Koronavírus miatt bezárták a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen középiskolát

Koronavírus-fertőzés miatt felfüggesztették csütörtökön az oktatást a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumban. Három különböző osztályból három diákról és egy pedagógusról derült ki, hogy fertőzöttek.

A Kovászna Megyei Egészségügyi Igazgatóság és a tanfelügyelőség rendelete értelmében a Mikes Kelemen középiskola csütörtöktől vörös besorolásba került, ami azt jelenti, hogy a következő 14 napban, azaz szeptember 30-ig a diákok online tanórákon vesznek részt. A háromszéki tanfelügyelőség közleménye szerint a bezárás ideje alatt a teljes iskolaépületet kitakarítják és fertőtlenítik.

Ágoston László, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője portálunk érdeklődésére elmondta: a sepsiszentgyörgyi középiskola mind az 1053 diákjának és 70 pedagógusának lakhelyi elkülönítésben kell maradnia a következő két hétben. Tudomásunk szerint a Mikes Kelemen középiskolából csütörtökön hazaküldtek mindenkit, ám a diákok és tanárok nem kaptak egyértelmű utasítást arra vonatkozóan, hogy a következő két hétben nem hagyhatják el otthonaikat, csak arról értesítették őket, hogy ebben az időszakban online folytatódik az oktatás.

Szigorúnak tűnhet az intézkedés, de az iskolán belül akkora az átjárás a tanárok, kisegítő személyzet és diákok között, hogy mindenkire érvényes a lakhelyi elkülönítés, magyarázta Ágoston László. Érdeklődésünkre leszögezte: ez az intézkedés nem érinti a gyerekek szüleit vagy a pedagógusok családtagjait, mivel ők a „kapcsolatok kapcsolatának” számítanak, így elhagyhatják otthonaikat.

Mint arról beszámoltunk, alig egy nappal az iskolakezdés után a Mikes Kelemen két tanulójáról és egy pedagógusáról derült ki, hogy koronavírus-fertőzéssel kezdték a tanévet, ezért az érintett osztályokat kedden hazaküldték. Az ezt követően elvégzett koronavírus-tesztek során viszont nőtt a fertőzöttek száma, hiszen három különböző osztályból három gyermek és egy tanár tesztje is pozitív lett, ezért életbe lépett az iskola vörös besorolása, azaz a hagyományos oktatás felfüggesztése és a távoktatás bevezetése. Úgy tudjuk, a következő két hétben a tanintézmény tanárainak otthonról, online oktatási platformok révén kell megoldaniuk a tanítást.

Félő ugyanakkor, hogy a Mikes Kelemen után más sepsiszentgyörgyi iskolákban is megjelenik a fertőzés, mivel tudomásunk szerint a tanévkezdés előtt több tanintézmény végzős diákjai közös nyárbúcsúztató bulikat tartottak, amelyeken jelen volt az a tizenkettedikes tanuló is, akiről már kedden kiderült, hogy koronavírussal fertőzött.

Kapcsolódók

Kimaradt?