Diszkriminálja a kormány a tanügyi alkalmazottakat a szakszervezetek szerint

Diszkriminálják a tanügyi alkalmazottakat azáltal, hogy más közalkalmazottakkal ellentétben a pedagógusoknak nem utalják az ortodox húsvét előtt a bérüket - véli a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI).

Az érdekvédelmi szervezet a probléma haladéktalan megoldását kéri a kormánytól. „Ellenkező esetben Viorica Dăncilă miniszterelnöknek fel kell vállalnia: úgy nyilatkozik, hogy előtte nem bizonyosodik meg arról, hogy gyakorlatba is tudja ültetni, amit ígért” - fogalmaz a FSLI szerdai közleménye.A szakszervezet vezetősége kéri a kormánytól, hozzon meg minden intézkedést annak érdekében, hogy a tanügyi alkalmazottak is kapják meg fizetésüket az ortodox húsvét előtt, és ne diszkriminálják őket más közalkalmazottakkal szemben.

„Óriási csapást jelent ez kollégáinknak, akik Viorica Dăncilă kormányfő ígérete alapján arra számítottak, hogy a húsvéti ünnepek előtt megkapják a bérüket. Az emberek várják ezt a pénzt. Ráadásul nem olyan közalkalmazotti kategóriáról beszélünk, amelyikre a magas fizetések lennének jellemzők, sőt. Mindenkinek tennie kell valamit a húsvéti asztalra” - idézi a közlemény a FSLI elnökét, Simion Hăncescut.

Csak az kap korábban fizetést, aki kérte

Eugen Teodorovici pénzügyminiszter szerdán úgy nyilatkozott, csak azok a közalkalmazotti kategóriák kapják meg húsvét előtt a bérüket, amelyek ezt igényelték.

„Nem adhatjuk ki a fizetést annak is, aki nem kéri. Akik nem igényelték, nem kapják meg holnap a bérüket” - fogalmazott a tárcavezető, hozzátéve, hogy a minisztériumokkal folytatott egyeztetést követően miniszteri rendeletben szabták meg, mely közalkalmazotti kategóriáknak utalják a bért április 5-én. Voltak olyan minisztériumok, amelyek azt kérték, hogy az alárendeltségükbe tartozó alkalmazottaknak ne folyósítják a fizetésüket csütörtökön - mondta még Teodorovici.

Ecaterina Andronescu szociáldemokrata párti szenátor a téma kapcsán nyilatkozva megerősítette, hogy a tanügyi alkalmazottak bérét csak április 14-én utalják. „Ezen már nem lehet változtatni egyik napról a másikra” - tette hozzá. A szenátor úgy tudja, az oktatási minisztérium nem fejezte be a bérek újraszámolását - ami a március 1-jétől érvényes fizetésemelés nyomán vélt esedékessé -, ezért nem utalja korábban a béreket. 

Viorica Dăncilă kormányfő kedden azt nyilatkozta, a nyugdíjakat nem utalják ortodox húsvét előtt, a közalkalmazottak azonban megkapják a fizetésüket a héten. A szerdai kormányülés elején a miniszterelnök felszólította az illetékes tárcavezetőket, „sürgősen tisztázzák” a bérek kifizetésével kapcsolatos helyzetet, nyújtsanak világos tájékoztatást az állampolgároknak.

A béremelés miatt sem fizethetnek korábban

A tanügyi alkalmazottak fizetését április 13-án folyósítják - közölte szerdán az oktatási minisztérium. A szaktárca megjegyezte: a tanügyben dolgozók általában 14-én kapják meg az előző havi munkájuk után járó bért, „a rendszernek ugyanis szüksége van az 1-je és 14-e közötti időre” ahhoz, hogy előkészítse a kifizetéshez szükséges iratokat. Mivel azonban április 14-e idén szombatra esik, a fizetéseket április 13-án utalják. 

A minisztérium közleménye szerint ez a hónap azért is különleges, mert március 1-jétől megemelték a béreket ebben az ágazatban, és a könyvelési iratok összeállítását csak a hónap utolsó munkanapjának lezárása után kezdhették el.

Kapcsolódók

Kimaradt?