Libertatea: caracali kiskorú lányokat kényszerítettek szexre a deveselui amerikai támaszpont katonáival

Téved, aki azt hiszi, hogy Caracal mindössze egy banális kisváros Románia déli felében. A település közvetlen közelében, Deveseluban található az a támaszpont, ahova az amerikai rakétapajzs elemei kerültek. Bukaresti lapok elképzelhetőnek tartják, hogy összefüggés van a katonai támaszpont és a tinigyilkosságokkal is összefüggésbe hozott caracali leánykereskedelem között. A Libertateának ki is tálalt egy nő, akit korábban egy helyi kerítőhálózat prostitúcióra kényszerített, és amerikai katonákat szolgált ki.

Az olténiai Caracalra rányomja a jegyét a deveselui katonai támaszpont, ahol számos amerikai katona dolgozik, magas szinten kiképzett tisztek, a rakétapajzs szakértői, a támaszpontot őrző egység tagjai. Román lapok valószínűsítik, hogy a környék hemzseg a hazai, amerikai és más országok titkosszolgálatainak embereitől. Az amerikai katonák rendszerint család nélkül érkeznek Romániába. Kevés szabadidővel rendelkeznek, de ekkor azonban szeretnének jól szórakozni. A szórakozáshoz pedig, főleg katonáéknál, a lányok is hozzátartoznak.

Kerítőhálózat – amerikai katonáknak?

A hazai sajtó már 2012-ben beszámolt a deveselui bázison dolgozókat kiszolgáló caracali kerítőhálózatról. A Ziarul de Olt 2012 augusztusában arról írt, hogy amerikai katonák „több tucatnyi licista lányért fizettek” caracali kerítőknek. Egy hónappal korábban az Antena 3 tévé-adó szerint a caracali maffia legalább harminc, 14 és 18 év közötti, fiatalkorú lánnyal „egészítette ki” prostituált-hálózatát.

Őket nem egyszer az iskolai órákról vittek magukkal Deveseluba. A beszervezett, elrabolt lányokat először megerőszakolták, majd az erről készült filmmel zsarolták őket. A fő tettest, a Cocoș névre hallgató Daniel Bogdan maffiózót hat év börtönre ítélték, de nem sokkal később, kórházba szállítása közben furcsamód meghalt. Halála okáról azóta sem tudni semmit, családja szerint a mentőkocsiban agyonverték.

A román sajtó korábban már megírta, hogy Caracalban nagyon megnőttek a garzonok bérleti díjai, 300 eurót is elkérnek havonta, nagyjából annyit, mint egy bukaresti tömbházban lévő garzonért. Az áremelkedést természetesen a megnövekedett kereslet indokolja. Az egyik bukaresti napilap a napokban arról is beszámolt, hogy egy caracali vállalkozó garzont szeretett volna bérelni cége kibővítéséhez, a tulajdonos pedig a Deveseluban szolgálatot teljesítő amerikai katonák parancsnokához küldte – engedélyért.

Megszólalt az egyik lány

A Libertatea napilap hétfői számában arról írt, hogy a Cocoș-féle bűnszervezet összesen 16 lányt futtatott, akik többek között a deveselui támaszponton dolgozó amerikai katonákat is kiszolgálták. Ezt a maffiavezér letartóztatását elrendelő 2013-as bírósági határozat is megerősítette.

A bűnszervezet által futatott lányok egyike a napilapnak azt nyilatkozta: ügyfelei között voltak rendőrök is, akiknek könyörgött, hogy tegyenek valamit az érdekében, de ők csak ígérgettek, majd „kifizették a szolgáltatást, és elmentek”. Az ügyben nyomozó szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) nem indított eljárást a prostitúcióra kényszerített nők ügyfelei ellen.

A DIICOT-nak dolgozó rendőrök egyike az a Nicolae Alexe felügyelő volt, aki a caracali rém által meggyilkolt Alexandra Măceșeanu sikertelen mentési akcióját is koordinálta. A rendőrtiszt a lányok ügyfeleinek egy részét kihallgatta, de az amerikai katonák egyikét sem idézte be. Nicolae Alexét időközben az Olt megyei rendőrség parancsnokhelyettesévé léptették elő – írja a Libertatea.

A napilap szerint az amerikai katonák törzshelye a Caracal deveselui kijáratánál található No Name vendéglő és panzió volt, itt élvezték a prostitúcióra kényszerített lányok szolgáltatásait is. A DIICOT annak idején kikérte a vendéglátóipari egységtől a vizsgált periódusban elszállásolt személyek nyilvántartását, majd vissza is szolgáltatták, arra hivatkozva, hogy a dokumentum „sérült”, ezért használhatatlan.

A bukaresti sajtó egy része elképzelhetőnek tartja, hogy Alexandra gyilkosa, Gheorghe Dincă maga is tagja volt a deveselui amerikai támaszpontot lányokkal ellátó kerítőhálózatának.

Kapcsolódók

Kimaradt?