Social Error, avagy hozzád milyen nyelven beszél a Nagy Testvér?

Gondolkodjunk el közös európai problémáinkról és készítsünk belőle közös – több európai társulatot szerepeltető – színházi előadást: ebből az elgondolásból született a Social Error, ami két napig látható a Kolozsvári Állami Magyar Színpadán. A célkitűzés olyan merész, hogy képtelenség teljességgel megvalósítani, vallotta be Bodó Viktor rendező a sétatéri színház előcsarnokában tartott, hétfő délelőtti beszélgetésen. De nem is kell. A lényeg, hogy beszéljünk a problémákról, és a közönség reagáljon rá. Ami itt, Kolozsváron, elváráson felül sikerült.

A Social Error nemzetközi koprodukciókban készül hat ország színházainak részvételével, Romániából a Kolozsvári Állami Magyar Színház a produkció partnere. Műfaji meghatározása szerint „társadalmi túlélő-show”, amely egyszerre használja fel a valóságshow, a társasjáték és egy szociálpszichológiai kísérlet elemeit.

Az előadást Budapesten kezdte el próbálni Bodó Viktor rendező irányítása alatt a Szputnyik Hajózási Társaság, az első bemutatóra januárban került sor Grazban, majd az alkotók utazni kezdtek. Minden partnerszínházban három-négy napot próbálnak, ez alatt alkalmazzák az előadás bizonyos elemeit a helyi sajátosságokra és a játékhoz csatlakozó helyi színészekre – a kolozsvári társulatból Balla Szabolcs, Bodolai Balázs, Buzási András, Farkas Loránd, Imre Éva, Sigmond Rita és Viola Gábor vesz részt az előadásban.

Az előadás nagy része improvizáció, amelyet egy Nagy Testvér hangja irányít – a kolozsvári produkcióban ez a hang románul beszél. „Fontos volt érzékeltetni azt az orwelli hangulatot, hogy egy láthatatlan és ismeretlen, felsőbb erő irányítja az életünk alakulását” – mondta az előadás dramaturgja, Róbert Júlia.

Mi az, amikor az apátia elkezd társadalmi dühvé alakulni? Mi vezeti oda a nyugodt életre vágyó embert, hogy elforduljon attól a felelősségvállalástól, ami a társadalmi változásokat eredményezné – magyarul: a politikától? Bodó Viktorék előadása színházi gesztusnyelven rímel egy-egy társadalmi formára, problémára, jelenségre. A vetített képsorok olyan „social error”-okat tudatosítanak a nézőben, amik sokszor az elviselhetetlenségig fájdalmasak. Mindenhol vannak nézők, akik ezt rosszul viselik, de a kolozsvári közönség hihetetlenül nyitott, közvetlen és értő módon viszonyult a látottakhoz – vallották az alkotók.

A Social Error című előadást Bodó Viktor rendezte az Európai Színházi Unió felkérésére, melynek társult tagja a Szputnyik Hajózási Társaság is. A nemzetközi projektben a Szputnyik Hajózási Társaság mellett hat színház vesz részt öt európai országból: Schauspielhaus Graz (Ausztria), Staatstheater Mainz (Németország), Centraltheater Leipzig (Németország), Nemzeti Színház, Budapest (Magyarország), Kolozsvári Állami Magyar Színház (Románia) és Fondazione Teatro Due (Olaszország).

Mivel minden városban új színészek csatlakoznak az előadáshoz, amit ráadásul a helyi sajátosságokhoz adaptálnak, ez az a produkció, amelynek minden egyes estéje bemutató. Kolozsváron a vasárnapi, nagy sikerű előadás után ma, hétfő este 8-tól is megtekinthető az előadás, amely ezt követően a nemzetközi együttműködés utolsó helyszínére, Olaszországba indul.

 

Kimaradt?