Szlovákiai Helsinki Bizottság: alaptalan a Malina Hedvig elleni vád

Alaptalannak tartja a Zsák Malina Hedvig ellen felhozott vádakat a szlovákiai Helsinki Bizottság, amely az MTI-nek hétfőn eljutatott közleményében a bizonyítékok tárgyilagos értékelésére szólítja fel a szlovák hatóságokat.

A szlovák főügyészség a múlt héten kezdeményezett vádemelést hamis tanúzás miatt Zsák Malina Hedvig ellen a nyitrai járásbíróságon. A nő ellen - akit vallomása szerint 2006-ban Nyitrán azért vertek meg, mert magyarul beszélt az utcán - 2007-ben azért indított eljárást a főügyészség, mert a rendőrség, arra a következtetésre jutott, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy a nő vallotta.

A vádemelési eljárás kezdeményezésével kapcsolatban kiadott közleményében a szlovákiai Helsinki Bizottság szolidaritását fejezte ki Zsák Malina Hedviggel, s meggyőződését hangsúlyozta, hogy a bírósági eljárás kizárólag felmentéssel érhet véget, mivel a vád véleményük szerint "nyilvánvalóan alaptalan." A szervezet felszólította az ügyben illetékes szlovák hatóságokat arra, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékokat egyenként és összességükben is józanul és tárgyilagosan értékeljék.

"Nyugtalanítónak tartjuk azt a szembeszökő ellentétet, amely a Zsák Malina Hedvig ellen elkövetett támadás habozó, súlyos eljárási hibákkal, elhamarkodott, politikailag befolyásolt következtetésekkel tarkított vizsgálata és az ő állítólagos hamis tanúzásának bizonyításába fektetett temérdek energia között feszül" - szögezte le Petőcz Kálmán, a szervezet elnöke. Hozzátette: sajnálják, hogy az új főügyész nem élt azzal a lehetőséggel, hogy megszüntesse a nyomozást a vádak megalapozatlansága miatt, hanem inkább Malina Hedvig "további zaklatásának, megfélemlítésének és megalázásának útját választotta."

Malina Hedvig ügye 2006. augusztus 25-én kezdődött, amikor az akkor 23 éves diáklányt Nyitrán két férfi megverte. Robert Fico akkori kormányfő és belügyminisztere, Robert Kalinák belügyminiszter később azzal vádolta meg a fiatal nőt, hogy az eset nem történt meg, vagy nem úgy, ahogy azt elmondta, s ezért 2007 májusában hamis tanúzás vádjával a hatóságok eljárást indítottak ellene.

A szlovák kormány 2012 februárjában nyilatkozatban fejezte ki sajnálkozását Malina Hedvig ügye miatt. Pozsony elismerte, hogy sérülhettek a panaszosnak az általános emberi jogi charta által biztosított jogai. Ugyanakkor a Malina Hedviggel szembeni eljárás csak idén januárban zárult le, s az ügy legutóbbi mozzanata a főügyészség által kezdeményezett vádemelési eljárás volt.

Kapcsolódók

Kimaradt?