Dragneaék amnesztiát szorgalmaznak, állítólag el is készült a rendelet

Egybehangzó sajtóértesülések szerint az igazságügyi minisztérium már kidolgozta az amnesztiáról szóló rendelettervezetet, amelyet legkésőbb január 15-ig fogadna el a kormány. A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos tanácsának vasárnapi ülésén Liviu Dragnea pártelnök és több más politikus nyíltan kiállt az amnesztiáról és közkegyelemről szóló jogszabály mellett.

Több ellenzéki lap számolt be vasárnap arról, hogy az igazságügyi minisztériumban már elkészült az amnesztiarendelet tervezete. Az eddig információk szerint a jogszabály a tíz év szabadságvesztésnél kisebb büntetésű személyekre vonatkozna, és legkésőbb január 15-ig fogadná el a kormány.

A PSD országos tanácsának vasárnapi ülésén sem a kormányfő, sem a meghívottként jelen lévő Tudorel Toader igazságügyi miniszter nem beszélt erről a rendeletről, ám Liviu Dragnea pártelnök és a kisebbik koalíciós párt, az ALDE vezetője, Călin Popescu Tăriceanu beszédében nyíltan szorgalmazta az elfogadását.

Miután elpanaszolta, hogy a PSD-t belülről és kívülről egyaránt támadások érik, Liviu Dragnea az ülésen kijelentette: Brüsszel cinkosan hallgat, miközben Romániában, hamisított bizonyítékok és zsarolással kikényszerített feljelentések alapján készülnek bűnvádi dossziék.

Sorost is belekeverte

„Miért van az, hogy az amnesztia és a közkegyelem blaszfémiának számít? (…) Én nem félek használni ezeket a szavakat. (…) Ne tétovázatok. Nem tudom hogyan és mikor, de a PSD-ALDE-nek kötelessége helyrehozni az igazságtalanságokat. És hogy ne vágják fel az ereiket a sajtóban dolgozó, Soros által fizetett titkos ügynökök, keressetek egy alkotmánybírósági határozatot, amely szerint az amnesztia Liviu Dragneára nem vonatkozik” – jelentette ki a PSD elnöke.

Călin Popescu Tăriceanu arról beszélt, hogy „vonalat kell húzni, és tiszta lappal kell indulni” az igazságszolgáltatásban. Szerinte be kell gyógyítani az igazságtalanságok és visszaélések okozta sebeket. Azt szorgalmazta, hogy a kormány, az ellenzék, a parlament és a civil szervezetek közösen találjanak intézkedéseket arra, hogy a visszaélések többé ne ismétlődhessenek meg. „Ha pedig mások ezt nem akarják megtenni, megtehetjük mi, mert tartozunk ezzel a visszaélések több ezer áldozatának” – fogalmazott a politikus a PSD országos tanácsának ülésén.

Mint írtuk, amnesztiára és közkegyelemre vonatkozó rendelet elfogadását kérte az ülésen Marian Oprişan is. "Az ország polgáraként arra biztatom önöket, hogy tegyünk már igazságot, használják fel az alkotmány adta felhatalmazásukat, és Románia századik esztendejében adjanak ki egy amnesztiára és közkegyelemre vonatkozó rendeletet" - mondta a Vaslui megyei tanács elnöke.

Kapcsolódók

Kimaradt?