Igazság vagy merészség? Közzétették a 16. TIFF versenyfilmjeit

A 16. TIFF versenyszekciójában szereplő, Transzilvánia Trófeáért versengő 12 film közé idén nyolc elsőfilm került be. Meleg román vendégmunkás, bolgár emberrablók, fekete dobozban játszódó iráni film – többek között ezekre számíthatunk.

„Mint minden évben, az egyedi és bátor hangok érdekeltek, olyan rendezők, akik nem óvatoskodnak és mindent feltesznek egy lapra. Az idei válogatás ott sokkol, ahol kevésbé számítasz rá, az érzelmek takaréklángon égnek, mégis mindent elsöpörnek, az erkölcsi dilemmák és formális alkuk kimozdítanak a komfortzónából, és próbára teszi a családi kapcsolatokat. Az élet igazságai és a fikció provokációi – ezt a kalandot nyújtja a 2017-es versenyszekció” – összegzett a fesztivál művészeti igazgatója, Mihai Chirilov.

Román film idén nem szerepel a válogatásban, viszont Alec Secăreanu főszerepet játszik Az Úr földje/God’s Own Country című filmben, amely a kritikusok szerint a Brokeback Mountain brit megfelelője: Francis Lee rendező első filmjében egy fiatal brit földműves és egy román vendégmunkás szerelmét dolgozza fel. A filmet a Sundance-en és a Berlinálén is díjazták.Szintén szerepelt a Berlinálén, és román vonatkozású Nana Ekvtimishvili és Simon Gross rendezők Az én boldog családom/My Happy Family című keserédes komédiája egy grúz nőről, aki 52. születésnapján úgy dönt, hogy elhagyja a családját. A film operatőre Tudor Panduru.Az egyik legprovokatívabb elsőfilm Bartosz M. Kowalski lengyel rendező Játszótér/ Playground című filmje, amely a gyermeki kegyetlenséget járja körül, és valós történetből, két brit kamasz által elkövetett gyilkosságból indul ki. Az agresszió és gyermekkor kölcsönhatását vizsgálja Yaniv Berman izraeli rendező filmje is, A kis emberek földje/ Land of the Little People, amely két szökevény és egy gyerekcsapat területért folytatott harcáról szól.Jelen lesz a versenyprogramban a mexikói kortárs művészet fenegyerekének titulált Miguel Calderón első nagyjátékfilmje is, a Zeus, amely emberek és sólymok különleges kapcsolatáról szól, a főhős és anyja közötti elmérgesedett viszonyból kiindulva. Egy sokat díjazott izlandi elsőfilm is versenyben lesz: Gudmundur Arnar Gudmundsson Kőszív/ Heartstone című alkotása, amely két kamasz barátságát próbára tevő érzelmi viharokról szól, Izland legyűgöző gleccserei között.A Delfinek keletre úsznak/ Las Toninas Van Al Este című film egy aranyos komédia apa és lánya találkozásáról, akik mindketten úgy füllentenek, mintha olvasnák. A forgatókönyvet a 2005-ös Transzilvánia Trófea-nyertes, az uraguayi Whisky egyik társírója jegyzi, a rendező pedig Gonzalo Delgado. Ennek tökéletes ellentéte a Krizantémok ideje/ Chrysantemums Time, Dmytro Moiseiev rendezésében. A film egy fiatal özvegy kálváriáját mutatja be: férje öngyilkossága után szembe kell néznie a temtkezési vállalkozókkal, kapzsi rokonokkal és saját hitével.

A Dicsőség/ Glory egy jóhiszemű munkásról szól, aki a rendszer áldozatává válik. Rendezői Kristina Grozeva és Petar Valchanov, az a bolgár páros, akik korábban díjat kaptak a TIFF-en a Lecke című filmjükért.Az ausztrál Ben Young hátborzongató elsőfilmjében, a Szerelem kopói/ Hounds of Love címűben egy kamaszlányt elrabol és fogva tart egy rosszul működő kapcsolatban élő pár. A filmbeli alakításáért a fiatal Emma Booth jól megérdemelt színészi díjat kapott a Velencei Filmfesztiválon.

A Berlináléről érkezik a Szimuláció/ Simulation, Abed Abest iráni színész első filmje, amely a mezőny vizuálisan legprovokatívabb alkotása: a fekete dobozban forgatott film absztrakt látványvilága meglepetésekkel és feszültséggel teli.Szintén kis térben, szinte kizárólag egy lakásban forgatták Marc Crehuet négyszereplős fekete komédiáját, a Félszemű király/El Rey Borni című filmet, ebben egy fiú, aki a spanyolországi válság miatt kirobbant tüntetésen elvesztette a fél szemét, találkozik a balesetet okozó rendőrrel.

A versenyfilmeket elbíráló zsűri tagja lesz Clotilde Courau, Velence és Piemont hercegnője, aki színésznőként is látható lesz a TIFF-en a Philippe Garrel rendezte A nők árnyéka/L’Ombre des femmes című filmben, a Sight & Sound filmkritikusa, Geoff Andrew, aki a BFI Southbank filmreferense és a Londoni Filmfesztivál tanácsadója is, illetve Marian Crișan filmrendező.

A Transilvania Nemzetközi Filmfesztivált június 2. és 11. között szervezik meg Kolozsváron. Újdonságokért érdemes követni a fesztivál internetes oldalát.

Kapcsolódók

Kimaradt?