FRISSÍTVE - A diákok 67,7 százaléka ment át az idei érettségin

FRISSÍTVE: Az oktatási minisztérium által szerdán közzétett adatok szerint a diákok 67,7 százaléka ment át az idei érettségin. Tavaly az átmenési arány 72,9 százalékos volt. A jegyek megyénként itt tanulmányozhatók. A diákok szerdán 12 és 16 óra között fellebbezhetnek.

A megóvott dolgozatokat újrajavítják, és az új jegy lesz a végleges osztályzat, mert eltörölték azt az előírást, amely szerint a vizsgajegyen csak abban az esetben módosítanak, ha a két javítási bizottság két jegye között fél pontnál nagyobb eltérés van. A végleges eredményeket július 9-én ismertetik.

Az oktatási minisztérium tájékoztatása szerint 2016-ban 66,7 százalék, 2015-ben 66,4 százalék, 2014-ben pedig 59,3 százalék volt az átmenési arány. 

Nincs színtizes a magyar diákok között

A tanügyminisztérium adatai szerint az idei érettségi vizsgára 136.866 diák iratkozott be, 123.615-en jelentek meg a vizsgán.

Ebből 104-en írtak színtizest, köztük egy magyar diák sincs. A magyar diákok körében a legnagyobb elért átlag 9,95 (Marosvásárhely, Bolyai Farkas Elméleti Líceum).

Kolozs megye az első helyen

A legjobb eredményeket a következő megyékben érték el: Kolozs (81,14 százalék), Iaşi (80,27 százalék) és Brăila (77,13 százalék).

Csalás vagy csalásra tett kísérlet miatt 117 érettségizőt zártak ki a vizsgákról, ezen diákok a következő két érettségi vizsgán nem vehetnek részt. A sikeres vizsga feltétele a hatos átlag, illetve a legalább 5-ös jegy megszerzése minden vizsgatárgyból. 

Vannak iskolák, ahol senki nem ment át

Prahova megyében például 5 000 diák érettségizett, és több olyan líceum is van, ahol egy-két diák ment át. A Maros megyei Nyárádszeredában 77 diák közül mindössze 7-nek sikerült az érettségije. A legjobb érettségi átlag itt a 7,87.

Marosvásárhelyen a Constantin Brâncuși szaklíceumban 7 diák vizsgázott, de egyikük sem kapta meg az átmenőt. Hasonló helyzetben van a dicsőszentmártoni testvériskola is.

A csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre szaklíceum 10 érettségizője közül sem kapta meg senki az átmenő jegyet. A Gyergyóditrói Puskás Tivadar szakközépiskola tanulói közül sem vizsgázott senki sikeresen. A zetelaki Boros Fortunát elméleti líceum 10 érettségire jelentkezője között szintén nincs egyetlen sikeresen vizsgázó sem.

Cikkünk frissül

Kapcsolódók

Kimaradt?