Borbély: „az autonómiát nem lehet közfelkiáltással kivívni”

Nem érti a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kifogásait a hamarosan közvitára bocsátandó autonómiatervezettel kapcsolatban Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke. Mint a maszol.ro-nak elmondta, a szövetség ugyanazt a dél-tiroli modellt vette alapul, amit korábban Izsák Balázsék is követhető példának neveztek.

Pénteki közleményében az SZNT azzal vádolta az RMDSZ-t, hogy bomlasztja a székelyföldi autonómiamozgalom egységét.

„Az RMDSZ minden olyan szervezettel tárgyalt és tárgyal, amely hajlandó többet tenni az autonómiáért. Mi mindenkivel le is ültünk, aki erre hajlandó volt, ezért volt  több rendbéli találkozónk például az MPP-vel, és most, hogy közvitára bocsátjuk az autonómiatervezetet, mindenki elmondhatja a véleményét" – fogalmazott Borbély. Hozzátette: a dél-tiroli tervezetet vették alapul, és mivel az SZNT is többször nyilatkozta, hogy követhető modell ez, nem tudja, mi a problémájuk az RMDSZ által közzétett szöveggel.

Kifejtette, minden felkészült politikus vagy jogász, aki beletekint a jelenlegi romániai jogrendbe, tudja, hogy nem lehet újabb régiót létrehozni az alkotmány módosítása nélkül, tehát „nem lehet semmit közfelkiáltással kivívni”.

Az SZNT szerint a székelységnek két eszköz áll rendelkezésére arra, hogy megállítsa Székelyföld beolvasztását, az egyik a közösség mozgalmi ereje, a másik a nemzetközi jog. Borbély László megjegyezte, a román parlamentnek meg kell szavaznia az autonómiát, nem lehet megkerülni a belső jogrendet, "azt pedig látjuk, hogyan viszonyult a nemzetközi jog például az állampolgári kezdeményezéshez".

Az SZNT közleménye szerint az RMDSZ autonomista arculatot épít. A politikai alelnök kifejtette, az RMDSZ 1990 óta építi ezt az arculatot, 1993 óta pedig a programja része is az autonómia. "Ha végignézzük a 25 éves tevékenységüket, egyértelműen látszik: megpróbálták bevinni a román törvénykezésbe az autonómia elemeit" – jelentette ki.

"Én nem is szeretem ezeket a címkézéseket, hogy ki az autonomista, és ki nem az. Időnként fetisizáljuk ezt a fogalmat, holott vannak szórványban és tömbben élők, mi pedig odafigyelünk arra is, amikor egy osztályt akarnak megszüntetni, és arra is, hogy a székelyföldi magyaroknak nagyobb autonómiájuk legyen" – fogalmazott Borbély.

Kapcsolódók

Kimaradt?