hogy furcsa lett volna Slovnaft Arénának hívni, és bár a szlovák töltőállomás-hálózat Slovnaft néven fut, a szlovákok is autóznak Magyarországon, Csehországban, a Mol Aréna elnevezés lett a döntés. A DAC meccsein tényleg elképesztő a hangulat, az egész Felvidékről, de Magyarországról is sokan járnak a mérkőzésekre.

„A DAC szimbólum, több mint egy focicsapat, magyar önbecsülés” – hallottuk a csapatnál járva egy szurkolótól. Minden meccs nemzeti ünnep, és a szurkolók harcolnak is a jelképeikért. Amikor a szlovákok a DAC-ra szabva, betiltották a stadionokban az „idegen államok nemzeti jelképeit”, a magyar szurkolók kiraktak egy piros-fehér zászlót, és aláírták betűkkel, hogy „zöld”. Nemrég pedig a DAC-lelátón gyakran felcsendülő magyar himnuszról hivatalos beadványban magyarázták, hogy az egy ima. „Milyen szép gesztus, hogy a szurkolók nem trágárkodnak, hanem imádkoznak a csapatért. Azt ugye szabad?” – kérdezték.

Ezek után, íme, Világi Oszkár válasza az ominózus repülőutazásos kérdésre:

„A magyar miniszterelnök egy olyan gépen utazott, amit a klub bérelt, és nem azért utazott ezen a gépen, mert ezért valamilyen ellenszolgáltatást nyújt, hanem azért, mert szereti a focit.”