Két tucat nagykövetet hívtak vissza – paradigmaváltás a román külpolitikában?

Bukaresti lapértesülések szerint szemléletváltás készül a román politikában, ez a magyarázata annak, hogy az elmúlt napokban több mint két tucat nagykövetet hívott vissza az államfő.

Összesen 26 nagykövetet váltott le ezekben a napokban Klaus Iohannis államfő. Olyan fontos állomáshelyekről hívott haza diplomatákat, mint Oroszország, Törökország, Hollandia vagy Magyarország. A Szabad Európa Rádió román adásának információja szerint hamarosan hazahívják Románia washingtoni nagykövetét, George Maiort is, akinek mandátuma idén nyáron járt le, a közeljövőkben pedig nagykövetcserékre kerül sor több más, jelentős fővárosban is.

A bukaresti sajtó diplomáciai forrásokból arról értesült, hogy a sorozatos nagykövetcseréknek nem csupán a szolgálati idejük vége a magyarázata, hanem paradigmaváltás készül az ország külpolitikájában. A diplomáciai testület megfiatalításán kívül a cél a külügyminisztérium politikamentessé tétele, amelyre a Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányzásának idején nem történhetett meg.

Fiatalítás és szakértelem?

A román külügyminisztérium megújításának folyamata már 2019 novemberében beindult, amikor a nagykövetek kinevezésének egyik legfőbb kritériumává elsősorban a szakértelem vált. Olyan hivatásos diplomatákat kerestek a posztokra, akik megfelelőképpen tudják képviselni Románia és a román állampolgárok alapvető érdekeit, mind a külügyi tárca bukaresti központjában, mind pedig állomáshelyükön, a külföldi államokban.

Külügyi források szerint Bogdan Aurescu külügyminiszter 31 új nagykövet kinevezésére kéri az államfőt, közülük 17 férfi, 11 nő. Vagyis a nemek aránya is szemponttá vált. A 31 leendő nagykövet egyharmada, 11 fő most teljesít először szolgálatot ebben a tisztségben.

A nagykövetek állománya jelentősen megfiatalodott: átlagos életkoruk a korábbi 51 év helyett mindössze 46 év. A kinevezendő nagykövetek esetében első ízben fordítottak figyelmet arra, hogy összehangolják az egyéni felkészültséget annak az országnak a sajátos körülményeivel és feltételeivel, ahol a nagykövet majd szolgálatot teljesít, így valamennyi esetben a megfelelő ember kerül majd a megfelelő helyre – nyilatkozták külügyi források a Digi24-nek.

Így például a jövendőbeli oroszországi román nagykövet egy biztonságpolitikában és fegyverzet-ellenőrzésben jártas szakember lesz. Bukaresti lapok szerint a jövőben egyébként teljesen megváltozik Moszkva és Bukarest viszonyrendszere.

Az új vietnámi román nagykövet egy 42 éves hölgy lesz, aki igen nagy ázsiai tapasztalatokkal rendelkezik. Észak-Macedóniába a román külügyi tárca 43 éves igazgatónője kerül, aki már több országban is képviselte Romániát, és aki a nemzetközi intézményekkel való kapcsolattartásra szakosodott.

Egy 44 éves hölgy lesz új román nagykövet Csehországban is, ő az európai intézményekkel való kétoldalú kapcsolattartásban jártas. Peruba a latin-amerikai és karibi térségre szakosodott diplomata kerül, Albániába az emberi és kisebbségi jogok szakértőjét nevezik ki, Indiában pedig az ázsiai térséget kiválóan ismerő és hindu nyelven beszélő, 50 éves diplomata képviseli majd Romániát. Arról, hogy ki lesz majd az új budapesti nagykövet, nem szivárogtak ki még információk.

Ezért hívták vissza Lazurcát? Klaus Iohannis visszahívta budapesti nagykövetet is. A 46 éves Marius Lazurca idén májusban román-magyar diplomáciai pengeváltást idézett elő azzal, hogy szolidaritást vállalt a magyar ellenzék egyik politikusával. Szabó Tímea a Párbeszéd társelnöke kifogásolta, hogy a magyar kormány a járványhelyzet idején egészségügyi maszkokat szállít a határon túli magyaroknak, felszólását azonban nem tudta befejezni, mert tapssal szakították meg a kormánypárti képviselők. A román nagykövet ezt követően egy whatsapp-csoportban azt írta a többi Budapesten szolgáló nagykövetnek, hogy Szabó Tímeát fenyegetések és inzultusok sora érte, ezért a maga részéről levélben vállalt szolidaritást a Párbeszéd társelnökével.

Ez a kinevezési procedúra

Az új nagykövetek kinevezési procedúrája azzal kezdődik, hogy Románia kéri az új állomáshely (a fogadó ország) rábólintását a jelölt személyére. Ezt követi – vagy ezzel párhuzamosan zajlik – a kinevezendő nagykövet parlamenti szakbizottsági meghallgatása. A szakbizottsági véleményezés azonban csupán konzultatív jellegű, a leendő dilpmata megbízólevelét és a kinevezéséről szóló dekrétumot Klaus Iohannis államfő írja alá. A folyamat néhány héttől néhány hónapig is eltarthat. A nagykövetek visszahívása is az államfő hatáskörébe tartozik.

Kapcsolódók

Kimaradt?