Zsidóznak a magyar parlamentben. Nem először, és attól tartok, nem is utoljára. Magyarország ismét a világsajtó botrányhőse, a tízmilliós kis ország szép lassan világrekordot állít fel, hogyan lehet menetrendszerűen megbotránkoztatni a civilizált világot. Mert szélsőségesek, neonáci csoportok, idegen- és mássággyűlölők mindenhol vannak, de általában a perifériára szorulva, elszigetelve, nem a parlamenti mikrofontól uszítanak. Ám ha valaki mégis megpróbálkozik ilyesmivel, akkor megvonják tőle a szót, fegyelmi eljárást indítanak ellene, és a magukra valamit is adó politikai erők, politikusok messze elkerülik. Magyarországon azonban a Jobbik képviselője nyugodtan kifejtheti az országgyűlésben, hogy itt az ideje (újra) listázni a zsidókat, mert nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek az ország számára. Az ülésvezető nem inti le, nem ad szót azoknak, akik ügyrenden kívül szót elutasítanák a szégyenletes felvetést.

Másnapra összekapta magát az ellenzék (a botrányos felszólalás már estefelé hangzott el), sárga csillaggal érkeztek a képviselők az ülésre, flas-mob és hagyományosan szervezett civil tiltakozás is sorra került. A résztvevők azonban nem lepték el a Kossuth teret, a magyar demokráciáért oly lelkesen százezreket összetrombitáló Békemenet szervező ezúttal nem érezték, hogy bármi is veszélyeztetné az ország hírnevét, demokráciáját. A kormány nem elkapkodva, kiadott egy semmitmondó tiltakozást, hogy a kabinet minden magyar állampolgárt megvéd az ilyen inzultustól, elítéli, fellép minden szélsőséges, antiszemita vagy rasszista megnyilvánulással szemben.

Hogy hogyan lép fél, az egyelőre titok, bár nem először ígérte ugyanezt. Nemrég, amikor kilencven éves főrabbit az utcán támadták meg és inzultálták, akkor sem elsietve, szó szerint ugyanez a közlemény látott napvilágot, Orbánéknak a vérlázító jobbikos javaslat annyit sem ért, hogy bár néhány mondatot vagy szót módosítsanak a korábbi tiltakozáson. A miniszterelnök pedig hallgat, a Dávid csillagot sem tűzte ki, miközben már megszólalt az Európai Bizottság, az Egyesült Államok és Izrael nagykövetsége is, rajtunk csámcsog a félvilág. Igaz, hogy a közmondás szerint hallgatni arany, modern politikai értelmezésben voks, ha az ember nem nézi annak az árát, de vannak helyzetek, amikor hallgatni bűn. Főképp egy államférfi (nő) részéről.

Orbán hallgatása, a szélsőjobb felé kacsingatása nem újdonság, hiszen akkor sem szólalt meg, amikor szintén a Jobbik, ugyancsak a parlamentben a tiszaeszlári vérvádat elevenítette fel, akkor sem volt személyes mondanivalója, amikor futballhuligánok gyalázták Izraelt egy barátságos meccsen, vagy amikor Sweitzer főrabbit inzultálták a budapesti nyílt utcán. Ám az, hogy mélyen hallgatnak a keresztény egyházak elöljárói is, az már több mint megdöbbentő. Mondhatni ökuménikus összmagyar szégyen.

Mert ha a lavina tényleg elindul, mindnyájunkat eltemet, és már nem állunk messze attól, hogy az időszakos földindulások tényleges lavinába menjenek át. A parlamenti zsidózás másnapján egy Békés megyei település piacán egy holokauszt-túlélő asszonyt vontak felelősségre azért, hogy miért nem viseli a sárga csillagot, miért nem megy el ebből az országból. Az idős asszony megrökönyödésére az volt a válasz, "ha a parlamentben lehet zsidózni, itt is lehet". Mondhatnánk, hogy elszigetelt, felfújt esetekről van szó, csakhogy az elszigetelt esetek maholnap összefüggő láncot alkotnak, és nem látszik a közös akarat, hogy gátat vessünk ennek. Ellenzéki berkekben felmerült a Jobbik betiltásának lehetősége, de azonnal a jogállamiság megsértését kezdték emlegetni a nem is olyan nagyon szélső jobboldalon. Valóban, a nép küldte a parlamentbe ezt a mindnyájunkra szégyent hozó, gyűlöletből élő, jórészt fiatalokból álló társaságot. úgy illene, hogy a nép is váltsa le őket.

De az istenadta magyar népet egyelőre nem igazán hozza lázba, ha kisebbségi honfitársait sértik, fenyegetik, veszélyeztetik. Történelmi tanulmányainkból pedig még emlékezhetnénk arra, hogy bizony Hitlert is a nép küldte a Reichstagba és a román legionáriusok is népi felhatalmazással, szabad választáson vehették át a hatalmat. Az is nyilvánvaló, hogy a második világégést előkészítő mássággyűlölet ugyancsak egy világválság talaján kibontakozó bűnbakkeresés, politikai fegyver volt, az eredménye pedig a holokauszt során és a harctereken, bombázásokban kioltott sokmillió élet.

Jó lenne már tanulni is a történelemből, ne csak történelmet tanulni öncélúan. Ha a magyar nép nem küldi süllyesztőbe ezt a neonáci bandát és az általuk hirdetett eszmét, igenis be kell tiltani. Nem ez lenne a magyar jogállam első megerőszakolása az elmúlt két évben. És lám túléltük, azt viszont, amit a Jobbik és az ország vezetőinek, egyházfőinek szégyenletes hallgatása érlel, nem biztos, hogy túléljük. Ne álltassuk magunkat, a sor nem zárul le a cigányokkal, zsidókkal – mindig akad egy csoport, aki célkeresztbe kerül. És ha jól tudom, keresztényként azt valljuk, hogy ha megmentünk egy embert, az emberiséget mentjük meg.

Hallgatni nem arany, hallgatni szégyen. Kisebbségiként méginkább szégyen. A határon túli magyaroknak pedig, akik jogosan elvárják az anyaországtól, annak vezetőitől és lakosaitól, hogy mindannyiszor fellépjen, amikor jogsérelem éri a közösséget, vagy annak bármely tagját, évek óta egy szava nincs azért, hogy Magyarországon az etnikai kisebbségeknek nincs parlamenti képviselete, hogy a cigányokat, zsidókat nyíltan közellenségnek tüntetik fel bizonyos politikai körök, s hogy már utcai inzultusokra, éjszaka leple alatt elkövetett gyilkosságokra is sor került.

A román himnuszt parafrazálva: Ébredj magyar!