Borbély László: nem centiztük ki a román pártokkal kötött helyi alkukat

Az RMDSZ helyhatósági választások utáni, parlamenti választások előtti helyzetéről kérdeztük Borbély László képviselőt. Interjúnk első részében a szövetség veterán politikusa a jelöltállítás, illetve a román pártokkal kötött helyi alkuk kulisszatitkaiból is elárult néhányat.

Február közepén beszélgettünk a romániai „helyzetről”, jelesen a múlt év végén megalakult technokrata kormányról, illetve az idei helyhatósági és parlamenti választásokról. Most kezdjük beszélgetésünket a helyhatósági választások tanulságaival, miután az RMDSZ nagyjából megismételte négy évvel ezelőtti eredményeit.

A helyhatósági választások legfőbb tanulsága véleményem szerint az, hogy a rendszerváltás óta eltelt periódusban a magyar közösség kitermelte magából azt az új nemzedéket, amely felkészülten képes ellátni a feladatát a helyi adminisztrációban s teljesen más alapokról indulva ki tudta vívni a közösség bizalmát. A lista, amelyet itt, Maros megyében és Marosvásárhelyen összeállítottunk, megpróbálta szakmailag is leképezni azt, amit a választottaknak képviselniük kell. Van némi tapasztalatom, hiszen – a múltkor számoltuk össze – ez a nyolcadik-kilencedik, netán tizedik kampány, amit végigviszek, de úgy látom és kellemesen meglepett, hogy eljutottunk oda, hogy a jelöltjeink a helyi közösségekben rendkívül meggyőzően fel tudták építeni a programjukat, négy évre szóló terveiket. Tehát hálistennek túljutottunk azon, hogy csak azért „szavazz rám, mert magyar vagyok”.

Annál is inkább, mert a tömbben lakó közösségeinkben ez nem megkülönböztető érdem.

Apropó, nem véletlen, hogy a magyar többségű vidékeken, ahol korábban megpróbáltak a „több párt, több lehetőség” jelszóval más magyar párt színeiben, vagy akár függetlenként indulni, ezúttal nagyon sok helyen nem indult senki az RMDSZ jelöltje és az RMDSZ listája ellen. Ez jó ideje nem fordult elő, legalábbis nem ilyen méretekben. Erdély-szerte ötven-hatvan helységben a kis magyar pártok elismerték az RMDSZ-es polgármesterek tevékenységét, felismerték, hogy semmi esélyük nincs. Persze arra oda kell figyelni, hogy országos szinten kevesebb szavazatot kaptunk, mint 2012-ben; akkor Romániában jóval többen szavaztak, és soha nem volt nagy különbség a magyar közösség részvételi aránya és a román közösség részvételi aránya között. Van még valami: ahol eleve tudták, hogy nincs ellenfél, jóval kevesebben mentek el szavazni, egyes helyeken tizenhét-húsz százalékos volt a részvételi arány, mert tudták, hogy így is, úgy is, az RMDSZ-listák, az RMDSZ által indított polgármesterek nyernek.

Ezek szerint minél erősebbek vagyunk, minél egyértelműbb a győzelmünk, annál kevesebb szavazattal érjük el… Csak hát nem kellene megmagyarázni derék szavazóinknak, hogy ez a szokás a parlamenti megmérettetésen visszaüthet? Mert ha ott, akkor is kevesebben mennek el szavazni, akkor kevesebbel járulnak hozzá az RMDSZ országos százalékaihoz, képviselőinek számához!

Ez a nagy kihívás számunkra, ezért kell minden egyes esetből levonni a tanulságokat. Az önkormányzati választásokkal úgy egészében meg lehetünk elégedve. Van azonban néhány fájó pont. Székelyudvarhely például, ahol mi veszítettük el, nem mások nyerték meg a polgármester-választást. Tehát azért veszített az RMDSZ, mert megosztottuk a választókat, és nem tudtuk meggyőzni a volt polgármestert, hogy támogassa a hölgy jelöltet.

Megfordítom: ha nem indul Arros Orsolya, Bunta Levente megnyerte volna.

Ilyenkor vannak bizonyos belső értékelések is. Én nem akarom minősíteni egyik polgármesterünket sem, de így vagy úgy azt a helyzetet meg kellett volna oldani. No de számunkra a legfájóbb az, hogy nem tudtuk visszaszerezni Marosvásárhelyt. Rettenetes és szomorú, hogy egy ilyen ember vezette, vezeti, úgy néz ki, húsz éven át ezt a várost.

Erről részletesen beszéltünk félévvel ezelőtt, sajnos a vázolt lehetőségek közül a rosszabbik jött be. Tény, hogy minden választás minden helyen életbevágóan fontos számunkra. Úgy hiszem, nem kellene rangsorolni a választásokat, mert mindegyik fontos: az önkormányzat, a parlament, az Európai Parlament. De az önkormányzatokban vagyunk a legtöbb helyen többségben, tehát ahol mi határozzuk el – a törvényes kereteken belül –, hogy a közösség számára milyen döntéseket hozunk. Ez óriási dolog. A román parlamentben 5,5-6 százalékon vagyunk, az EP-ről nem is beszélve. Tehát ilyen szempontból mégiscsak a helyhatóság az egyik legfontosabb erő, ami a kezünkben van. Ezt ki kell használni a következő négy évben, és ezt kell erősíteni.

Az önkormányzati jó szereplést kiegészítette vagy inkább megerősítette, hogy utána háttéralkuk révén fontos tisztségekbe jutottak olyan magyar megválasztottak, akik különben puszta aritmetikai alapon nem jutottak volna. Ha ilyen szempontból tekintjük, a végeredmény egyenesen nagyon jó.

Így van, és erre az értékeléskor külön ki kell térni. Főleg azért, mert ilyen még nem volt 2004 óta, amikor szintén háttéralkuk után szintén öt megyét vezettünk. Ami azt jelenti, hogy jóval a százalékarányunkon felül „vagyunk hatalmon” Erdélyben. (Az erdélyi megyék 33 százalékát vezetjük, tizenötből ötöt, miközben a magyarság aránya 18-19 százalék.) Tehát ez óriási dolog. És itt, Maros megyében már ez alatt az egy hónap alatt kiderült, hogy milyen óriási fontossága van annak, hogy Péter Ferenc személyében egy rátermett RMDSZ-es vezeti a megyét. Másképp viszonyulnak hozzánk az intézmények, már a kapus másképp köszön, amikor bemegyek a megyei tanácshoz.

Elég magabiztos a friss megyei tanácselnök?

Igen. Egyre magabiztosabb, tudja, hogy mit akar, van elképzelése. S van annyi bölcsesség benne, hogy időnként azt mondja, mielőtt döntene: na, akkor most várjunk egy kicsit, ne siessük el a dolgot. Sokat győzködtük Péter Ferit, hogy vállalja el a megyei megmérettetést, és az utolsó előtti pillanatban vállalta el. Ez persze azt jelentette, hogy Szovátán valaki mást kellett indítani.

És hogy ő nem indul a parlamenti választásokon...

És hogy a parlamentbe se fog felmenni, így van. Ezt ő eldöntötte, hálistennek rájött, hogy nagy potenciál van a megyei elnöki tisztségben. A parlamentben egyike vagy a huszonnyolc-harminc RMDSZ-es parlamenti képviselőnek. Lehet eredményeket elérni, nem vitás, de itt egy egész megyét vezetsz a legfőbb döntési pozícióból, természetesen a tanáccsal együtt, egy csapattal a hátad mögött.

Szovátán végül hogy alakult?

Ez volt a pikantériája a helyzetnek! Péter azelőtt már nyilván körülnézett, talált is egy ügyes fiatal vállalkozót, aki azelőtt is ott volt az RMDSZ holdudvarában. A jelölését pedig az utolsó nap estéjén tették le, így nem is volt magyar ellenjelöltje, tudniillik mindenki úgy gondolta, hogy Péter Feri továbbviszi a polgármesterséget, ellene pedig senki sem indult.

Cseles, de szabályos, és főleg hatékony.

Amit nem értenek meg egyesek a mi politizálásunkból, az az, hogy figyelembe kell venni a román mentalitást. Lehet úgy politizálni, hogy nekem igazam van, és azt törik-szakad be fogom bizonyítani. Vagy hatékonyabb lehet, főleg hosszú távon, egy olyan típusú politizálás, amelyben a tárgyalópartneredet felvilágosítod a megegyezés előnyeiről. Tapasztalatom szerint a román felfogás lényege az, hogy egyezzünk meg úgy, hogy nekem is jó legyen, neked is jó legyen, mindannyiunknak jó legyen.

De hát ez nem pont a win-win játszma, vagyis hogy mindenki nyer, mindegyik fél megtalálja a számításait?

Így van. Ez a célravezető a politikában is. De ahhoz, hogy eljuss ide, hiteled kell hogy legyen. Az azt jelenti, hogy amikor a másik tárgyal, akkor gyúljon fel a kicsi lámpa a fejében, hogy én itt – mondjuk Maros megyében – szövetkezhetnék a liberálisokkal (vagy ha liberális, akkor fordítva, a szociáldemokratákkal), de nézzük csak, megéri nekem vagy sem. Mert ezekkel a magyarokkal jobban ki tudok jönni, ugyanis ha mondanak valamit, akkor be is tartják. Míg a másikkal szövetségesként is egymást lődöznénk, különben is a kampányban már nem tudom hányszor átvertek stb.

Vásárhelyen ez történetesen a szociáldemokratákkal sikerült. Máshol...

Brassóban, Temesváron, Kolozsváron a liberálisokkal. De ez így alakult, nem számoltunk, nem centiztük ki, hogy akkor négy megyében ezzel, négy megyében a másikkal. Helyileg kellett figyelembe venni a viszonyokat, mert minden az emberektől függ. Meg attól, hogy nekünk mi a legfontosabb érdekünk. Bihar a legjobb példa arra, hogy érdemes a lehetőségek határáig végigvinni a tárgyalásokat, és ha szükséges, keménynek kell lenni. Bihar megyében nagyon erős a liberális párt. Felajánlott nekünk alpolgármesteri tisztséget, de a megyei tanács elnökségét már nem akarták ideadni. Két alelnököt igen. S a bihariak egy része már beletörődött, hogy két alelnökkel valahogy elleszünk. A megyei tanácsban egy szavazatkülönbség volt: nekünk a szociáldemokratákkal együtt tizenhét szavazatunk van, a liberálisoknak tizenhat. Tehát látszott, hogy egy szavazaton dől el a kérdés. S akkor én is, a kollégák is beszéltünk velük. Figyeljetek ide, ti a választóknak is és nekünk is nagyon nehezen tudnátok majd megmagyarázni, hogy lemondtunk egy megyei tanácsi elnöki funkcióról, cserében két alelnökért. Én mint volt miniszter és államtitkár tudom, milyen nagy a különbség. Lehet ott két vagy akárhány államtitkár, végül a döntés a miniszter, a főnök kezében van. Jöttek a háttérből a szokásos fenyegetőzések, ilyen-olyan Romániában közismert próféciák, hogy nem lesz meg a tizenhét szavazat, hogy egyesek mellészavaznak stb. Azt javasoltam, vigyük végig, s ha nem jön be, meglátjuk, hogy mit csinálunk a továbbiakban, de nem lehet, hogy feladjuk ezt a lehetőséget, és abban a tudatban folytatjuk, hogy négy évig vezethettük volna a megyét, de nem vezettük. És bejött.

Itt a kimenetel szerencsés volt.

A politika arról szól, igen, hogy bizonyos helyzetekben félrevonul néhány felelős tisztségben levő ember, s miután konzultáltak a pártjukkal, a szervezetükkel, a közösségükkel, meghoznak valamilyen döntést, és vállalják azt a döntést. Persze huszonhat év alatt előfordul, hogy nem a legjobb döntést hozzák. Ez benne van a pakliban, mint minden az életben. De én azt mondom, hogy nincs más út, mint időnként keménynek lenni, megmutatni az erőt.

Ez működik az országos politikában is?

Természetesen. Főleg amikor tőlünk függ a szavazattöbbség a parlamentben. Most például, miután Gabriel Oprea volt pártja szétesett, úgy néz ki, hogy a szociáldemokratáknak és Călin Popescu Tăriceanu pártjának a mi szavazatainkkal lenne meg a többsége egy bizalmatlansági indítvány esetén. Hát bocsánatot kérek, ezt ki kell használni! Le kell ülni tárgyalni. Tárgyalni lehet és kell mindkét féllel, tehát a két nagy párttal – és ilyen szempontból jó, hogy két nagy párt van, nem tíz kisebb párt, mert az nehezebb lenne. De mi most ezt ki kell használjuk a parlamenti kampányban. Nem kötelezzük el egyelőre magunkat, ez nyilvánvaló. Volt olyan, mikor, elköteleztük magunkat, 2012-ben. Akkor, aki egy kicsit is ért a politikához, s látta, hogy az önkormányzati választásokon valóságos cunami volt, tudhatta, hogy az USL fogja megnyerni a parlamenti választásokat is. És igen, vállaltuk a szociáldemokratákkal a megállapodást, bár utána nem jött be (ugye kettőn áll a vásár), de szerintem akkor is jól döntött az RMDSZ. Az egyezség úgy szólt, hogy bármennyivel győz az USL, minket is bevesz a kormányba. Mert végül ők leállhattak volna mással is. Meg is lett a kétharmaduk, és az, hogy nekünk nem jött össze, nem a szociáldemokrata párton múlott.

Tudjuk, részben, hogy kin, kiken múlott. Crin Antonescu, Dan Voiculescu…

Valószínűleg még több mindenen. De ez már rajtunk kívüli dolog. Ismeretes, Victor Ponta a választások estéjén bejelentette, hogy kormányalakításkor számolnak az RMDSZ-szel is. Én most nem Pontát lakkozom vagy dicsérem, de tény, hogy akkor korrektül, normálisan viselkedett. Apropó szociáldemokraták, ez megint egy zárójel, de nagyon ideillik. A posztkommunistázásról, komcsizásról van szó, amit főleg Tőkés László, de mások is próbálnak ráhúzni az RMDSZ-re. Mindegyre megjelenik a sajtóban, hogy mi a szociáldemokratákkal együtt olyan sokszor ott susmutyoltunk a parlamentben az utóbbi huszonhat évben… Jó tollú újságírók, vagy legalábbis képzett újságírók mondanak ilyesmit most is. Azért illene legalább utána nézniük. Még egyszer hangsúlyozom: mi – 1993 óta – a jobboldali európai pártszövetségnek vagyunk tagszervezete. Kettő: az utóbbi huszonhat évből most, 2012-ben kormányoztunk először együtt a baloldallal – kilenc hónapig. Ennyi: huszonhat évből kilenc hónap!

2000-2004 között együttműködési megállapodás alapján támogatták a parlamentben Adrian Năstase kormányát.

Bocsánat, most kormányzásról van szó! Kormányon voltunk négy évig 1996 és 2000 között, négy évig 2005 és 2009 között, és harmadfél évig a Boc-kormányban. Tehát összesen a valamivel több mint tizenegy évből kilenc hónapig. Ennyit adatokban az RMDSZ „ide-odaállásáról”.

Az RMDSZ a volt államelnököt sem támogatta, eltérően mondhatni a választóink jelentős részétől.

Ez igaz, és azt is meggyőződésből csináltuk – és szerintem nem döntöttünk rosszul, még akkor sem, ha nem az az elnökjelölt nyert, akit mi támogattunk.

Emlékszünk, hogy milyen körülmények között történt...

Államelnökségének tíz évében Traian Băsescu sajnos bebizonyította, hogy nem a magyarok elnöke volt, arról nem is beszélve, hogy Romániát oda vitte, ahova vitte. Óriási szerepe volt abban, hogy az ország ide jutott. Gondolom, most már azért sok embernek megvan az alapos véleménye Traian Băsescuról. Visszatérve, igen, 2000 és 2004 között a parlamentből támogattuk a szociáldemokratákat. És jól tettük: az volt a kisebbségi jogok terén a leglátványosabb periódus. Persze az európai konjunktúrának is köszönhetően. Maradjunk annyiban, hogy az érdekérvényesítésben nagy szerepük van a háttéralkuknak.

A helyi alkukról beszélünk?

Igen, és a parlamenti alkukról is. Voltunk kormányon jobboldallal és baloldallal, voltunk ellenzékben is jobboldallal és baloldallal. A legfontosabb, amit mindig szem előtt kell tartanunk: a magyarság érdeke. És ha a romániai magyar ember még nem jött volna rá, hogy a mi érdekeinket illetően a román pártok: az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz, akkor ideje rájönnie.

Szerintem rájött...

De akkor ne legyenek fenntartások, hogy mikor kivel „állunk össze”. Maros megyében az önkormányzati választásoknál községek, kisebb városok szintjén ügyesen hol szociáldemokratákkal, hol liberálisokkal sikerült megegyezni, és nem volt különösebb cirkusz. Alpolgármesterünk van liberális többséggel, alpolgármesterünk van szociáldemokratákkal, és összesen több alpolgármesterünk van, mint 2012-ben. Pont azért, mert tudtunk tárgyalni. És más megyékben is hasonló a helyzet. Ebben a tekintetben is fejlődtünk. Persze a két magyarlakta, székely megyében kissé másképp tevődik fel a kérdés, hiszen ott a vezetés „egyszínű”. És ott az lesz a legnagyobb kihívás számunkra, hogy mozgósítsuk a választókat a parlamenti választásokra. Különösen miután megváltozott a választási törvény. Az egyéni körzetes, amiről kezdettől fogva hangoztattuk, hogy nem fog működni, nem is működött. Most hálistennek mindenki rájött, hogy vissza kell térni a listás rendszerre. 

Kapcsolódók

Kimaradt?