A biztonsági kordonokba hajtott egy autó a londoni parlamentnél

A biztonsági kordonokba hajtott egy autós a londoni parlamentnél kedden, a sofőrt letartóztattak, a környéket lezárták.

A rendőrség tájékoztatása szerint több járókelő megsérült, állapotukról egyelőre nem közöltek részleteket, csak annyit, hogy jelenleg egyikük állapota sem életveszélyes. A rendőrség egyelőre arról sem adott felvilágosítást, hogy terrorcselekmény vagy baleset történt-e.

A BBC hírtelevíziója által megszólaltatott egyik szemtanú szerint az autós nagy sebességgel, szándékosan hajtott a kordonok közé. A letartóztatott férfit a helyszíni tudósítások szerint bilincsben vezették el. A parlament a legjobban védett környékek közé tartozik a brit főváros központjában. Az épületet erős, betonból és acélból készült biztonsági kordonok övezik.

A parlament melletti Westminster hídon tavaly márciusban gázolásos és késeléses merényletet követtek el, amelyben az elkövetővel, a brit Khalid Masooddal együtt hatan haltak meg, köztük egy rendőr, több mint ötvenen pedig megsérültek. A hatóságok szerint a terrorcselekmény iszlamista indíttatású volt. 

 

 

Kimaradt?