Csökkentette az alapkamatot a BNR

Huszonöt bázisponttal 3,75 százalékra csökkentette a román központi bank (BNR) az irányadó kamatát szerdán.

A jegybank tavaly négyszer csökkentette a kamatot, így a mostani mérséklés sorozatban az ötödik. Legutóbb novemberben, szintén huszonöt bázisponttal mérsékelte az irányadó rátát. A BNR igazgatótanácsa a kereskedelmi bankok kötelező lej és valuta tartalékrátájának mérsékléséről is határozott. A lej esetében 12 százalékra csökkentette 15 százalékról a tartalékrátát, a valuta esetében pedig 18 százalékra a korábbi 20 százalékról az eszközállományhoz képest. A jegybank vezetői hónapok óta elégedetlenek amiatt, hogy a kereskedelmi bankok nem csökkentették a remélt mértékben a hitelkamatokat, annak ellenére, hogy az alapkamat már hónapok óta történelmi mélyponton van. A mostani 3,75 százalékos szint is újabb történelmi mélypontnak számít.     Elemzők szerint a BNR most azért csökkentette a tartalékrátákat is, hogy még több pénzt fordíthassanak hitelezésre a romániai bankok, és nagyobb mértékben ösztönözzék a gazdaság növekedését. 

Romániában novemberben 1,83 százalék volt az éves infláció, ami szintén történelmi mélypontnak számít. A jegybank 1,8 százalékos inflációra számít 2013-ra, 2014-ben pedig 3 százalékos fogyasztói árnövekedéssel számol.

Kimaradt?