Viharok Nagy-Britanniában, hatalmas havazás Amerikában

A nagy-britanniaiak életét nagy erejű viharok és áradások, az észak-amerikaiakét a hatalmas mennyiségű hó keseríti meg ezen a hétvégén – számoltak be a nemzetközi hírügynökségek.

Újabb hatalmas vihar tört rá szombat hajnalban Nagy-Britanniára. Az Atlanti-óceán felől érkezett, 130-140 kilométeres óránkénti sebességű orkán ezúttal elsősorban Dél- és Délkelet-Angliát sújtja, beleértve Londont.

A viharnak már halálos áldozata is van: a délkeleti partok közelében egy brit turistahajó utasterét az ablakokat betörve egy hatalmas hullám árasztotta el. A Marco Polo nevű hajóról egy 70 éves asszonyt és egy 85 éves férfit súlyos sérülésekkel szállítottak a szárazföldre; a férfi nem sokkal később meghalt. A hajó számos más utasa is könnyebben megsérült, őket a fedélzeten látták el.

Az ítéletidő komoly fennakadásokat okoz London légiforgalmában is, több érkező repülőgépet más városokba irányítottak át. Az American Airlines New Yorkból érkező késő esti járata például a londoni Heathrow repülőtér helyett az ír fővárosban, Dublinban szállt le, az ír nemzeti légitársaság, az Aer Lingus Dublinból Heathrow-ra, illetve az ugyancsak Londont kiszolgáló Gatwick repülőtérre tartó esti járatai pedig visszafordultak.

Harry herceg legény a gáton

Nagy-Britannia az utóbbi hónapokban példátlan viharsorozatot élt át. Az ország déli partjaira a tél eleje óta két-három naponta törnek rá özönvízszerű esőzésekkel kísért, rendre súlyos károkat okozó atlanti viharok. A szombat hajnalban érkezett vihar a harmadik ezen a héten. A brit meteorológia szerint hat évtizede nem volt a jelenlegihez mérhető súlyos árvízhelyzet a déli és a nyugati országrészekben. A brit Környezetvédelmi Ügynökség 24 dél-angliai helyszínre adott ki súlyos árvízveszélyre figyelmeztető felhívást. A fegyveres erők 2200 katonáját mozgósították árvízvédelmi feladatokra, és háromezer további katonát készültségbe helyeztek.

A munkálatokba pénteken bekapcsolódott Vilmos herceg, II. Erzsébet királynő unokája, aki édesapja, Károly trónörökös után a brit trón második számú várományosa, és öccse, Harry herceg is. A két herceg egy katonai alakulathoz csatlakozva a London nyugati határában fekvő Berkshire megye Datchet nevű kisvárosában erősítette homokzsákokkal a megáradt Temze gátját. Vilmos indulatosan rá is szólt a jelenlétének hírére összegyűlt tévéstábokra, hogy ne őt filmezzék, hanem inkább álljanak be ők is homokzsákokat pakolni.

Sorra dőlnek a hórekordok

Miközben a déli államokban és az atlanti partvidék középső szakaszán megindult az olvadás, pénteken elsősorban az Egyesült Államok középnyugati és északkeleti régióira vonatkozó figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat a hó és az ónos eső miatt.

Az amerikai keleti partvidéken délről észak felé végigvonuló vihar következtében az elmúlt három nap alatt 21-en vesztették életüket, a legtöbben közülük közlekedési balesetben. Maryland államban három férfi kapott végzetes szívrohamot hólapátolás közben. Texasból és Észak-Karolinából szintén 3-3 halálesetet jelentettek.

Az utak sok helyen a felmelegedés ellenére is csúszósak maradtak. A pennsylvaniai autópályán a péntek reggeli csúcsforgalomban mintegy 100 gépjármű csúszott egymásba. A balesetben több autó árokba csúszott vagy felfordult, a jelentések szerint kamionok bicsaklottak össze.

Az országban továbbra is mintegy 550 ezren várták az áramszolgáltatás helyreállítását, a legtöbben Georgiában és Dél-Karolinában. A szerdán kezdődött vihar összesen 1,2 millió fogyasztót fosztott meg az áramtól.

Az idei tél rekordokat döntött az Egyesült Államokban: Washingtonban, Detroitban, Bostonban, Chicagóban, New Yorkban és and St. Louisban a megszokott hómennyiség két-háromszorosa hullott. Bill de Blasio New York-i polgármester arról beszélt, hogy a nagyvárosnak hat hét alatt hat hóviharral kellett megküzdenie.

A jég és a hó miatt több mint 25 éve nem látott számban kellett törölni a repülőjáratokat. December 1. óta 75 ezer (csak ezen a héten 14 ezer) járatot vettek le a menetrendről, ami összesen 5,5 százalékos kiesést jelentett a belföldi légi forgalomban. 

Kimaradt?