Állásfoglalásban ítélte el egyháza Tőkés Lászlót

Állásfoglalást fogadott el péntek délutáni zárt ülésén a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) közgyűlése, amelyben felszólítják Tőkés László volt püspököt, hogy fejezze be "az egyházhoz méltatlan magatartását" – tudta meg lapunk.

Az állásfoglalás előzménye, hogy az európai parlamenti képviselő az utóbbi hónapokban sorozatosan támadta nyilvánosság előtt vagy levelekben Csűry István jelenlegi püspököt állítólagos „RMDSZ-barát” egyházpolitikája miatt. A közgyűlés az esperesi kollégium javaslatára döntött úgy, hogy védelmébe veszi az egyházkerület jelenlegi vezetőjét.

Úgy tudjuk, az állásfoglalást kétharmados szavazattöbbséggel fogadta el a közgyűlés. A dokumentum tartalmát azonban nem kívánták nyilvánosságra hozni a világi sajtóban, várhatóan a Harangszó című egyházi lapban jelenik majd meg.

A közgyűlés első része sajtónyilvánosság előtt zajlott. Értesüléseink szerint a Tőkés Lászlóval kapcsolatos napirendi pont előtt a volt püspökhöz közel álló Antal János egyházkerületi külügyi tanácsos kérte a sajtó kizárását az ülésről. Ezt Antal János péntek este a maszol.ro-nak megerősítette, ám az állásfoglalást nem kívánta kommentálni, és a közgyűlés részleteiről sem kívánt információkkal szolgálni.

Szintén a pénteki közgyűlésen állásfoglalásban ítélte el az egyházkerület, hogy a kormányfő kezdeményezte  a Románia Csillaga érdemrend visszavonását Tőkés Lászlótól.

FRISSÍTÉS: Értesüléseinket péntek este Csűry István püspök is megerősítette. A püspök röviden így foglalta össze a maszol.ro-nak az állásfoglalást: Tőkés Lászlónak a brüsszeli politikai vita a feladata, és kérik, hogy fejezze be az egyházhoz méltatlan magatartást. Csűry István hozzátette: a maga részéről befejezettnek tekinti a levelezést, mely nem szolgálja „sem egyházunk, sem a magyar nemzet, sem erdélyi népünk javát”.

A közgyűlés napirendjén egyébként két, Tőkés László EP-képviselőhöz köthető határozat szerepet, ezek egyike a Románia Csillaga érdemrend visszavonásával kapcsolatos. Csűry István elmondta: fenntartják azt az elvi álláspontjukat, miszerint egy, valamilyen érdemért megkapott kitüntetés nem vonható vissza, és az erről szóló jegyzőkönyvet megküldik az államfőnek és a kormánynak.

A püspöktől megtudtuk, hogy időközben ezen a héten Tőkés Lászlótól kapott egy második levelet is. Ebben kifogásolta, hogy első levelét nem magánlevélként kezelték, így a sajtóba is kikerült (a maszol.ro is beszámolt róla). „A levél két titkárságon keresztül érkezett hozzám. Egy ilyen irat nehezen kezelhető magánlevélnek” – mondta Csűry István. A közgyűlés tagjainak mindkét Tőkés-levelet, illetve a püspök válaszát is felolvasták.

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?