Elnökválasztás: tizennégy jelölt neve kerül a szavazólapra

Tizennégy jelölt neve és választási jele fog szerepelni a november 10-i romániai államfőválasztáson - közölte pénteken a központi választási bizottság (BEC), miután lejárt a jelölések elleni óvások elbírálásának, illetve az esetleges visszalépéseknek a határideje.

Hat jelölt egy-egy parlamenti frakció vagy pártszövetség támogatását is élvezi, további hat jelölt parlamenten kívüli pártok képviseletében indul, ketten pedig függetlenként indulnak a legfőbb közjogi méltóság tisztségének elnyeréséért. A BEC pénteki határozatában is utalt arra, hogy nem minden jelölt indulását hagyta jóvá önszántából. A román törvények értelmében ugyanis azok a jelöltek mérkőzhetnek meg az elnökválasztáson, akik több mint 200 ezer támogató aláírást gyűjtenek össze, a BEC pedig eredetileg több jelentkezőt is a támogató aláírások szembeötlő hasonlóságára hivatkozva elutasított.

Miután azonban az alkotmánybíróság helyt adott a Liberális Jobboldal színeiben induló Viorel Cataramă üzletember óvásának, mondván, hogy a hamis nyilatkozattétel bűntettének megállapítása nem a választási bizottság, hanem a bűnüldöző szervek hatásköre, a BEC az aláírások eredetiségének vélelmére alapozva több olyan elnökjelölt jelentkezését fogadta el, akiknek a támogatottságával szemben kétségei merültek fel, ugyanakkor csalás gyanújával fel is jelentette őket.

A véglegesített listán négy olyan jelölt neve szerepel, aki ellen a BEC a legfőbb ügyészségen büntetőfeljelentést tett, mivel azt gyanítja, hogy jelöltségük támogatottságát hamis aláírásokkal igazolták.

A közvélemény-kutatások szerint a második ötéves mandátumra pályázó Klaus Johannis jobboldali államfő a legesélyesebb jelölt, akinek a második fordulóban Viorica Dăncilă szociáldemokrata miniszterelnök lehet az ellenfele. A második fordulóba kerülésre esélyes jelöltek között van még a jobbközép Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dan Barna, valamint a kormánykoalícióból augusztusban kilépett Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és a Victor Ponta volt miniszterelnök vezette baloldali Pro Romania párt által támogatott Mircea Diaconu színművész, volt EP-képviselő is.

A romániai összlakosság 6,5 százalékát kitevő magyarságnak is van képviselője az elnökjelöltek között: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a szövetség elnökét, Kelemen Hunort indítja. Romániában november 10-én tartják az elnökválasztás első fordulóját. Ha egyik jelölt sem szerzi meg a választók több mint felének támogatását, november 24-én második fordulót is rendeznek a két legjobban szereplő jelölt részvételével.

Kapcsolódók

Kimaradt?