Színház és/vagy sóhivatal cím alatt szólt hozzá Zsehránszky István színikritikus ahhoz a vitaindítóhoz, amelyet Kötő József színháztörténész fogalmazott meg Színimozgalmunk állapota címmel a Kulturális Autonómia Tanács kezdeményezésére. Zsehránszky többek közt Kötőnek azzal az elképzelésével vitatkozik, hogy „újból agorává kell tennünk” a színházat, amely „ne csak az előadások helyszíne, hanem a társadalmi élet szervezője is legyen.” Szerinte a politika és a művészet összeférhetetlen, és ezt ki kell hangsúlyozni, ellenkező esetben „akadnak olyanok, akik arra gondolnak, hogy az RMDSZ szócsövévé kívánja változtatni a színházat, ezért hajlandó támogatni azt” – írja Zsehránszky István, akinek a vitaindítóhoz fűzött sorait az alábbiakban teljes egészében közöljük.

Az előzményeket - Kötő József tanulmányát – itt lehet elolvasni.

SZÍNHÁZ ÉS/VAGY SÓHIVATAL

Megjegyzések a Színházi Szakpolitikai vitaindítóhoz

1. Lényegében egyetértek a színházelméleti és a színháztörténeti felvezetéssel. Miként a vitaindító szerzője, Dr. Kötő József hangsúlyozza: száz évvel ezelőtt még valóban „a zárt színházi struktúrák világa dívott” a magyar színjátszásban általában és az erdélyi magyar színjátszásban sajátosan. A zárt színházi struktúra – mai szemmel nézve – azt jelenti, hogy a színház művelői a szabályokra és a színházi beidegződöttségekre, szokásokra hárítottak minden felelősséget. Ha nem volt jó, amit csináltak: azok miatt nem volt jó, ha pedig jó volt: akkor azok miatt volt jó stb. A színjátszás lényege: egy önálló, a saját lábán megálló színpadi világ teremtése. Ha ezt a világot megteremtik, akkor beszélhetünk színházról – különben nem, legfeljebb csak színházi próbálkozásról. A színházi struktúra pedig alapvetően nyílt kell hogy legyen, egyébként nem jön létre a színpad és a néző közötti kapcsolat, vagyis nem beszélhetünk színházról. Hát ezt erőteljesebben hangsúlyozni kellene a szakpolitikai vitaindítóban is, és általában.

2. A globalizáció és a glokalizáció tárgyalását itt nem tartom fontosnak – a színházi világteremtés önmagában véve megoldja ezt a kérdést.

3. Agora kell, hogy legyen a színház? Politikai fórum? – hát ezzel semmiképpen sem érthetek egyet, és egyetlen színházi ember sem érthet egyet ezzel.  Hol tartunk ismét? Megyünk vissza a szocializmusba?! Ugyan kérem, felejtsük el végre! Mint számtalanszor bebizonyosodott immár: a politika és a művészet összeférhetetlen – inkompatibilis. Ezt jó lenne hangsúlyozni, kiemelten kezelni a Szakpolitikai vitaindítóban. Különben akadnak olyanok, akik arra gondolnak, hogy az RMDSZ szócsövévé kívánja változtatni a színházat, ezért hajlandó támogatni azt. A művészet az emberi igazságot mutatja fel – a politika pedig, mint tudjuk, egyebet... Erre a vitaindító írója is utal egy helyt. A 9. oldalon tételesen is kimondja: „El kell kerülnünk, hogy a színház úgy működjék, mint a politika” – vagyis „keresi a közönség kegyét, azt mondja, amit várnak tőle, kiszolgálja az igényt” stb.

4. A vitaindító azt állítja, hogy a színház az elitkultúra műhelye – annyi baj legyen. Viszont én kerülném azt, hogy a színházat kapcsolatba hozzam a tömegkultúrával, bármilyen formában és bármilyen indíttatással. Mert a tömegkultúra valójában nem más, mint a kultúra, a műveltség hiánya. És hamis az az igény, mely szerint úgy kell játszani, hogy azt az analfabéta is megértse. Ha a színház hiteles világteremtés, akkor megértheti mindenki – nincs szükség hozzá engedményekre. Ha pedig nem az, akkor nincs miről beszélni.

A vitaindító Kós Károlyt idézi, aki 1936-ban azt állította, hogy a színház „a magyar nyelv, a magyar szellem, a magyar művelődés iskolája, szószéke kell, hogy legyen”. Ez manapság gyakran használják takaróként, az igénytelenség, az alkotói képtelenség, tehetetlenség palástolására. Ezért jobb lenne immár egyébről beszélni.

5. Egyetértek a vitaindító szerzőjével, hogy „a mást és másként” korában élünk, valamint azzal hogy „a színház nem kerülheti ki a jelenidejűséget”. Mert ugye minden, ami él, tehát a színház is ha él, jelenidejű. Pontosan úgy mint a klasszikusok, akiknek a műve jelen idejű volt a múltban, akkor amikor született, jelen idejű ma, ezért olvassuk, ezért nézzük, és jelen idejű a jövőben is – mert olyan emberi igazságot mutat fel, amely örökké érvényes. A fő alkotói szempont – helyesen állapítja meg a vitaindító – „a kifejezés érvényes módozatainak keresése” – és a megtalálása, nyilván, az adott előadás, színházi produkció keretében. Ez a színházi alkotómunka lényege, és ehhez kell hozzásegíteni a színházat, olyan körülményeket teremteni számára – hogy alkotómunkát végezhessen. Feltételezem, hogy az RMDSZ akciójának is ez a célja, erre irányul. Különben hagyjon békét a színháznak.

6. Valóban lehetőséget kell teremteni a színházi alkotómunka jobb finanszírozására. E tekintetben – ne áltassuk magunkat! – az államtól több nem várható, jó ha képes adni azt, amit eddig is adott. Más lehetőségeket kell keresni, beleértve a magán szféra nagyobb részvételét a színházak anyagi támogatásában valamint az európai pénzek maradéktalan lehívását. És ahhoz, hogy ez megvalósuljon, megfelelő ügyintézőre – egy erdélyi magyar színházi alapítványra, tegyük fel az Erdélyi Magyar Tháliára – lenne szükség. Sürgősen meg kellene alapítani! Aztán ez az alapítvány pályázati alapon gondoskodna a turnék, a fesztiválok, a nagyobb költséggel létrehozható produkciók finanszírozásáról, az európai pénzek lehívásához szükséges önrészről stb. Sokkal nagyobb szükség van egy ilyen alapítványra, mint egy újabb – csupáncsak pénzt emésztő, de semmit sem produkáló – sóhivalara, mint amilyennek ígérkezik a Romániai Magyar Színházszövetség. Felejtsük el! Gáspárik Attila már kétszer is nekirugaszkodott a létrehozásának. A nemzetiségi színházi kollokviumok alkalmával vagy más színházi összejöveteleken nagy hangon hirdette egy ilyen szövetség megalakításának szükségességét, aztán nem lett semmi belőle. És jól megvoltunk és megvagyunk e nélkül a sóhivatal nélkül is.

Ami fontos lenne: minden színházunknak legyen meg a maga fesztiválja – ezzel ellensúlyozni lehet a turnézási lehetőségek jelenlegi hiányát.

A vitaindítóban vázolt egyes gyakorlati intézkedésekkel – célpályázatok, színpártoló egyesületek, alternatív szerveződések – egyetértek, valóban szükség van reájuk, elő kell segíteni a létrejöttüket.

Tisztelettel,

Zsehránszky István