Európa Tanács: példaértékű a nemzeti kisebbségek képviselete és megjelenése Magyarországon

Magyarországon a nemzetiségek és nemzeti kisebbségek képviselete és megjelenése „példaértékű", beleértve a magyar parlamentet is, nyelvük védelme magas szintű politikai támogatást élvez – közölte a strasbourgi székhelyű Európa Tanács csütörtökön.

Az Európa Tanács égisze alatt működő Európai Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának Szakértői Bizottsága jelentésében hangsúlyozta: Magyarország sokat javított a két- vagy többnyelvű oktatás lehetőségein, a pozitív tendencia pedig folytatódik.

Kiemelték: noha a különböző roma nyelvek oktatása megoldott, a magyar hatóságok fontosnak tartják lehetőségeik további javítását és megerősítését az oktatás minden szintjén. A bizottság véleménye szerint azonban további szükség van a horvát, a német, a román, a szerb, a szlovák és a szlovén nyelv használhatóságának szélesítésére, hogy jobban megfeleljen az őket használó kisebbség igényeinek. Mint írták, ez főként tanárok képzését jelenti, hogy több tárgyat taníthassanak ezeken a nyelveken.

A szakértői bizottság jelentésében ajánlásokat fogalmazott meg, amelyek szerint Magyarországnak hosszú távú stratégiát kell kidolgoznia minden kisebbségi nyelv további támogatására. Intézkedéseket kell hoznia annak ösztönzésére, hogy széles körben, valamint a közhivatalokban is használhatóak legyenek a kisebbségi nyelvek, mivel azokat az igazságügy és a közigazgatás területén alig alkalmazzák.

Arra szólítottak fel, hogy a horvát, a német, a roma, a román, a szerb, a szlovák és a szlovén nyelv esetében a televíziós műsorok időtartamát jelentősen meg kell hosszabbítani, továbbá átfogó rendszert kell kidolgozni a kisebbségi nyelveken dolgozó újságírók képzésére.

Kapcsolódók

Kimaradt?