Meghalt a háborús bűntettekkel vádolt Csatáry László

Életének 99. évében elhunyt a háborús bűntettel vádolt Csatáry László - értesült a Bors. Ősszel két országban is tárgyalásokat tartottak volna a férfi ügyében, aki ellen a Budapesti Nyomozó Ügyészség június közepén nyújtott be vádiratot.

A Borsnak Horváth B. Gábor, a férfi ügyvédje megerősítette a haláleset tényét.

A napilap információi szerint Csatáry László szombaton hunyt el. Az idős férfit régóta belgyógyászati panaszokkal kezelték, az elmúlt napokban ezért volt az egyik fővárosi kórházban. Tüdőgyulladást kapott, ezért egy másik kórházba szállították át, ahol azonban a szervezete feladta a harcot - írja a Bors.

A volt csendőrparancsnok állítólag szándékosan nyújthatott segítséget tizenkétezer zsidó begyűjtéséhez, kínzásához és kivégzéséhez. Az itthon indult eljárást a Fővárosi Ítélőtábla egy hónappal ezelőtt felfüggesztette, az indoklás szerint Csatáryt az említett bűncselekményekért egyszer már elmarasztalták. 1948-ban Szlovákiában halálra ítélték, később ezt életfogytiglanra változtatták.

 A Fővárosi Főügyészség fellebbezett, így ősszel újabb tárgyalás várt volna Csatáryra, szeptember 26-án pedig a szlovákiai Kassán arról születhetett volna döntés, melyik büntetés-végrehajtási intézetben töltse le az életfogytig tartó büntetését.

A Bors úgy értesült, hogy időközben Kanadában is elkészült egy hivatalos jelentés Csatáry Lászlóról, amely ártatlannak minősítette. A férfi sokáig élt a tengerentúlon, az eljárások során a bűnösségét mindvégig tagadta, állítása szerint csak tolmácsként dolgozott a németeknek.

Kapcsolódók

Kimaradt?