Olaszországi földrengés: öt román állampolgár halt meg

A bukaresti külügy legfrisebb adatai szerint ötre emelkedett az olaszországi földrengés romániai halálos áldozatainak a száma. Tizenegy állampolgárt még keresnek.

Mint írtuk, hivatalos adatok szerint a földrengésben 247-en haltak meg, és rengeteg a sérült. Csak Amatrice városában mintegy négyszázra teszik a sebesültekszámát. Kétezerötszázan maradtak otthon nélkül. A lakosok sátrakban és a szabad ég alatt töltötték az éjszakát.

A túlélők keresése egész éjszaka folytatódott. A reflektorfényekkel megvilágított romok közül egy életben maradt kislányt húztak ki tizenhét órával a földrengés után. Egy, a szerda hajnali földrengés perceiben egy autóban csókolózó szerelmespárt is életben találtak meg az épületek romjai alatt összeroncsolódott kocsiban.   

Van azonban, aki még mindig a rokonait keresi, és elkeseredetten a nevüket kiabálja a házak romjai felett.  A halottakat egyelőre ott helyezik el, ahol tudják, Amatrice városában egy mezőn sorakoznak a lefedett holttestek, az életben maradt helyi papok imádkoznak értük. A halottak között magas a gyerekek és az idősek száma: több esetben unokákról és nagyszülőkről van szó, akik együtt töltötték a nyári vakáció napjait. 

Kapcsolódók

Kimaradt?