Fantasztikus, hogy mennyire leleményesek az emberek, ha mondjuk „diszkréten” (azaz büntetlenül) le akarnak szólni valamely más nemzetet, vagy netán kedvük tartja kissé szalonzsidózni, -cigányozni, -oláhozni.

Így például előszeretettel neveznek el egymásról kellemetlen rovarokat, élősködőket. Ott van például a csótány. Nincs az a diszkriminációellenes tanács, amely megbüntetne valakit, amiért csótány helyett svábbogarat mond. És azt sem hinném, hogy lenne olyan sváb, aki emiatt panaszt tenne.

De ugyanez a helyzet a poloskával is, amelyet, állítólag a lengyelekről neveztünk el, és mindhiába a sokat idézett versike, miszerint „lengyel, magyar, két jó barát/, együtt harcol, s issza borát” – a kellemetlen rovar mégis bajtársunk és ivócimboránk nevét viseli.

Hogy ne beszéljünk a gyorsan szaporodó és szinte kiirthatatlan konyhabogárról, a ruszliról, amelyet sokak szerint az egykori északi szomszédunkról, az élő oroszokról kereszteltünk el.

Mindezt persze a népi hagyomány tartja így, és nem kizárt, hogy lesznek nyelvészek, akik tiltakoznak majd a néveredeztetés ellen – ám sokan mégis így tartják.

Meg ott van a szlovéniai Celje térségében felfedezett, nyirkos barlangban élő vak és színtelen bogár, amelynek latin neve Anophthalmus hitleri, ami magyarul így hangzik: Hitler-vakfutrinka.

Igaz, azt el kell ismernünk, hogy ugyanolyan rusnya féreg, mint a nevét adó személy…

Nemrégiben pedig azt olvastam, hogy Brazíliában, ha valakiről azt akarják mondani, hogy nem tisztálkodik, nem mosakodik, nem foglalkozik személyes higiéniájával, akkor a banho tcheco kifejezést használják, ami magyarul annyit tesz, hogy csehül fürdik…

Aztán: tudott dolog az is, hogy a Sorosozás, az voltaképpen zsidózás – no persze, amolyan „enyhített” formában, amiért nem jár semmiféle büntetés.

A „cigányozás” elsősorban a románokat zavarja, akiket külföldön – meg focimeccsek idején sokan idehaza is – nem egyszer lecigányoztak. Ezért aztán az 1989-es „forradalmi puccs” után – amikor pedig bőségesen akadt volna más, sokkal fontosabb tennivaló – az akadémikusok javaslatára a „cigány” megnevezést a „rrom” szóval helyettesítették. Amivel viszont öngólt lőttek, hiszen a „rrom” és a „román” külföldiek számára könnyen összetéveszthető. Így aztán a „szemétkirály”, a bukaresti köztisztasági cég tulajdonosa, Silviu Prigoană képviselőként 2010-ben törvényjavaslatot terjesztett be, a „cigány” szó „újra törvényesítésére”, mivel a „rrom” szó „nemzetközi téren félreértésre adhat okot”. Indoklása szerint ugyanis a világon több százmillió ember nem végzett filológiai, etimológiai tanulmányokat (aminthogy egyébként ő sem). Mivel pedig Britannia a britek országát, Mauritánia a mórok országát jelenti, Albánia az albánokét, Dánia a dánokét és így tovább, Romániát tehát könnyen a romák országának tekinthetik. Prigoană viszont azzal az eredeti ötlettel állt elő, hogy törvényileg tiltsák meg a cigány szó pejoratív értelemben való használatát. Ami, ugye, elképzelhetetlen, hiszen aligha akadna olyan bíró, aki pontosan megállapíthatná, hogy ki, milyen töltettel használ egy szót.

Másrészt pedig lehet ám sokkal finomabban is cigányozni. Egy magyar napilap például elítélte „a hivatásszerűen segélyből élőket”, de már a „színes fémgyűjtőket” ostorozó cikket is volt szerencsém olvasni.

Legutóbb pedig, Szilvásvárad felől Egerbe utazva, Szarvaskőnél, a településnevet feltüntető tábla előtt kisebb feliratot vettem észre, amelyen ez állt: magyar falu.

Ezen aztán kissé eltöprengtem, mert ugyan bizony, milyen más falu is lehetne – Magyarországon? A rejtély nyitjára csak akkor jöttem rá, amikor – diszkréten – elmagyarázták: a „magyar falu” azt jelenti, hogy nincs benne cigány!

Később aztán más települések előtt is láttam hasonló feliratokat, és azóta is azon gondolkodom, hogy a „magyar falu” vajon csak a „cigánymentességre”, vagy talán más nemzetiségek kiebrudalására is utalhat-e. Lehet, hogy a táblát felállító szervek nem erre gondoltak, ám engem mindez kissé a „végső megoldásra” emlékeztet…

Nem tudom, kik tették ki a táblákat. És azt sem tudom – csak sejteni vélem –, hogy miért nem lépnek fel e megkülönböztető gyakorlat ellen az illetékesek. Gondolom azért, mert Magyarországon ma már minden „magyar”, „nemzeti”, a télen megjelenő „magyar görögdinnyétől”, a Kínából behozott „magyar fokhagymától”, a magyarnak átkeresztelt spanyol epertől kezdve a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumon, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalon, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságon a Nemzeti Biztonsági Felügyeletén, a Nemzeti Emlékezet Bizottságán, a Nemzeti Kommunikációs Hivatalon át egészen a nemzeti dohányboltig. És láttam már „magyar pacalt”(!) is…

Jelenleg csak abban bízhatunk, hogy „magyar mánia” talán majd alább hagy –, és a „nemzeti”, a „magyar” visszanyerheti régi tekintélyét, méltóságát.

Egyszer talán győzedelmeskedni fog a józan magyar ész és a „magyar falu” példája sem lesz ragadós. Nem lesznek majd magyar városok, meg magyar megyék.

És reméljük, nem jön el az az idő, amikor Magyarország határainál is ott áll majd a tábla: Magyar Ország.

Ahonnan mindenki másnak tisztulnia kell.