Önkritikát is gyakorolt Orbán az öt évet értékelő beszédében

Az elmúlt öt évben a kormányzás kulcsszava az erő volt, mostantól azonban a figyelem lesz - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett, Ötéves a kormány című konferencián, amelyen elismerte: „alkalmanként” hibáztak is.

Az elmúlt öt évben egy végzetesen legyengített országot kellett felerősíteni, ami sikerült, és bár az erős vezetés ezután sem gyengülhet el, ma már nem az erő a legfontosabb: mostantól a kormányzás kulcsa a figyelem, "odafigyelés az emberekre, a mindennapi életre" - fejtette ki a Budapesti Történeti Múzeumban tartott, mintegy háromnegyed órás beszédében a kormányfő, aki szerint ez a munka talán még nehezebb lesz.

A miniszterelnök szerint új szakaszt kell nyitni és a polgári életminőség megteremtésére kell a hangsúlyt fektetni, a 2016-os költségvetés már erről szól: "a munkába igyekvő, bérből és fizetésből élő emberek számára akarjuk otthonosan berendezni az országot".

Együtt: soha ennyi szegény nem élt Magyarországon. Az Együtt szerint az Orbán Viktor vezette kormány ötéves eredménye az, hogy soha nem volt annyi szegény ember Magyarországon mint ma, továbbá kétszer annyian hagyták el az elmúlt öt évben az országot, mint 1956-ban. Juhász Péter, az Együtt alelnöke sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "ma a Habony Árpádok féle embereknek áll a világ, és a keményen dolgozó kisembereket kisemmizték"

A polgári berendezkedés lényege - folytatta -, hogy az emberközeli, emberléptékű, a politika pedig nem "odafent történik", a makromutatók világában, hanem "bekopogtat az emberekhez, és a gondjaikra keresi a választ". Megismételte: bár fontosak a nagy politikai célok, a fő feladat az emberek mindennapi problémáinak kezelése. Nem szabad, hogy a kormányzás elvonja a figyelmet az emberekről - figyelmeztetett.

A polgári berendezkedés azt is jelenti: Magyarország magyar ország lesz, kis betűvel és két szóval, vagyis első a magyar emberek biztonsága, boldogulása és jóléte - fogalmazott a kormányfő, erkölcsi kérdésnek nevezve a magyarok sikerét. Több munkahely, kevesebb adó, támogatás a családoknak, nagyobb rend, de kevesebb szabály, kényelmesebb élet, büszkeség, kiállás - sorolta a polgári berendezkedés jellemzőit.

MSZP: Orbán Viktor szétzilálta az országot. Az MSZP szerint a miniszterelnök beszéde azt jelzi: Orbán Viktor ugyanott tart, mint öt évvel ezelőtt. Szétzilálta az országot, a kormánya kompetenciáját és egyedüli döntéshozóvá vált - mondta Tóbiás József elnök-frakcióvezető pénteken, sajtótájékoztatón. Kijelentette: a kormányfő kétségbeesett és sikertelen kísérletet tett a kormányzati válság és a Fideszen belül dúló belháború rendezésére. Szerinte a miniszterelnök felszámolta azokat az igazodási pontokat, amelyek Európához, a szakmaisághoz és a társadalmi kontrollhoz vezettek volna.  

Értékelésében Orbán Viktor azt mondta: Magyarország ma már egy megerősödött, biztos lábakon álló, EU-s összehasonlításban is jól teljesítő ország. Úgy fogalmazott: 2010-ben, nyolc év szocialista kormányzás és a 2008-as válság nyomán Magyarország romokban hevert, mára azonban már "a magyar fregatt stabil", "biztosan szeljük a hullámokat", noha "van még tennivaló a fedélzeten", és "a tenger is viharos még". Magyarország felemelő átalakuláson ment át 2010 óta - jelentette ki a miniszterelnök, aki hozzátette azt is, hogy az unortodox módszerekre megjegyzéseket tevők ma már érdeklődnek a magyar recept iránt.

Beszédében felsorolt az elmúlt évekből olyan "kimagasló oszlopokat", amelyek szerinte bizonyítják, hogy van a magyarokban kurázsi és az országban fantázia. Megemlítette a gazdasági növekedést, a bővülő foglalkoztatottságot, a nulla közeli inflációt, a nyugdíjak értékének növelését, az adók és a rezsi csökkentését, az óvodások túlnyomó többségét érintő ingyenes étkeztetést, a multik és a bankok közteherviselésben való részvételét, a bankok által megkárosított ügyfeleknek nyújtott állami igazságszolgáltatást, az új alaptörvényt, a politikusok számának felére csökkentését, a rendőrség számának emelését és Budapest buszparkjának megújítását.

PM: jövőkép nélküli Magyarország Orbán hagyatéka. A Párbeszéd Magyarországért szerint Orbán Viktor miniszterelnök politikai hagyatéka az, hogy a magyar fiataloknak Magyarország egy kies, depressziós és jövőkép nélküli ország lett. Az ellenzéki párt szakszóvivője, Barabás Richárd pénteken sajtótájékoztatón értékelve a kormányfő által az Ötéves a kormány című budapesti konferencián elmondottakat azt mondta, "ma egy álmodozó beszélt álomországról tátott szájú óvodásoknak".

A devizahitelesekkel kapcsolatban megjegyezte - utalva a konferencián szintén felszólaló Matolcsy György jegybankelnök szavaira -, hogy a forintosítással nem lehetett "gatyázni", mert ha nem lépték volna meg időben, akkor ma 70 százalékkal magasabbak lennének a törlesztőrészletek, s nem arról szólna a vita, hogy azok mennyivel csökkentek.

Jelezte ugyanakkor, hogy alkalmanként hibáztak is, ilyen volt például a távközlési adó kiterjesztésének terve, amely internetadóként vonult be a köztudatba, de - mondta - nem ragaszkodtak a hibájukhoz.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy most "a jobbszél pártja tűnik vezető ellenzéki erőnek" Magyarországon, amivel kapcsolatban fontosnak tartotta világossá tenni az Európai Unióval és az NATO-val kapcsolatos álláspontját. Azt mondta, bár kész vitázni az Európai Unióval, de azt határozottan ellenzi, hogy bárki is az EU-ból vagy a NATO-ból való kilépés irányába terelje az országot, mert "nekünk, magyaroknak ez a családunk", és "nem válunk".

Liberálisok: nem kérünk "Orbán Magyarországából". A Magyar Liberális Párt szerint "Orbán Viktor Magyarországa" nem biztosít jólétet, demokráciát és jogállamot, s ebből nem kérnek. Bősz Anett, az ellenzéki párt ügyvivője pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: egy dologban értenek egyet, abban, hogy Magyarország nagy átalakuláson ment keresztül. Kifejtette: szerintük öt év alatt a Fidesz lerombolta a jogállamot, a demokráciát, az egymás iránti toleranciát, az egészségügy pedig csak a benne dolgozók tisztes helytállásának köszönhetően nem omlott még össze.

Kitért a bevándorlással kapcsolatos új uniós tervekre is, amelyekről úgy fogalmazott: aki el akarja venni azt az alapvető jogot, hogy "megválasszam, kit engedek be a házamba, családomba, hazámba, az nem jót akar nekem, hanem rosszat".

Előadásában Orbán Viktor szólt arról is, őt is meglepte, hogy a tavalyi három, a Fidesz-KDNP győzelmét hozó választás után minden korábbinál hevesebb támadások érkeztek Magyarországgal szemben. Úgy vélte ugyanis, hogy a kormány politikájának megerősítése három választáson "egy időre lecsillapítja a kedélyeket", ám nem így történt.

Kijelentette: 25 év alatt sok minden változhat, de az nem, hogy "mi voltunk és mi vagyunk a szabad és független Magyarország hívei", "mi vagyunk azok, akik számára Magyarország szuverenitása nem lehet alku tárgya".

Arra is felhívta a figyelmet ugyanakkor, hogy a bizalom megszerzéséért sokat kellett dolgozni, a bizalom megtartásáért azonban külön is tenni kell. Mint mondta, senki sem állhat a törvények fölött, senki sem élhet vissza a helyzetével, de az sem fogadható el, hogy merő irigységből támadjanak embereket, mert ők bátrak és sikeresek. Zéró tolerancia a visszaélésekkel és az alaptalan rágalmakkal szemben egyaránt - hangoztatta Orbán Viktor.

Jobbik: a kormányfő öt évet késett a beismeréseivel. A Jobbik értékelése szerint a kormányfő beszédében beismerte a kormányzatot átszövő korrupciót és a hatalmi arroganciát, azonban ezzel öt évet késett. Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője pénteken hiteltelennek nevezte a korrupció és a visszaélések ellen hirdetett zéró toleranciát, és azt mondta: ha Orbán Viktor ténylegesen szeretne tenni valamit, akkor minimum eljárások megindítását kellett volna bejelentenie, meg kellett volna neveznie "fideszes korrupt gazembereket", konkrét ügyeket.

Összegzésül azt mondta, a valaha volt legjobb kormánya akarnak lenni minden magyar embernek, "a mi kormányunknak továbbra is Magyarország lesz az első", Magyarország "a közös szenvedélyünk".   Beszédét a szokásos fordulattal zárta: "Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok".

Kapcsolódók

Kimaradt?