Hétvégétől nem indul többé Tarom-járat Bukarestből Marosvásárhelyre

A Tarom Bukarest és három város, Marosvásárhely, Nagyszeben és Suceava közötti repülőjáratának megszüntetése ügyében interpellált kedden a parlamentben Borbély László képviselő. Az RMDSZ politikai alelnöke szerint a légitársaság önkényes döntése több mint három millió erdélyi utast érintene hátrányosan, és döntésével a Tarom biztosan nem éri el a fennmaradáshoz szükséges utasforgalom növelését.

A román légitátársaság már augusztusban közölte, hogy október 27-étől nem indít több járatot Marosvásárhelyre, Nagyszebenbe és Suceavára. Az előbbi két járat esetében utashiányra hivatkozott a Tarom, Suceava esetében pedig arra, hogy a moldovai város repülőtere műszaki felszereltsége nem teszi lehetővé télen a repülőgépek biztonságos landolását.

Borbély interpellációjában azzal érvelt: a marosvásárhelyi repülőtéren 2010-ben 1940 légijármű fordult meg, 2012-ben pedig 3168, vagyis közel a duplája. Az utasok számának tekintetében is jól szerepelt a reptér: míg 2010-ben 74 ezer utast látott el, 2012-ben 300 ezren, idén pedig kilenc hónap alatt, 2012-höz képest közel 40 ezerrel többen vették igénybe a szolgáltatásait.

„Ezeket az adatokat teljesen figyelmen kívül hagyva, a Tarom, amely lassan úgy viselkedik, mint állam az államban, arra hivatkozva, hogy járatonként 600 dolláros vesztesége van, kijelenti, hogy ha a marosvásárhelyi repülőtér nem vásárol naponta 15-20 jegyet a járataira, 200 euró értékben, töröli járatait a városban. Ez számomra egyszerűen elfogadhatatlan, még akkor is ha privát menedzsmentről van szó” – fogalmazott a politikus.

Borbély felszólította a szállításügyi minisztérium képviselőit, hogy határozottan foglaljanak állást ebben a stratégiai kérdésben. „Ez nem olyan döntés, amelyet néhány könyvelő pár számadat alapján meghozhat anélkül, hogy figyelembe venné, miként fogja ez befolyásolni 3 millió állampolgár életét. Ha komolyan gondoljuk azt, hogy az idő pénz, akkor próbáljunk meg ne visszafele haladni, és hatékonyak lenni. Ezt a problémát pedig a kormány, illetve a közlekedési minisztérium bevonásával kell megoldani” – szögezte le a politikus, aki marosvásárhelyi képviselőként rendszeresen igénybe veszi a Tarom járatait.

Szeptemberben egyébként Suceava megyei honatyák egy csoportja közösen interpellált a Bukarest és a moldovai város közötti járat megszüntetésének ügyében.

Kimaradt?