Botrány a New Yorkernél: meghívták Trump volt tanácsadóját

David Remnick, a The New Yorker főszerkesztője hétfő este visszavonta Donald Trump elnök volt tanácsadója, a szélsőjobboldali Steve Bannon meghívását a lap szokásos évi fesztiváljára.

„Megváltoztattam a véleményemet” – írta munkatársainak küldött feljegyzésében hétfőn David Remnick, miután közleményt adott ki arról, hogy visszamondja a hazai és nemzetközi politikai és közéletben egyaránt vitatott, a jobboldali populisták európai összefogását szorgalmazó Bannon meghívását a tekintélyes eseményre. Közleményében a főszerkesztő azt hangsúlyozta: egy későbbi időpontban és hagyományosabb újságírói környezetben tervezi meginterjúvolni a volt elnöki tanácsadót.

A New Yorker fesztivál egyik fő vendég Steve Bannon lett volna, akivel David Remnick tervezett pódium-interjút készíteni. Az interjú előre bejelentett témái a fehér nacionalizmus, a fajgyűlölet, az antiszemitizmus és az illiberalizmus lettek volna. A meghívást hétfő reggel hozta nyilvánosságra Remnick, estére azonban a meghívott vendégek egy része tiltakozását fejezte ki Bannon miatt és kilátásba helyezte távolmaradását a rendezvénytől.

Judd Apatow filmrendező elsőként protestált, Twitter-bejegyzésben közölte: nem veszek részt olyan rendezvényen, amely elfogadhatóvá teszi a gyűlöletet. Hozzátette: reméli, a The New Yorker változtat a szándékán és lemondja Bannon meghívását. „Talán elolvashatnák saját riportjaikat az ideológiájáról” – fogalmazott a rendező. Csatlakozott hozzá John Mulaney színész, standupos és szövegíró, aki szintén bejelentette, hogy ha Bannon ott lesz, ő távol marad. Jim Carrey színész Twitter-üzenetben közölte álláspontját: "Bannon? És én? Ugyanabban a programban? Ez soha nem fordulhat elő."

Roxane Gay írónő és egyetemi tanár, a The New Yorker rendszeres szerzője még azt is megígérte, hogy az éppen készülő esszéjét is visszavonja a magazintól, ha Bannon ott lesz a fesztiválon.

 


Interjút készíteni Bannonnal nem jelenti az elvei támogatását” – írta a visszavonását bejelentő közleményében David Remnick. Hozzátette: fontosnak tartotta volna, hogy a félidős választások előtt megszólaltasson valakit, aki segített „a trumpizmus megalkotásában”.

 

Bannon közleményben reagált a történtekre. Leszögezte, azért fogadta el a meghívást, mert szemtől szemben akart beszélgetni „nemzedéke egyik legvakmerőbb újságírójával”. A meghívás visszavonásáról azt mondta: azt bizonyítja, hogy Remnick "pipogya", amikor szembekerül az "ordító online csőcselékkel".

Kapcsolódók

Kimaradt?