Tánczos Barna: továbbra is felelőtlen a kormányzati medvepopuláció-kezelés

Késlekedik az állam a medvék okozta károk kifizetésével, holott a költségvetésben jelentős összeget különítettek el erre a folyamatra. Az erdészeti törvényben szabályoznák a széldöntések nyomán keletkezett károk megtérítését, továbbá külön védelmet kapnának a teljesen tejből készült termékek – minderről Tánczos Barna szenátor szerdai online sajtótájékoztatója keretében számolt be.

Több tízmillió lejes kárt okoztak a kora tavaszi széldöntések az erdőket kezelő közbirtokosságoknak, illetve magánerdészeteknek. Ezek kompenzálására az erdészeti hivatalok vezetőivel együttműködve olyan törvénytervezetet dolgozott ki a szenátus, amely által jogalap teremtődhet a kárpótlások fizetésére – kezdte beszámolóját a szenátor.

A politikus elmondta: a kárpótlások által több tevékenységet is támogatnának a közvetlenül okozott károk enyhítése mellett, ugyanakkor meggyorsítaná az érintett területeken található fák kitermelésének engedélyeztetési folyamatát, illetve pótlását. A törvénytervezet esetében a képviselőház a döntő ház.

Tánczos Barna a továbbiakban elmondta: szintén részt vett annak a törvénytervezetnek a kidolgozásában, amely a tejtermelőket, illetve a teljes mértékben tejből készült termékeket hivatott védeni. A politikus szerint a tervezet célja, hogy elkülönítsék a tejből készült termékeket azoktól, amelyek növényi alapú zsírokat is tartalmaznak.

Az egyik fontos javaslat az, hogy a tejből készült termékek az áruházak polcain is legyenek elkülönítve az említett készítményektől, a nem teljes mértékben tejből készült termékek ugyanis sokszor megtévesztőek lehetnek, ráadásul az áruk is kedvezőbb amiatt, hogy kevesebb tejet tartalmaznak. Tánczos Barna szerint ez a szabályozás a székelyföldi tejtermelők, illetve tejfeldolgozó szövetkezetek számára is nagy segítséget jelenthet.

A szenátor arról is beszámolt, hogy konzultációt kezdeményezett a környezetvédelmi minisztériummal azzal kapcsolatosan, hogy az RMDSZ javaslatára hiába foglaltak bele elmúlt év végén a medvekárok enyhítésére jelentős, 3 millió lejes összeget az ország költségvetésébe, a kártérítések kifizetése azóta is késlekedik. Tánczos Barna elmondta: 2 millió lejnél nagyobb az állam elmaradása az érintettek felé, mintegy 640 kártérítés áll kifizetetlenül.

A szenátor továbbá kiemelte, hogy hiába tartalmaz a törvény arra vonatkozó előírásokat, hogy május 15-éig meg kell állapítani és közzétenni az adott évre vonatkozó úgynevezett megelőzési kvótát, a szakminisztérium vonakodik ennek eleget tenni. A környezetvédelmi tárca honlapján legutóbb közzétett rendelet-tervezet erre vonatkozóan semmit nem tartalmaz, ezért a politikus interpellációban szólította fel a minisztert a törvényi előírások betartására. Tánczos Barna a témával kapcsolatosan kifejtette: kormányzati szinten évről-évre felelőtlen medvepopuláció-kezelés zajlik.

Kapcsolódók

Kimaradt?