A Liverpool nyerte a Bajnokok Ligája döntőjét

Az FC Liverpool nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligája 2018/19-es szezonját azt követően, hogy a sorozat szombat esti madridi fináléjában 2-0-ra legyőzte a Tottenham Hotspur együttesét.

Az angol házidöntő első gólját az egyiptomi Mohamed Szalah szerezte már a második percben, miután a szlovén Damir Szkomina játékvezető 25 másodperc elteltével kezezés miatt büntetőt ítélt. A végeredményt a 87. percben a Barcelona elleni elődöntő hőse, az Anfielden duplázó belga Divock Origi állította be. A Liverpool története során hatodik alkalommal hódította el a legrangosabb európai trófeát.

Mindössze 25 másodperc telt el a mérkőzésből, amikor Skomina büntetőt ítélt, amiért Sissoko kézzel ért bele Mané beadásába. A 11-est a tavaly a Real Madriddal szemben elveszített finálé első félidejében megsérült Szalah értékesítette. A gyors gól ellenére mindkét gárda rendkívül defenzív stílusban futballozott a folytatásban, a Liverpool átengedte a kezdeményezést riválisának, a Tottenham viszont nem tudott irányítani, leginkább felívelésekkel próbálkozott.

A Liverpool ebben a szezonban 28 alkalommal vezetett a szünetben, és ezeken a meccseken kivétel nélkül győzött. A fordulást követően ugyan a tempó kicsit emelkedett, de helyzetek nem alakultak ki. A 69. percben a csereként pályára lépő Milner lövése kerülte el kicsivel a kaput. A hajrában a Tottenham nem tudott mit kezdeni mezőnyfölényével, ugyanakkor a 87. percben a Barcelona elleni elődöntős párharc visszavágójának hőse, Origi betalált, eldöntve ezzel a mérkőzést.

Kapcsolódók

Kimaradt?