Véget ért a Kolozsvári CFR jó sorozata a Bajnokok Ligájában

Nem tudott túllépni árnyékán a Kolozsvári CFR, amely három megnyert párharc után összesítésben 2-0-ra alulmaradt a Slavia Prága ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája playoffjában. A vasutasok a hazai 1-0-s vereség után a cseh fővárosban is ugyanazzal az eredménnyel kaptak ki.

Az egy gólos hazai vereség ellenére sem vesztették hitüket csapatukban a Kolozsvári CFR szurkolói, szerdán este a prágai Sinobo-stadionban (hagyományos nevén Eden – szerk. megj.) több száz vasutas szurkoló töltötte meg a vendégszektort a Slavia Prága elleni összecsapáson. A Bajnokok Ligája playoffköre visszavágójának a piros-fehérek is kiemelt figyelmet szenteltek, a cseh főváros egyik külső kerületében levő aréna környéke már három órával a kezdő sípszó előtt benépesedett.

S mit tesznek a csehek egy kellemes nyári napon? Természetesen söröznek. Kocsmákban, utcán, parkolóban, mindenhol ahol csak lehet. A Kolozsvári CFR szurkolói is ezt tették a délutáni napsütésben, amikor a Mustek-téren hangoltak az esti meccsre, a prágai dámák és a világ minden pontjáról érkező turisták nagy álmélkodására.

A stadionban pokoli hangulat várta a feleket, a 19 ezer néző befogadására alkalmas létesítmény meredek lelátóival és zárt szerkezetével egy sokkal nagyobb stadion érzetét keltette.

Az első negyedórában a kolozsváriak két nagy helyzetet is kidolgoztak, előbb Rondón lőtt fölé, majd Bordeianu lövését fogta meg Kolár. A 29. percben a kolozsvári összecsapás gólját szerző Masolust puskázott el egy óriási lehetőséget, amikor egy mélységi labdát ellőtt 12 méterről Arlauskis kapuja mellett. A csehek mezőnyfölénye egyre nyomasztóbbá vált, a 40. percben a csapatkapitány, Skoda fejese kevéssel vétett célt.

A második félidő első percében Soucek lövésénél Arlauskis óriási bravúrral védett. A csehek gólját Stanciu távoli lövése "vezette fel", itt is a litván kapus helytén volt. De a 66. percben már ő is tehetetllen volt, amikor Boril lefutott a balszélen és a tizenegyes pont magasságából megtalálta a rést a kolozsvári védők és kapus között.

A csehek ezután már csak ölték az időt, a tábor ünnepelt, a kolozsvári támadások annak ellenére voltak veszélytelenek, hogy Dan Petrescu az összes támadó szellemű játékosát behozta a padról.

A mérkőzés után a kolozsvári szurkolók is sportszerűen megtapsolták az ünnepi kört megtevő cseheket, elismerve, hogy egy héttel ezelőtt és most is jobbak voltak.

Dan Petrescu alakulata számára ez a vereség azt jelenti, hogy nem csütörtökön este fogják kihúzni a csapat nevét a BL csoportköreinek kialakításakor, hanem egy nappal később, amikor az Európa-liga csoportköreit sorsolják ki.

Bajnokok Ligája, play off, visszavágók
Slavia Prága-Kolozsvári CFR 1-0, összesítésben 2-0
Ajax Amszerdam- APOEL Nicosia 2-0, összesítésben 2-0
Club Brugge-LASK Linz 2-1, összesítésben 3-1

Kapcsolódók

Kimaradt?