FRISSÍTVE: Az Európai Unió bírósága áthúzta a család fogalmát módosító referendumot

A család fogalmába beletartoznak az azonos neműek is, és a házastárs fogalma nemsemleges – mondta ki kedden az Európai Unió bírósága. A bírósághoz egy román–amerikai meleg pár fordult, amiért a román állam nem akart elismerni semmilyen jogkört, amely a melegházassággal jár. Az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke elmondta, a luxembourgi bíróság döntése áthúzta a család fogalmára vonatkozó referendum érvényességét. 

döntés következményeként a román államnak el kell ismernie, hogy a meleg pár, Adrian Coman és Clai Hamilton hivatalosan házastársak, így az amerikai felet megilleti a letelepedés joga és az ezzel járó szolgáltatások Romániában. A bírósági határozatot román nyelven itt olvashatja. 

Adrian Coman román állampolgár sok évvel ezelőtt házasságot kötött Belgiumban egy amerikai állampolgárral, Clai Hamiltonnal. A pár később úgy döntött, visszatér Romániába, mert itt szeretne élni. Coman levélben kért a belügyminisztériumtól tájékoztatást, hogyan kaphatná meg házastársa a letelepedési engedélyt. A belügyminiszter válaszában közölte, erre nem kerülhet sor, mert Románia nem engedélyezi és nem ismeri el az azonos neműek házasságát, és ez alól a  bejegyezett élettársi kapcsolat sem kivétel.

A pár beperelte a belügyminisztériumot, több éves pereskedés után végül alkotmányos kifogást emeltek a taláros testületnél. Az alkotmánybíróság a felek kérésére úgy döntött, hogy előzetes kérdéseket intéz a luxembourgi bírósághoz, és felkéri, hogy értelmezze a szabad mozgásra vonatkozó 2004/38-as európai uniós irányelvet.

 

Az irányelv kimondja, hogy az Európai Unió polgárai és családtagjaik jogosultak arra, hogy bármely uniós ország területén szabadon mozogjanak és letelepedjenek. A személyek szabad mozgáshoz való joga az EU egyik alapelve. Az irányelv szövege szerint családtagnak minősül a házastárs, az uniós polgár élettársa, akivel regisztrált élettársi kapcsolatban él, valamint egyenesági leszármazottai, akik 21. életévüket nem töltötték be.

Az uniós bíróság kedden kimondta, noha a tagállamok saját hatáskörben rendelkezhetnek arról, hogy engedélyezik-e, vagy sem az azonos neműek közötti házasságkötést, nem akadályozhatják az uniós állampolgárok szabad tartózkodáshoz való jogának gyakorlását azzal, hogy az Európai Unión kívüli országból származó, azonos nemű házastársától megtagadják a területükön való állandó tartózkodást. Ellenkező esetben a szabad mozgáshoz való jog tagállamonként változna az azonos nemű személyek közötti házasságra vonatkozó nemzeti jogi rendelkezésektől függően.

A bíróság leszögezte, a szabad mozgáshoz való jog gyakorlásáról szóló uniós irányelv szerint a házastárs fogalma nemi szempontból semleges. Így magában foglalhatja az érintett uniós állampolgár azonos nemű házastársát is. Hozzátették: nem uniós állampolgár tartózkodási jogának biztosítása szempontjából nem sérti a házasság intézményét egy tagállam azon kötelezettsége, hogy elismerje az azonos nemű személyek között egy másik tagállamban megkötött házasságot.

A bíróság arra emlékeztetett, hogy e kötelezettség nem írja elő a tagállamok számára, hogy rendelkezzenek az azonos nemű személyek közötti házasság intézményéről. Egy nem uniós állampolgár tartózkodási joga elismerésének kötelezettsége pedig nem sérti az érintett tagállam nemzeti identitását, és nem veszélyezteti annak közrendjét - tették hozzá. A román állam képviselői ugyanis a per során úgy érveltek, hogy a melegházassággal járó jogkörök sértik Romániában a közrendet. 

A bíróság azt is leszögezte, hogy a család fogalma nem korlátozható egy férfi és egy nő házasságán alapuló intézményre.

A luxembourgi bíróság döntése minden tagállam bíróságára nézve kötelező, így a román alkotmánybíróságra is, amely ezt követően dönt az ügyben. 

Mit jelenthet a döntés a romániai LMBT-mozgalom számára? 

A perben az Országos Diszkriminációellenes Tanács is képviseltette magát. A tanács elnöke, Asztalos Csaba megkeresésünkre elmondta, véleménye szerint a bíróság döntése elősegítheti, hogy Románia elfogadja a bejegyezett élettársi kapcsolatot. Emlékeztetett, hogy a szabad mozgáshoz való jog nem csak a letelepedésre vonatkozik. A döntés értelmében Hamiltont megilletik ugyanazok a jogok Romániában, mint egy heteroszexuális házastársat. Vagyis hamarosan több jogot fognak élvezni a romániai meleg állampolgárokhoz képest azok a külföldi melegek, akik melegházasságra léptek és Romániában szeretnének élni.  

Asztalos elmondta, mivel az EU bírósága kimondta, a család fogalma nem szűkíthető le csupán egy férfi és egy nő házasságán alapuló intézményre, ez aláássa az alkotmánymódosító javaslatot. Hozzátette, a család fogalmát módosító referendumot meg lehet tartani Romániában, csak éppen semmilyen jogi következménye nem lesz. Emlékeztetett, hogy a román alkotmánybíróság már 2016-ben kimondta, hogy a család fogalma nem szűkíthető le úgy, ahogy a Koalíció a családért javasolja.

A Koalíció a családért a következő meghatározásra módosítaná az alkotmány 48-as cikkelyét: „A család egy férfi és egy nő szabadon választott házasságán, egyenlőségükön, a szülők azon jogán és kötelességén alapul, hogy felneveljék, oktassák és képezzék a gyermekeiket”.

Kapcsolódók

Kimaradt?