Székelyföldön is kötelezően lesz 1918. december 1. utca

Megszavazta hétfőn a szenátus azt a törvénytervezetet, amely valamennyi romániai várost kötelez arra, hogy egyik utcáját a nemzeti ünnep történelmi dátumáról, 1918. december elsejéről nevezze el – számoltak be hétfő este a hírtelevíziók.

A jogszabály ugyanakkor valamennyi megyeszékhely önkormányzatát arra kötelezi, hogy a nemzeti ünnepen hivatalos ceremónia keretében emlékezzen meg a három román fejedelemség egyesüléséről.

Az ellenzéki szenátorok keményen bírálták a tervezetet. A demokrata liberális Marinică Dincă szerinta a törvény tulajdonképpen „parancsba adja” december elseje megünneplését. Párttársa, Dumitru Oprea szerint a jogszabály a helyi önkormányzatok autonómiáját csorbítja azáltal, hogy felülről diktálja az utcák elnevezését.

Mircea Duşa védelmi miniszter – Hargita megyei politikus – tervezetét végül 64 igen szavazattal 30 nem ellenében elfogadta a szenátus. A jogszabályról a képviselőháznak is szavaznia kell.

Kimaradt?