Szijjártó: új lendületet kell adni a magyar-román együttműködésnek

Új lendületet kell adni a magyar-román együttműködésnek, hogy az egymás tiszteletén alapuljon, erőforrásként tekintsen a nemzeti közösségekre, és kiaknázza a gazdasági lehetőségeket - jelentette ki Szijjártó Péter pénteken Bukarestben, miután román kollégájával, Lazăr Comănescuval találkozott.

Szijjártó Péter rámutatott: Magyarország stratégiai partnerként tekint Romániára. Felidézte, a korábbi román kormányzat méltatlan vádakkal illette Magyarországot, amelyre a magyar fél keményen reagált. Hangsúlyozta, hogy ez a hangulat teljesen megváltozott a jelenlegi román kormány hivatalba lépésével, ezért köszönetet mondott Comănescunak a "baráti fogadtatásért, és konstruktív hangnemért". Szijjártó Péter szerint vannak olyan ügyek a kétoldalú kapcsolatokban - például a kisebbségi kérdés -, amelyekben "sokat kell még dolgozni", de úgy vélte: kellenek közös sikertörténetek ahhoz, hogy a vitás kérdésekre is választ tudjanak találni a felek.

A két külügyminiszter közös sajtótájékoztatóján a magyar diplomácia vezetője beszámolt arról, hogy az Eximbank 370 millió eurós hitelkeretet nyit a magyar-román vállalatközi együttműködés fejlesztésére. Megállapodott román partnerével abban is, hogy 2019-ben összekötik Magyarország és Románia gázvezetékrendszerét. Az Európai Unió által is támogatott projekt jelentősen hozzájárul majd Közép-Európa energiabiztonságának növeléséhez - mutatott rá.

Két éven belül megnyílhat a második gyorsforgalmi összeköttetés is Magyarország és Románia között, amikor összekötik a magyar M4-es és román A3-as autópályát - közölte Szijjártó Péter. Megjegyezte: a határ átjárhatóságát is növelni akarják, hiszen versenyhátrányt jelent az, hogy míg Nyugat-Európában 2-3 kilométerenként vannak határátkelők, a magyar-román határon csak 40 kilométerenként van átkelési lehetőség.

Mint korábban megírtuk, Szijjártó Péter az RMDSZ elnökével is találkozott. Kelemen Hunor lapunknak elmondta, az erdélyi magyarokat érintő összes kérdésről, többek között a kisebbségi jogokról, nyelvi jogok korlátozásáról, a törvények be nem tartásáról tárgyalt Szijjártó Péterrel.

Összeül a magyar-román gazdasági vegyesbizottság

Lazăr Comănescu kijelentette, hogy egyetértettek magyar kollégájával a kisebbségek hídszerepében. Közölte, hogy két hét múlva a magyar-román gazdasági vegyesbizottság is összeül, hogy konkrét javaslatokkal segítse a kétoldalú együttműködést abban is, hogy az Európai Uniónak határozottan fel kell lépnie külső határai védelmében. Mint mondta, örömmel fogadta, hogy Magyarország továbbra is támogatja Románia felvételét a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetbe.

Új védelmi vonalra van szükség

A bevándorlási válságról szólva a külgazdasági és külügyminiszter elmondta: a közös magyar és román álláspont az, hogy az EU külső határait meg kell védeni, de Európában ebben a tekintetben képmutató politika zajlik, és Európa jelenleg délről védtelen.

"Ha Görögország nem hajlandó teljesíteni a kötelezettségeit, akkor létre kell hozni egy másik védelmi vonalat Bulgária és Macedónia bevonásával, mert ha nem tudjuk megállítani a bevándorlási nyomást, amely Európára hárul, akkor majd lesz újabb Köln, meg tovább romlik a közbiztonság Európában, meg tovább nő a terrorfenyegetettség Európában" - figyelmeztetett a Szijjártó Péter. Úgy vélte: komolyan kell számolnunk azzal a lehetőséggel, hogy a schengeni övezet déli határa át fog tevődni Görögország északi határára.

Arra az újságírói kérdésre, hogy Magyarország a román határon is szándékozik-e kerítést építeni, Szijjártó Péter egyértelművé tette: a magyar kormány a szerb és horvát határszakaszon sem "jókedvében" emelt akadályt, hanem azért, mert másképpen nem tudta feltartóztatni az országba ellenőrizetlenül beözönlő napi 8-10 ezer bevándorlót. Megjegyezte, hogy ezáltal a tisztességes embereket nem érte kár, hiszen aki szabályszerűen akart beléni, az nem a zöldhatáron keresztül tette. "Nem építünk több kerítést, mint amennyi szükséges. Reméljük, Románia meg tudja védeni határait, és nem lesz szükség a kerítésre" - szögezte le Szijjártó Péter.

Kapcsolódók

Kimaradt?