Kelemen Hunor Marosugrán: bele kell szólnunk az Európai Unió alakulásába

„Változtatni akarunk az Unión. Tudjuk, hogy milyen irányba kell a reformokat alakítani, de ahhoz, hogy ez sikerüljön, ott kell lennünk az Európai Parlamentben. A Kárpát-medencei magyar összefogásból kimaradni történelmi vétek, amit később nem tudunk kiigazítani” – hangsúlyozta Kelemen Hunor Marosugrán.

Az RMDSZ elnöke az I. Székelyhon Vállalkozói Fórum megnyitóján mondott pénteken köszöntőbeszédet, és arra kérte a jelenlévőket, hogy a társadalom különböző szegmenseit –  amelyekre befolyással lehetnek – május 26-án az RMDSZ támogatására biztassák. 

Az elmúlt évek európai parlamenti választásai közül azért tartja ezt a legfontosabbnak, mert úgy véli: olyan reformok előtt áll az Európai Unió, amelyekre hosszú évtizedek óta nem volt példa, „talán csak akkor, amikor az Európai Szén- és Acélközösségből Európai Gazdasági Közösséggé változott. Válaszút előtt állunk, a legnagyobb kihívások a gazdaság, a biztonság és a demográfia területén vannak.”

A szövetségi elnök szerint az okos ember a maga eszközeivel próbál alakítani a sorsán és a világ menetén. A Kárpát-medencében a magyarok csak úgy tudnak versenyben maradni, ha az együttműködést választják, ahogyan együttműködnek a vállalkozók is a szülőföld fejlesztéséért és építéséért.

Az esemény jelentőségére rámutatva Kelemen Hunor kifejtette: szükség van egy olyan fórumra, ahol az erdélyi magyar vállalkozók, a gazdasági és üzleti élet szereplői találkoznak, terveznek és előretekintenek.

„Olyan időket élünk, hogy a legnagyobb kihívások a gazdaságban vannak. A gazdaságban dől el, hogy egy-egy közösség a globális versenyben talpon marad vagy eltűnik” – szögezte le. Elmondta: 2010 után paradigmaváltás történt a nemzetpolitikában. Ez azt jelenti, hogy az Orbán Viktor vezette magyar kormány nemcsak az identitás megőrzését támogató programokat finanszírozza, hanem a gazdaságfejlesztési projekteket is.

„Ez egy fontos döntés volt, az első eredmények már látszanak. Megmutatjuk: lehet eredményeket elérni akkor, ha van víziónk, vannak pénzügyi eszközeink a politikai eszközök mellett” – összegzett Kelemen Hunor.

Kapcsolódók

Kimaradt?