Belépett a PSD-be a főmikrobiológus, és indul a választásokon

Nehezen szánta rá magát, hogy politikai szerepet vállaljon – mondta csütörtök este Alexandru Rafila, a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke, miután bejelentette, hogy belépett a Szociáldemokrata Pártba (PSD), és jelöltetni kívánja magát az idei parlamenti választáson.

A főmikrobiológus úgy vélte: megfelelő adminisztratív tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy segíteni tudjon – „nem feltétlen a PSD-nek, hanem az országnak” – olyan jogszabályi keret kidolgozásában, amely lehetővé teszi az egészségügyi szolgáltatásokhoz való általános hozzáférést.

Amikor azt kérdezték, hogy miért éppen a PSD-t választotta, azt felelte: mert Marcel Ciolacu pártelnök änemcsak hogy elfogadta, hanem egyenesen bátorította”, hogy továbbra is elsősorban orvos maradjon, és csak azt követően legyen párttag.

A professzor kifejtette: párttagsága nem összeférhetetlen azzal, hogy tagja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) végrehajtó bizottságának, hisz több országból maga az egészségügyi miniszter vesz részt a testületben. Hozzátette: amennyiben a román egészségügyi miniszter át kívánja venni az egyébként 2021-ig érvényes mandátumot, „bármikor megteheti”.

A választások esetleges elhalasztásáról szólva azt mondta: amennyiben a következő két hétben folytatódik a koronavírus-fertőzések növekvő tendenciája, és mind többen kerülnek az intenzív osztályra, akkor „az egész politikai osztálynak" el kell gondolkodnia azon, hogy december eleje alkalmas időpont-e a választások megszervezésére.

Meglátása szerint nem maga a helyhatósági választás okozta az esetszámok növekedését, sokkal inkább az azt megelőző kampánygyűlések és az azt követő ünneplések, ugyanakkor szerepet játszhatott benne a szabadságokról való tömeges visszatérés és az iskolakezdés is.

Úgy fogalmazott: amikor egy közegészségügyi probléma megoldása közös cél, „nem volt szerencsés” a járvánnyal kapcsolatos gondok átpolitizálása. Alexandru Rafila továbbra is ellenzi a „kínai módra” alkalmazott tömeges tesztelést, amely szerinte csak abban az esetben lehet hatékony, ha az egészségügyi rendszernek van kapacitása minden járványügyi vizsgálat elvégzésére, minden kontaktszemély azonosítására, és az ezekkel való kapcsolatfelvételre.

Kapcsolódók

Kimaradt?