„Jól bemutatkoztunk!” – jutott eszembe arról az incidensről, nyelvi jogi „rablómeséről”, amelynek éppen tanúi lehetünk egy jobb sorsra érdemes nemzetközi konferencián.

Miközben ezeket a sorokat írom, Bálványosfürdőn még mindig zajlik a rendőrség helyszíni szemléje az ET-fórumon, amelyen elvileg nyugodt körülmények között kellett volna előadásokat hallgatnunk az európai kisebbségi nyelvi jogokról. Ehhez képest a notórius hazai bajkeverő blogger, Dan Tanasă ül a szálloda előterében és élénken nyilatkozik az egyik rendőrnek, miközben a másik asztalnál az egyik szervező vall egy másik rendőrnek arról, hogyan is történt tulajdonképpen a „lopás”.  Na, de vegyük sorra az eddig történt eseményeket.

 Gyanútlanul hozzáláttam jegyzetelni a 25 kisebbséggel rendelkező Vajdaságnak,  Európa egyik legsokszínűbb régiójának bemutatását,  amelyet a félig szerb, félig magyar származású képviselő, Matija Kovac foglalt össze. Hallgatni is nehéz volt azt a hosszú felsorolást, amely a vajdasági kisebbségvédelmi törvényekről szólt. Amikor a beszélő éppen ahhoz a részhez ért, ami a kisebbségi nyelvek helyi hatóságok általi használatáról és a helységnevek többnyelvű felirataihoz ért,  arra lettem figyelmes, hogy tőlem néhány méterre egy félhangos konfliktus zajlik Dan Tănasă és Tamás Sándor tanácselnök között, amelyben az előbbi azt kéri éppen számon az utóbbin,  hogy  beszédében miért használt  olyan dokumentumokat, amelyekkel az országot lejáratja, de nem baj, mert mindjárt hívja a rendőrséget. Ha nem lettem volna szemtanúja ennek az incidensnek, nem is hittem volna el, hogy ilyesminek helyszíne lehet egy olyan konferencia, amelynek célja épp az, hogy a kisebbségi nyelvek használata hangsúlyosabb legyen Európában.

Mivel kíváncsi voltam, hogy mire készül a bajkeverő, utána mentem az előtérbe, ahol éppen azon tajtékozott két újságíró kollégának, hogy a tanácselnök bemutatásából az derült ki: Romániában csak magyarok élnek, és ez így tarthatatlan, mert a román álláspontot senki nem mutatja itt be, és különben is tegnap valami román turisták csak magyar nyelvű számlát kaptak az egyik vendéglátóipari egységben, miután fizettek.

Azt hittem, hogy ez ennyi, le is csillapodnak a kedélyek, de amikor visszatértem a terembe, ott éppen a román ifjúság egyik képviselője beszélt, aki elmondta: támogatják azt, hogy Romániában a kisebbségi jogok terén előrelépés történjen, és készen állnak a párbeszédre, azonban az, ami itt történik, az nem dialógus.

Ezt követően Cătălin Ivan európai parlamenti képviselő ragadta magához a szót iszonyat gyorsasággal és azt ecsetelte, hogy a nemzetiség és állampolgárság között tegyünk már különbséget. Arra is kitért, hogy Székelyföldön munkaerőhiány van, és különben is az „enklávéban” azt támogatják, hogy az emberek ne tanuljanak meg románul, ne tudjanak elhelyezkedni Konstancán és Iași-ban, és ne a tartsák tiszteletbe az ország nyelvét. Végezetül elmondta: dokumentumokat loptak el tőle tíz perc alatt, amellyel azt mutatta volna be hitelesen a nemzetközi meghívottaknak, hogyan is néz ki Románia a magyar torzítás nélkül.

A helyzetet Sógor Csaba európai parlamenti képviselő mentette meg időlegesen, aki úgy vélte, hogy bár udvariatlan hangnemben, de mégis elkezdődött egyfajta párbeszéd, és örül, hogy ez nemzetközi részvétellel kezdődött. Elmondta, hogy ő maga olyan kisebbségi iskolában tanult, ahol kötelező volt a román nyelv.

A nemzetközi meghívottak csak ültek és kapkodták a fejük, mert amit itt leírok, alig 15 perc leforgása alatt hangzott el. Valamennyi külföldi megszólaló párbeszédre buzdított, hiszen ebben a hangnemben nem fognak megoldani semmit az egymásnak feszülők – mondták.  Erre szólította fel a szerb beszélő is a felszólalókat, az ülésszak vezetője pedig gyorsan nem le-, hanem bezárta a beszélgetést, hogy véget vessen a további cirkusznak.

A kávészünetben Horváth Anna megpróbálta elmagyarázni a rezzenéstelen arcú, meggyőződéseiben láthatóan mélységesen megingathatatlan Cătălin Ivannak, hogy miért nem jó, ha a magyar gyermekek archaizmusokat tanulnak román órán az iskolában. Eközben, hogy oldjam a feszültséget, amely csak úgy szikrázott a levegőben, a román újságíró kolléganőtől viccesen megkérdeztem, hogy szerinte vajon mikor jön a rendőrség. „Alig várom már, hogy jöjjön” – válaszolta erre a megjegyzésemet elcsípő Cătălin Ivan, majd határozottan kolléganőm diktofonja felé fordulva, a profik szakszerűségével kezdte mondani az ő „álláspontját” a felháborító eseményről.

Hogy véletlen vagy sem, nem tudom, de a következő beszélő, Paul Bilbao Sarria baszkföldi meghívott példája a kisebbségi nyelvek használatáról nagyon talált a hangulathoz. Azzal példálózott ugyanis, hogyha például őt most letartóztatná a rendőrség, akkor tolmácshoz lenne joga európai állampolgárként, miközben ha ugyanez egy helyi  magyar lakossal történne meg, akkor a rendfenntartó hatóságnak magyarul kellene az illető tudomására hoznia az állampolgári jogait.

Na, ezzel már totál kész voltam a hangulatot illetően, hiszen az ajtó elé éppen megérkezett a rendőrség, és nem éppen a helyi lakosság nyelvén vallatta Tamás Sándor tanácselnököt, igazoltatta a hiteles Romániát bemutató dokumentumok „ellopása” miatt az egyik szervezőt.

Amikor már éppen szomorúan konstatáltam, hogy milyen hasznos és jó esemény sikkad el a cirkusz miatt, és visszatértem a terembe, azt kellett tapasztalnom, hogy mégis vannak normális, higgadt hangok ebben a nagy szellemi sötétségben, ami éppen kibontakozott: Adrian Szelmenczi, az ActiveWatch jogvédő civil szervezet elnöke ugyanis arról beszélt, hogy a román hatóságok az általa vezetett intézmény tapasztalatai alapján hogyan akadályozzák a magyarság nyelv jogait.  „Cătălin Ivan európai parlamenti képviselő úrhoz is lett volna néhány szavam.  Jaj, bocsánat,  ő éppen a rendőrséggel  van elfoglalva” – mondta ironikusan és keserűn a jogvédő aktivista.

Nos, ezzel szeretném ezt a helyi beszámolót lezárni egyelőre és vissza is térek a konferencia munkálataihoz, éppen Paul Bilbao Sarriát fogom faggatni a baszkföldi autonómiáról. De megengedek magamnak egy székely mondást, amit erre a helyzetre használni lehet: van baj elég!