FRISSÍTVE – Benyújtotta az ellenzék a bizalmatlansági indítványt

FRISSÍTVE: Beterjesztette az ellenzék a Dăncilă-kormány leváltására irányuló bizalmatlansági indítványt kedden a parlamentben.

A "Románia újjáépítéséhez sürgősen meneszteni kell a Dăncilă -kormányt" című dokumentumot 237 törvényhozó látta el kézjegyével a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), a Népi Mozgalom Párt (PMP), a Pro Romania párt, a kormánykoalícióból augusztusban kilépett Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részéről, de - az Agerpres hírügynökség szerint - a nemzeti kisebbségek, a függetlenek, sőt a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) soraiból is vannak, akik aláírták az indítványt.

A bizalmatlansági indítványt az iktatásától számított öt napon belül fel kell olvasni a kétkamarás parlament együttes ülésén, majd három nappal később szintén az együttes ülésen rendeznek vitát és szavazást a kormány sorsáról. A kabinet leváltásához a törvényhozók többségének támogatására, legalább 233 voksra van szükség.

 

A bizalmatlansági indítvány felolvasásának, megvitatásának és megszavazásának menetrendjéről az egyesített házbizottság hivatott dönteni, amely azonban kedden - az ellenzék távolléte közepette - döntésképtelennek bizonyult.

A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) négy volt vagy jelenlegi tagja is aláírta a bizalmatlansági indítványt. Marius Bota PSD-képviselő, Mihăiţă Găină volt PSD-képviselő, Ioan Talpoş, a PSD társult szenátora és Emanoil Savin volt PSD-szenátor kézjegye is szerepel a dokumentumon. Mihăiţă Găină kedden közölte az illetékesekkel, hogy kilép a PSD-ből, és többé nem a szociáldemokraták parlamenti frakciójában, hanem függetlenként fog tevékenykedni. Emanoil Savin szenátor szeptember 25-én vált függetlenné a törvényhozó testületben.

Az ellenzék eddig minden parlamenti ülésszakban kísérletet tett a kormánybuktatásra, de most először fordult elő, hogy egy ilyen kezdeményezést több törvényhozó támogatott kézjegyével, mint amennyi a kormány megbuktatásához szükséges. Ennek ellenére nem vehető biztosra a Dăncilă kormány bukása, hiszen ez azon múlik, hogy annak megvitatásakor jelen lesz-e, illetve megszavazza-e az indítványt a törvényhozók több mint 50 százaléka.

Az RMDSZ megszavazza

A bizalmatlansági indítvány beterjesztését követő sajtónyilatkozatában Raluca Turcan, a PNL első alelnöke és képviselőházi frakcióvezetője azt kérte a Szociáldemokrata Párttól (PSD), hogy ne próbálja hétvégére időzíteni a voksolást, abban a reményben, hogy a "lehetetlen" időpontban nehezebb lesz elegendő törvényhozót mozgósítani a szavazáshoz.

Viorica Dăncilă kormányfő kedden ismételten kifejezte meggyőződését, hogy az ellenzék bizalmatlansági indítványa most sem több komolytalan színjátéknál, nem nyújt valós alternatívát, és a kormánybuktatás nem fog sikerülni.

Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a bizalmatlansági indítvány iktatását követően azt mondta: a kormányválságot meg kell oldani, van elég szavazat ahhoz, hogy új többség alakuljon a bukaresti parlamentben: ennek próbája lesz a bizalmatlansági indítvány szavazása. Az RMDSZ törvényhozói aláírták és meg is fogják szavazni az indítványt - szögezte le az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.

Kapcsolódók

Kimaradt?