Táncmaratont ígér Csíkszeredában a 30. Csűrdöngölő gyermek és ifjúsági néptánctalálkozó

Igazi táncmaraton várható csütörtökre Csíkszereda főterén: az idén 30. alkalommal szervezett Csűrdöngölőn az András Alapítvány, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Együttes igyekszik pergő, szórakoztató, élvezetes programot rendezni mind a részvevők, mind a nézők számára. Az idei jubileumi rendezvényt gyermekrajz- és fotókiállítás is gazdagítja.

Nincsenek pontos szervezői adatok, de közel kétezerre becsülhető Csíkszeredában és a csíki településeken együttesekben és tánccsoportokban táncoló gyerekek és fiatalok száma. „Akik az első Csűrdöngölőnkön részt vettek, azok ma már felnőttek, s akik utánuk következnek, azok mind többen vannak. Nagyon remélem, hogy ezt a gyarapodást tartani tudjuk, és nem foszlik szerte a nagyvilágba. Az itt született jövő, nem ott valahol, hanem ’itt-honra’ talál” - mondja András Mihály, a rendezvény kezdeményezője.Mint megtudtuk, idén 22 településről 38 csoport jelentkezett a csütörtökön 11 órától hivatalos megnyitóval kezdődő rendezvényre, melynek támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Communitas Alapítvány. A rendezvényhez kapcsolódott és évek óta főtámogatója Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Kulturális Központ által, a Hargita Együttes pedig örökös házigazdája a Csűrdöngölőnek.

A szervező András Alapítvány beharangozó közleményében úgy fogalmaznak: „Gyermeknapon, június elsején, csütörtökön színnel és kacajjal, népviseletekkel és őszinte vidámsággal telik fel újra a Szabadság tér, és hátha a nap is ránk mosolyog.”Az András Alapítvány Csíkszeredában és Lázárfalván működő civil szervezet, melynek fő célkitűzése a népi kulturális hagyományok megőrzése, valamint az erre irányuló kezdeményezések anyagi és erkölcsi támogatása. Megfogalmazott küldetésük szerint a kultúraközvetítő szerepet vállalták fel, a sikeres kulturális programok, melyek megvalósításában az András Alapítvány kulcsszerepet vállalt, azt bizonyítják, hogy az erdélyi magyarság körében a népi kultúra él, továbbadható. „Ma már az jelent feladatot a szervezőnek, hogy a rendezvény őrizze meg frissességét, ugyanakkor a minőségi ugrást kell elősegítenünk, egyaránt a fellépéseken, és még inkább a csoportok felkészítésében, oktatásában. Új célokat kell fogalmaznunk, új mércét kell felállítanunk önmagunknak, mindannyiunknak” – mondják a szervezők.

Tervezett program:
11.00 óra megnyitó
11.10 részvevő csoportok fellépései (1. rész)
14.00 köszöntő beszédek
14.20 közös játék és tánc a téren, közös fotó
15.00 részvevő csoportok fellépései (2. rész)

Kapcsolódók

Kimaradt?