Brüsszel újabb aggódó figyelmeztetést küldött a Grindeanu-kormánynak

A büntető törvénykönyv és a büntetőjogi perrendtartás módosításáról szóló rendelet, valamint a közkegyelmi törvénytervezet újragondolására kérte csütörtökön a román kormányt az Európai Bizottság (EB), amely szerint „aggasztó” mindaz, ami az elmúlt napokban történt. 

Az EB első alelnöke, Frans Timmermans az Európai Parlament brüsszeli ülésén hangsúlyozta, a bizottság figyelemmel követte az elmúlt 28 évben az ország fejlődését, és „meghatotta a román nép eltökéltsége, amellyel egy működő európai demokráciáért harcolt”. Az ország által ezen a téren elért eredményeket az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus keretében készített, az elmúlt héten ismertetett legfrissebb jelentés is méltatja - mondta Timmermans. 

„Románia a jogállam megerősítését célzó folyamat utolsó szakaszához érkezett. Ha ezt sikerül meghaladnia, ez a folyamat visszafordíthatatlanná válik” –- tette hozzá az EB első alelnöke. 

Timmermans úgy fogalmazott, aggasztónak tartja mindazt, ami az elmúlt napokban történt a Büntető törvénykönyv és a Büntetőjogi perrendtartás módosításáról szóló rendelet, valamint a közkegyelmi törvénytervezet kapcsán. Felhívta a figyelmet, hogy mindez negatívan hat a korrupció elleni küzdelemre. „Felkérem a kormányt, értékelje újra döntéseit. Románia olyan politikusokat és olyan kormányt érdemel, amely támogatja a korrupció elleni küzdelmet” – hangsúlyozta Timmermans, hozzátéve, hogy a kormány intézkedéseinek a Romániának kiutalt európai uniós alapok tekintetében is következményei lehetnek. 

Timmermans felkérte a kormányt, „ne fordítson hátat az elmúlt években jegyzett fejlődésnek”, és folytassa a korrupció elleni küzdelmet, „még akkor is, ha az fájdalmas” – fogalmazott az első alelnök az Európai Parlament plénumában tartott vitán, amelyet az Európai Néppárt romániai küldöttsége kezdeményezett. 

Kimaradt?