Feljelentette az államfőt a diszkriminációellenes tanácsnál a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat

Feljelentette szerdán Klaus Johannis államfőt az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat.

A jogvédő szervezet vezetője, Benkő Erika képviselő a Maszolnak elmondta: azt kérik a CNCD-től, vizsgálja ki Klaus Johannis szerda déli sajtónyilatkozatát, amelyben az államfő súlyosan sérti a magyar közösség méltósághoz való jogát, méltatlan és diszkriminatív módon  beszél a romániai magyarságról.

Mint ismert, az elnök szerdán élesen bírálta a Szociáldemokrata Pártot (PSD) amiatt, hogy - szerinte - a párt segédletével a parlament alsóháza kifutott a törvényes határidőből, és ezzel hallgatólagosan elfogadta Székelyföld autonómiastatútumát. Johannis kijelentette: míg a román hatóságok a világjárvány ellen küzdenek, a PSD "a parlament titkos irodáiban azért harcol, hogy Erdélyt odaadja a magyaroknak". 

 

Benkő Erika döbbenetesnek nevezte Klaus Johannis nyilatkozatát. „A 21-dik században, egy európai ország elnökének azzal riogatni az embereket, hogy az országban élő egyik nemzeti közösség az ország szuverenitására tör, miközben a valóságban ez a közösség nyelvi, kulturális jogokat és reális deszcentralizációt kér, nem csak súrolja az abszurditás határát, hanem ez az abszurditás maga” –jelentette ki.

A CNCD elnöke, Asztalos Csaba korábban a Maszolnak elmondta: tanács „egyelőre” nem indít hivatalból vizsgálatot Klaus Johannis nyilatkozatának az ügyében. Megjegyezte, arra számít, hogy több panasz is fog érkezni a tanácshoz. Asztalos nem kívánta minősíteni az államfő kijelentéseit, éppen azért, mert ezt az ügyet várhatóan a testület is megvitatja.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök államfőhöz méltatlan, hisztérikus kirohanásnak, a magyarok elleni gyűlöletkeltésnek nevezte Klaus Johannis kijelentéseit. „Az elnöki palota mikrofonjától zúg a félretájékoztatás és a magyarok elleni gyűlöletkeltés. Az RMDSZ határozottan elutasítja ezt a fajta beszédet és gyűlöletbeszédet” – nyilatkozta a politikus.

Kapcsolódók

Kimaradt?