Több tízezer áldozata van a hőségnek Japánban

Hetvenezernél többen kerültek kórházba a hőség miatt Japánban az elmúlt három hónapban, ami országos rekord – derült ki kormányzati adatokból kedden.

Összesen 71 266-an szorultak kórházi ellátásra április 30. és augusztus 5. között a forróság miatt, közülük 138-an meghaltak a válságkezelési központ adatai szerint. A legmagasabb hőmérsékletet, 41,1 Celsius fokot július 23-án mérték a Tokióhoz közeli Kumagajában.

Az idei adat megdöntötte a 2013-as rekordot, akkor 58 729 embert szállítottak kórházba június 1. és szeptember 30. között. A legtöbb embert (5994-et) a japán fővárosban kellett ellátni, azt Oszaka (5272) és Aicsi (5195) prefektúra követte.

Mint kiderült, a kórházba kerültek közül 1651 ember olyan súlyosan beteg volt, hogy több mint három hétig szorult ápolásra, a kórházi ellátásra szorulók 40 százalékát, vagyis 29 070 embert otthonról szállították be, míg 5068-an oktatási intézményekben lettek rosszul. (japánban nyáron is van iskolai tanítás – a szerk.) A több mint hetvenezer ember 48,2 százaléka idős volt.

Az előző héten 13 575 embert vittek kórházba, közülük 13 vesztette életét.

Nem lesz könnyebb az elkövetkezendő időszak sem, ugyanis azt is jelezte a válságkezelési központ, hogy folytatódik a hőség, a hatóságok fokozott folyadékbevitelt és légkondicionáló használatát javasolták a baj megelőzése érdekében. Az oktatási minisztérium kedden arra kérte a helyi tisztségviselőket: fontolják meg a nyári szünet meghosszabbítását, hogy megóvják a diákokat a hőségtől.

Kapcsolódók

Kimaradt?