Képzeljünk el egy átlagos, 25 év körüli fiatalembert, nevezzük Átlagos Jancsinak, és mérjük fel a lehetőségeit. Nemrég végezte el az egyetemet, mesteri diplomát is szerzett, és úgy döntött, hogy Kolozsváron próbálja berendezni az életét. Megszerette a város dinamikáját és lüktetését, igyekszik kihasználni a kulturális programokat és szórakozási lehetőségeket, ugyanakkor fejlődni szeretne, hogy képességeit még jobban a közösség szolgálatába állítsa. Egy éve munkába állt, nem éppen a szakmájában, de elviselhető nyolcórás munkájáért megkapja a romániai átlagbért, ami jelenleg nettó 2700 RON körül mozog.

Három évvel ezelőtt ismerte meg vele egykorú menyasszonyát, Juliskát, akivel jövő hónapban lesz az esküvőjük. Mivel mindketten megfontolt emberek, már az esküvő előtt nekiláttak a közös jövőjük tervezésének. Mindketten Romániában képzelik el az életüket, három gyereket szeretnének és egy családi fészket, ahol nyugodtan felnevelhetik őket. Juliska egy multinacionális cégnél dolgozik, ahol szintén 2700 lejt keres havonta. Jancsi édesapja két éve meghalt, édesanyja egyedül neveli két húgát. Juliska szülei minden megtakarított pénzüket arra fordították, hogy lányukat iskoláztassák, támogatták az egyetemi évei során, hogy egy szebb jövőt építhessen magának. A fiatalok tervezik, hogy teljesen saját lábra állnak, ezzel is csökkentve a szüleiken levő anyagi terheket. Tudják, hogy maguknak kell felépíteniük a jövőjüket.

Elsőre az ingatlanpiac mocsarába merültek el. Bár korábban olvasták a híreket, miszerint Romániában Kolozsváron a legdrágábbak az ingatlanok, az 1500 euró/négyzetméter ár hidegzuhanyként érte őket. Le is mondtak a kertes házról, egy két-három szobás tömbházlakással is megelégednének, amit szívesen neveznének otthonuknak. Mivel több gyereket is szeretnének, úgy egyeztek, hogy jó lenne egy 65-70 négyzetméteres lakás, ahol leélhetnék hátralevő életüket. Gyorsan ki is számolták, hogy ahhoz megközelítőleg 100 000 euróra lenne szükségük. Remélik, hogy a nászajándékból maradna egy kis pénzük, de így is úgy ítélik meg, hogy szükségük lesz a lakásvásárláshoz a százezer eurós kölcsönre. Az egyik romániai bank online lakáshitel-kalkulátorába be is írják az összeget: 30 éves futamidővel számolva a törlesztőrészlet nagyjából havi 480 euró, ami jelenlegi árfolyamon 2200-2250 lej körül mozog. Számolgatnak, morfondíroznak, hogy ezt az összeget egyikük fizetéséből még tudnák is fedezni, és még a közköltségre, különböző szolgáltatásokra is maradna valamennyi pénz.

Igen ám, de mi van, ha elszalad az euró árfolyama? Barátaik, rokonaik nagyokat buktak valuta alapú hiteleikkel. A lakáshoz szükséges összeget átszámolják lejre, ami megközelítőleg 463 000 RON, vagyis 4 milliárd 630 millió régi lej, hogy azok is értsék, akik nincsenek szokva az új pénznemben az ilyen nagy összegekhez. Megdöbbenve tapasztalják, hogy a „stabilitásnak” ára van, a lejben számolt kölcsön havi törlesztőrészlege 30 éves futamidőre 2800 lej körül van. Több mint egyikük teljes havi fizetése. Plusz erre rájönnek a számlák, s aztán még valamiből a családot is fenn/el kéne tartani.

Azon is gondolkodtak, hogy nem vesznek fel hitelt, hanem albérletet fizetnek és megpróbálnak spórolni, ami pénzt pedig félretesznek, abból idővel megveszik álmaik otthonát. Igen ám, de ahhoz, hogy a lakásra szánt költségük (lakbér+félretett pénz) ne haladja meg a fel nem vett hitel törlesztőrészlegét (ha meghaladná, a hitel anyagilag már jobb opciónak bizonyulna), a hihetetlenül magas albérleti árak mellett havi 100-150 eurót tudnának megspórolni. Akárhogy is számolják, kb. egy évnyi megtakarított pénzük egy négyzetméter lakásra futná. Persze idővel emelkedne a fizetésük, de az albérleti díjak és az ingatlanok ára is emelkedik, utóbbiak sokszor még gyorsabban is. Albérlet mellet tényleg 60-70 évbe telne, hogy kispóroljanak egy lakásra való összeget? Meg se érik azt a kort!

Két éven belül szeretnék, ha megszületne az első gyermekük, aki terveik szerint állami kórházban fog megszületni. Bár ismerik a romániai egészségügyi ellátást, és már előre félnek, hogy mi várja majd őket. Annak a lehetőségét sem zárják ki, hogy az esetleges rossz tapasztalatok után a második gyerek már magánkorházban jöjjön a világra. Érdeklődtek barátaiktól, rákerestek az interneten is: a szükséges vizsgálatok és a magánellátás költségeit számolgatva 1500-2000 euróra becsülik a magánkorházban szülést. Azon is elgondolkodtak, hogy talán mégis elég lenne két gyerek. A közelmúltban benéztek egy pár bababoltba, babakocsikat nézegettek online, ahol egyik-másik régebbi használt autók árával vetekedett. Belátták, hogy a babaholmikat aranyárban mérik. Az árusok rájöttek, hogy a friss szülők mindent igyekeznek megadni csöppségüknek, ők pedig ezt alaposan ki is használják.

A fiatalok akárhogy osztják, szorozzák, legjobb esetben is hitelből vett lakásuk törlesztőrészletei – ugyan anyagi megterhelésük az eltelt idővel arányosan csökken majd a növekvő fizetésük miatt – akkor fogynak el, amikor már a gyerekeik gyerekei igénylik majd a babakocsit, ők pedig életük javán már túl lesznek és nagyszülőként várják a nyugdíjaskort, hogy megpihenhessenek. De végre lesz egy saját lakásuk, amit otthonuknak nevezhetnek, otthonnak, ahonnan már egy ideje kirepültek a fiatalok, hogy hasonló kérdésekkel nézzenek szembe…

Mondják, hogy az Y vagy millenniumi generáció nem szereti a kötöttségeket, nem vásárol lakást, mert lehet, holnap más városba költözik. Váltogatja a munkahelyeit és folyamatos mozgásban van. Kérdés viszont, hogy ez választott életforma vagy megideologizált kényszerpálya. Pedig a mai fiatalok sem dédelgetnek tejjel-mézzel folyó álmokat, csak normális életet szeretnének élni. A Jancsik és Juliskák talán még a boszorkákkal való közös élettől sem riadnának vissza, csakhogy bizonyossággal tudhassák: a mézeskalács ház a fejük fölött van.