TEK

Nagy pusztításra készülhettek a Magyarországon elfogott bombagyárosok

Nem zárható ki annak a lehetősége, hogy a hétvégi két terrorellenes akció során letartóztatott személyek egyike kapcsolatba hozható terrorszervezettel – erről Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

A TEK az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: az általuk „kiemelten védett személyek biztonsága érdekében bevezetett operatív intézkedések során” hat embert vettek őrizetbe. Közölték a TEK felderítése alapján őrizetbe vett emberektől sorozatlövő fegyvereket, robbanóanyagokat és lőszereket foglaltak le. Kedden a bíróság elrendelte két személy előzetes letartóztatását, a további gyanúsítottakkal kapcsolatban később várható döntés.

Valóságos bombalabor egy lakásban

Hajdu János, a TEK igazgatója az M1 hírcsatornának elmondta, hogy hétvégén két különböző akciót hajtottak végre. Pénteken egy gépkocsiban két embert fogtak el, a járműben sorozatlövőt, éles lőszereket, tárakat, hangtompítókat találtak. A másik akció szombaton volt, abban négy embert fogtak el egy Budapest felé közlekedő autóban.

Hajdu arról is beszámolt, hogy később házkutatást tartottak egy lakásban, ahol „valóságos bombalabort találtak”. Robbantásra, emberi élet kioltására alkalmas eszközök kerültek elő, ezeket álcázva lehetett volna használni - tette hozzá. Azt azonban nem akarta találgatni, hogy a két esetnek köze lehetett-e egymáshoz.

A TEK főigazgatója közölte: még vizsgálják, hogy van-e összefüggés a két csoport között, valamint azt is, hogy vannak-e más elkövetők, helyszínek. Arra a kérdésre, hogy dzsihadistákról lehet-e szó, Hajdu János úgy válaszolt: azt kéri, a TEK erre a következő napokban adhasson választ. Hajdu János megerősítette: a TEK által kiemelten védett személyek védelmével összefüggésben fogták el a hat embert.

Hajdu elmondta, az egyik esetben két embert fogtak el, akiknek az autójukban sorozatlövő fegyvereket találtak, amelyekhez hangtompítók is tartoztak. „Valószínűleg művelet előtt állt a két személy, akik szélsőséges körökhöz tartozhattak, és nagy volt az esélye a lőfegyverrel való visszaélésnek” - részletezte a főigazgató a hétvégi TEK akciókat. Hozzátette: vannak elképzeléseik azzal kapcsolatban, hogy mire készülhettek, de egyelőre erről többet nem szeretne mondani.

A másik esetben arról érkezett információ, hogy egy vidékről Budapestre tartó autóban robbanóanyag van, az értesülés pedig igaznak bizonyult. Hajdu János kijelentette: a házkutatások során további robbanóanyagokat találtak, emellett olyan poroltót, ami robbanóanyaggal volt megtöltve, csőbomba is volt náluk, valamint bombák elkészítésére alkalmas más eszközök is.  A TEK főigazgatója hangsúlyozta: ez egy bombakészítő laboratórium volt.

Ez utóbbi esetben vannak nemzetközi szálak is, a négy elfogott közül kettő magyar, kettő pedig külföldi állampolgár. A technikai felkészültség és a háttér keltette fel a TEK-es megfigyelők figyelmét. Hajdu ugyanakkor hangot adott abbéli elképzelésének, hogy nem is biztos, hogy maguk használták volna fel a robbanóanyagokat. Akár rendelésre is készítethették - tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy ezek az emberek vallási fanatikusok lennének, Hajdu János azt mondta: ebben a pillanatban még nem látnak erre utaló jeleket egyik elfogott csoportnál sem. A TEK főigazgatója ugyanakkor kijelentette: a bombalaboratóriumot üzemeltető csoport esetében nem zárható ki a terrorszervezethez való tartozás.

Hozzátette: vizsgálják annak a lehetőségét is, hogy magyar védett személyek ellen készültek-e támadásokra. A főigazgató azt is elmondta, egyelőre azt sem lehet tudni, hogy vannak-e politikai szálak.

"Európában ma háború van"

Hajdu János hangsúlyozta: Európában ma háború van, a lezárt városok, az utcákon járőröző katonák és harci járművek, ezek mind a háború képei. A TEK főigazgatója arról is beszélt, hogy a Magyarországon áthaladt menekültáradat fele olyanokból áll, akik háborúban járt, katonaviselt emberek. A szakember kijelentette: több menekülttől is elvettek telefont, ezeken olyan képek voltak, amelyek terrorcselekmények gyanúját vetik fel, volt olyan, aki levágott fejjel pózolt.

Hozzátette: a menekültekkel kapcsolatban hiba lenne azt mondani, hogy mindannyian terroristák, de az ilyen tömegeket kihasználva terroristák tudnak bejutni a kontinensre.

Kapcsolódók

Kimaradt?