Izgalmas budapesti független színház igazgatója rendez Marosvásárhelyen

Balázs Zoltán, a budapesti Maladype Színház kolozsvári születésű alapító-igazgatója rendez a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió színházában. A Bruno Schulz Fahajas boltok című elbeszélésgyűjteménye alapján készült Augusztus című nonverbális előadás bemutatója szombaton 19 órától lesz.

Bruno Schulz a német expresszionisták, Musil és Kafka szellemi társa, de az egyetemes méretűre dimenzionált rettegés helyett ő inkább saját gyerekkorából épít házat magának. A gyermekkor lenne annak a „zseniális korszaknak”, a „messiási kornak” a megvalósulása, melyet annyiszor ígértek nekünk az összes mitológiák, írja. A Fahajas Boltok mágikus-realista szerzője a Monarchia végnapjait írja meg egy galíciai kisvárosban a gyermek Józef nézőpontjából.Balázs Zoltán rendező Kolozsváron született, tanulmányait a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem színész és rendező szakán végezte. Számos budapesti rendezésén kívül dolgozott Franciaországban, Szlovákiában, Szlovéniában, az Egyesült Államokban, Romániában, de olyan produkciók is kötődnek nevéhez, mint az Anna and the Barbies tíz éves jubileumi koncertje. Az évek során több kitüntetéssel ismerték el munkáját, megkapta a Jászai Mari-díjat, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, a legkiemelkedőbb magyar színházi teljesítményekért odaítélt Színikritikusok Díját. A Román Színházi Szövetség (UNITER) legjobb előadás kategóriában jelölte nagyszebeni A Mester és Margarita rendezését.

A marosvásárhelyi közönség 2016-ban találkozhatott először a színész-rendezővel, amikor a Stúdió Színházban vendégszerepelt a Viktor Kravcsenko regényéből készült Én a szabadságot választottam című monodrámával.

Az előadásban Dőry Brigitta, Erőss Brigitta, Fekete Róbert, Jáger Simon, Lukács Andrea, Mesés Gáspár, Szabó J. Viktor, Szilágyi Míra, Zsenák Lilla végzős színészhallgatók játszanak. Munkatársak: Zoltán Ildikó, rendező szak III.év, Juraszek Zsuzsa, teatrológia I.év.

A bemutatót követően január 16-án látható újra az előadás. Jegyek a Stúdió Színház jegypénztárában minden kedden 14-18 óra között, vagy az előadás helyszínén, kezdés előtt egy órával vásárolhatóak. További információ a színház honlapján található.

Kapcsolódók

Kimaradt?