A gyergyói jégcsarnok lámpái nem bírták a Román Kupa-döntő izgalmát

Közel volt ahhoz a Csíkszeredai Sportklub, hogy újfent kupagyőzelmet ünnepeljen, ám az égiek és a lámpatestek nem így akarták. Egyelőre. A csoportból a Galaci Dunărea segítségével döntőbe jutott a csapat, ahol sziporkázott a Steaua ellen, ám a nemrég felújított gyergyószentmiklósi jégpálya villanyhálózata nem bírta a döntőbeli feszültséget, így két harmad után 7–2-es vezetésnél félbeszakadt az összecsapás. Folytatás? Nem tudni!

Ha egy szóban jellemezni kéne az idei idény Románia-kupáját, akkor az a „káosz” szó lenne. A fejünket kapkodtuk a körülöttünk levő események láttán, hallatán.

Körbeverés a halálcsoportban

Kezdjük az elején. A „halálcsoport” első napján a Csíkszeredai Sportklub a román bajnoki címvédőjével a Galaci Dunareaval találkozott. Az első harmad még kiegyensúlyozott játékot hozott és 2–1-es csíki vezetést. Utána viszont beindult a Sportklub gépezete. Sorra jöttek a gólok és bár a galaciak piszkos játékkal igyekeztek tördelni a játékot, illetve kibillenteni a csíkiakat a ritmusból 12–4 lett a végeredmény.

Másnap a sorozat címvédője a Brassói Corona volt az ellenfél. A szokásos Csíkszereda – Brassó mérkőzés alakult ki és bár Ozols góljával vezetést szerzett a Sportklub, Piszarenko azt a harmad végénél lenullázta. Majd a második játékrészben Bíró Mátyás lógott meg emberhátrányban és mattolta Ruczujt. Innentől kezdve egy kemény, brusztolós hoki alakult ki. Gyötörték egymást a felek, mígnem Moldován szerencsés góllal ki nem egyenlítette az állást a harmadik harmad közepén. Innentől kezdve a Sportklubnak állt a zászló, nagyon beleálltak a fiúk a párharcokba és bár a Brassót sikerült felőrölni a meccs végére mégis ők húzták be a győzelmet. Alig fél perccel a vége előtt ugyanis Tranca egy kósza ellentámadásnak indult akcióból gólt szerzett, majd Nagy Csaba üres kapuba is betalált.

Ekkor úgy nézett ki elúszott a kupadöntő. Nem így lett. Az erejével teljesen elkészülő Brassó másnap nem tudta felvenni a harcot a frissebb Galaccal, akik lesöpörték őket a pályáról és 7–0-ra nyertek. A körbeveréseknek, illetve a jobb gólaránynak köszönhetően a Sportklub döntőbe jutott, míg a Galac kisdöntőzhetett. A csíkiak ellenfele a Bukaresti Steaua, míg a Galaciaké a házigazda Gyergyószentmiklósi Progym lett.

Utóbbi párharcot hosszabbítás után a Duna-partiak húzták be 7–6 arányban. Jöhetett a döntő.

Bár álmosan kezdődött, hamar vezetést szerzett a kék-fehér alakulat a mindössze egy hónapja 17. születésnapját töltő Sándor révén. Alig ötpercnyi játékidő után azonban a gyergyószentmiklósi jégpálya villanyrendszere megadta magát. A biztosítéktábla zárlatos lett és szó szerint a csöpögésig leolvadt. A kialakult problémát egy átkötéssel 40 perc alatt megoldották és mehetett tovább a játék. Tambijevs azonnal gólt lőtt, amire azonban a Steaua még a szünet előtt válaszolni tudott.

A második húsz percben a Sportklub rákapcsolt. Már a támadóharmadban kitámadta ellenfelét. Rengeteg korongot csíptek el úgy a középső, mint a támadó harmadban. Rendre létszámfölény alakult ki és szépen jöttek is a gólok. 7–2 volt 40 perc után és a kupa már a kézben volt.

Az utolsó játékrész kezdete előtt viszont másodjára is megadta magát a villanyhálózat. Előbb a csíki csapat, majd a csíki szurkolók feje fölött robbant el egy lámpa, sőt egy be is gyúlt. Utóbbit poroltóval fújták le, majd mindenkit felszólítottak, hogy hagyják el a jégpályát. A szurkolók a csarnok előtt ünnepeltek, míg a csapatok az öltözőbe bosszankodtak és várták, hogy mi lesz.

Közben a csapatok képviselői, illetve a szövetség elöljárói a protokoll teremben tanakodtak. A 7–2-es eredményt nem lehet jóváhagyni. Ehhez a meccs 80 százaléka le kellett volna menjen. Folytatni kell! De milyen állásról és hol? A milyen állásról kérdésre nem egyértelmű a válasz a szabályzat adta felhős megfogalmazás, illetve kiskapuk miatt. A hol? kérdésre a válasz egyértelmű lenne, hiszen 24 órán belül Gyergyószentmiklós kéne otthont adjon a meccsnek. Ám azt a jelenlegi körülmények között leképzelhetetlen kivitelezni. Egyrészt ennyi idő alatt nem lehet megoldani a problémát, másrészt a Sportklubnak MOL Liga mérkőzése van a Ferencváros ellen.

A döntés a szövetség kezében van…

Kimaradt?