FRISSÍTVE - Brexit: Theresa May kész lemondani miniszterelnöki tisztségéről

FRISSZÍTVE: A Downing Street tájékoztatása szerint Theresa May brit miniszterelnök szerdán közölte a kormányzó Konzervatív Párt frakciójával, hogy kész távozni tisztségéből a Brexit-tárgyalások következő - az EU-hoz fűződő jövőbeni kapcsolatokról szóló - szakaszának kezdete előtt.

May szerda délután zárt ajtók mögött tanácskozott az alsóházi tory frakció rendkívül befolyásos szakpolitikai testülete, az úgynevezett 1922 Bizottság tagjaival. A kormányzati tisztséget nem viselő tory képviselők alkotta 1922 Bizottság - amely onnan kapta nevét, hogy az alapítók az 1922-es parlamenti választásokon kerültek be a londoni alsóházba - informális, de gyakorlatilag kötelező erejű politikai ajánlásokat fogalmaz meg a kormányzati - ellenzéki időszakokban árnyékkormányzati - tisztséget viselő konzervatív képviselők számára. E frakciótestület hatáskörébe tartozik a Konzervatív Párt vezetőváltási folyamatainak irányítása is.

A londoni kormányfői hivatal szerda este ismertetett beszámolója szerint a miniszterelnök a bizottság ülésén kijelentette: tudatában van a frakció azon kívánságának, hogy a Brexit-tárgyalások második szakaszában új hozzáállás érvényesüljön, és új vezetés kerüljön a párt élére. "Nem fogok ennek útjába állni" - fogalmazott hivatalának tájékoztatása szerint a brit miniszterelnök.

May már decemberben jelezte, hogy nem ő kívánja a következő, 2022-es parlamenti választások kampányát megvívni a Konzervatív Párt élén, de azt azóta sem fedte fel, hogy mikorra tervezi távozását. A szerdai frakcióértekezleten azonban a Downing Street tájékoztatása szerint közölte, hogy kész az általa tervezettnél is korábban távozni tisztségéből.

Theresa May hangsúlyozta ugyanakkor, hogy szükségesnek tartja a kilépés feltételrendszeréről szóló, az alsóház által eddig kétszer is nagy többséggel elvetett megállapodás elfogadását és a Brexit-folyamat végigvitelét. Kijelentette: tudja, hogy egyeseket aggaszt az a lehetőség, hogy ha a tory frakció megszavazza a Brexit-megállapodást, akkor azt ő felhatalmazásnak tekintené a második tárgyalási szakasz mielőbbi elkezdésére a szükséges vita lefolytatása nélkül, de nem ez a szándéka, mivel hallja a frakció szavát. Theresa May kérte a tory pártcsoport tagjait, hogy támogassák a Brexit-megállapodást, annak érdekében, hogy az Egyesült Királyság zökkenőmentesen, rendezett körülmények közepette távozhasson az Európai Unióból.

A Downing Street tájékoztatása sem említi, hogy May mikor kíván távozni a Konzervatív Párt és a kormány éléről. A BBC közszolgálati médiatársaság kormányforrásokból származó értesülése szerint azonban Theresa May utolsó jelentősebb hivatalos programjaként még jelen lesz a legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságok csoportjának (G20) Japánban tartandó júniusi csúcsértekezletén, és július közepére már új miniszterelnök állna a brit kormány élén.

A hétvégi brit sajtóban jórészt egybehangzó értesülések jelentek meg arról, hogy a tory frakció keményvonalas Brexit-tábora Theresa May távozását szabta a Brexit-megállapodás elfogadásának feltételéül, és a frakción belül "puccs" kezd kibontakozni May eltávolítása végett. Ezeket az értesüléseket a Downing Street cáfolta, és a sajtó által utódjelöltként megnevezett miniszterek közül is többen nyilvánosan támogatásukról biztosították a kormányfőt.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?