Hivatalos: szilveszter éjszakáján is kijárási tilalom lesz érvényben

Január 13-ig meghosszabbította pénteki ülésén a kormány a veszélyhelyzetet. Az elfogadott határozat szerint érvényben maradnak az eddigi korlátozó intézkedések, így szilveszter éjszakáján is kijárási tilalom lesz 23 óra és reggel 5 óra között.

A kormány a november 6-i ülésén módosított utoljára a veszélyhelyzet idején érvényes járványügyi előírásokon, akkor vezették be az éjszakai kijárási tilalmat is. Az akkori korlátozások közül azóta egyet oldottak fel: kinyitották a piacsarnokokat. A többi korlátozás továbbra is érvényben marad, egy kivétellel: működhetnek a sífelvonók, amelyek használatának szabályait miniszteri rendeletben rögzítik.

Ezek szerint a veszélyhelyzet lejártáig továbbra is érvényesek a következő előírások:

  • A szájat és orrot eltakaró maszk viselése az utcákon és köztereken a fertőzési rátától függetlenül kötelező az 5 éven felülieknek;
  • A közintézmények, az állami és magánvállalatok alkalmazottai kötelező módon távmunkában dolgoznak; ahol ez nem lehetséges, az alkalmazottakat legalább két csoportba kell osztani, és a munkát úgy kell megszervezni, hogy legkevesebb két óra eltéréssel kezdjék el és fejezzék be a műszakot;
  • Az óvodák és iskolák online oktatásra térnek át;
  • 23 óra és 5 óra között az ország területén kijárási korlátozások lépnek életbe; a lakást csak munkavégzés, gyógyszerbeszerzés, orvosi vizsgálat, ingázás, gyerek- és idősgondozás céljából vagy a családban történt haláleset miatt lehet elhagyni; kint lehet éjszaka tartozkódni, ha hosszabb - repülőgéppel, vonattal, távolsági busszal való - utazás nyúlik át erre az időintervallumra; a lakhelyelhagyás célját a személyi adatokkal együtt egyéni felelősségvállalási nyilatkozatban kell rögzíteni, a kitöltött formanyomtatványt pedig az éjszakai igazoltatáskor fel kell mutatni a hatóságoknak;
  • Tilos bármilyen jellegű társas összejövetel (például keresztelő, lakodalom, családi évforduló megünneplése, házibuli) kültéri vagy beltéri megtartása;
  • Az üzletek és a különböző szolgáltatásokat nyújtó gazdasági egységek 5 és 21 óra között tarthatnak nyitva; a házhoz szállítás ezen az időintervallumon kívül is lehetséges; a gyógyszertárakra és benzinkutakra a korlátozás nem érvényes.

A vendéglők, mozik, színházak, koncerttermek működését továbbra is a helyi hatóságok korlátozzák az újabb (az utolsó 14 napon diagnosztizált) fertőzések lakossághoz viszonyított aránya függvényében. Ha a fertőzési ráta nem éri el 1,5 ezreléket, akkor a férőhelyek 50 százalékával, ha pedig 1,5 és 3 ezrelék között van, akkor kapacitásuk 30 százalékával működhetnek, de legkésőbb 23 órakor be kell zárniuk.

A 3 ezrelék feletti fertőzési rátájú településeken a vendéglátóhelyeket nem szabad kinyitni, kivételt a szállodák és panziók éttermei képeznek, amelyek csak az ott elszállásolt vendégeket szolgálhatják ki. A vásárcsarnokok nyitva lesznek, de szigorítják a távolságtartás, maszkviselés ellenőrzését.

(Címlapfotó szerzője: Kiss Gábor)

Kapcsolódók

Kimaradt?