Magyar külképviselet Nagyváradon és Marosvásárhelyen

Hat új külképviseletet nyit a magyar kormány: Eszéken, Krakkóban és Torontóban főkonzulátus, Melbourne-ben, Marosvásárhelyen és Nagyváradon konzuli iroda nyílik – tájékoztatott kedden a Magyar Közlöny.

Martonyi János külügyminiszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, szerdán elmondta: a kormánynak ezt a döntését nemzetpolitikai szempontok vezérelték.  A tárcavezető kiemelte: elsősorban olyan helyeken nyitnak új képviseletet, ahol jelentős magyar közösségek élnek.

Elmondta, a nemzetközi gyakorlat szerint ezek felállításához a fogadó kormány hozzájárulása is szükséges, ezért Martonyi román kollégájának, Titus Corlățeannak már jelezte, hogy kérik Románia hozzájárulását a területükön nyitandó két külképviselethez - közölte a miniszter. Hozzátette, bízik abban, hogy nem lesz semmilyen fennakadás az ügyben.

A nagyváradi iroda a kolozsvári főkonzulátusnak, a marosvásárhelyi iroda a csíkszeredai magyar külképviseletnek lesz alárendelve, és konzulok vagy vezető konzulok irányítják majd. Magyar külügyminisztériumi forrásokból úgy tudjuk, hogy a magyar külügy még nem küldte át azt a jegyzéket Bukarestnek, amelyben a külképviseletek megnyitását kéri.

Magyarország a bukaresti nagykövetség és konzuli iroda mellett Kolozsváron és Csíkszeredában nyitott főkonzulátust. Az előbbi külképviseletet a román-magyar alapszerződés 1996-as aláírását követően, utóbbit a 2005-ben tartott első közös kormányülés eredményeként sikerült tető alá hoznia a Horn, illetve a Gyurcsány-kormánynak.

Kimaradt?