Vállalkozói szervezet: Romániának nincs gazdasági stratégiája
Romániának gazdasági stratégiára volna szüksége, azonban ilyen nem létezik, hangzott el a Concordia Munkáltatói Szövetség által rendezett megbeszélésen.
„A valóság az, hogy Romániának nincs egy egyértelmű gazdasági stratégiája. Amikor minden stratégiai fontosságú, akkor valójában semmi sem az. Hasonlóképpen, amikor minden elsődleges, akkor igazából semmi sem elsődleges. A mi erőfeszítésünk arra irányul, hogy a döntéshozókkal, az egyetemi szférával és a Concordia valamennyi olyan partnerével, akik értik, hogy a világ változik, felállítsuk Románia új gazdasági és versenyképességi stratégiáját” – idézi az economedia.ro Paul Aparaschiveit, a Concordia ügyvezető igazgatóját.
Az üzletember felhívta a figyelmet, hogy augusztus 31-én az országos helyreállítási terv több mint 4500 be nem fejezett beruházással zárult. „Azt kockáztatjuk, hogy ugyanazzal a mintával lépünk be az új, 2028-2034-es finanszírozási ciklusba” – hangsúlyozta.
A résztvevők szerint létfontosságú, hogy az egész ország vállalkozói hallassák a hangjukat. „Bukarest nem lehet az egyetlen hely, ahol párbeszéd folyik az üzleti világ és a döntéshozók között. Egy térség erős cégekkel, de közös hang nélkül olyan, mint egy jól táplált elektromos hálózat, amelynek hiányzik a szállítási kapacitása: termelés van, de az nem jut el időben oda, ahol szükség van rá” – mondta Ondrej Safar, a Concordia igazgatótanácsának tagja.
CSAK SAJÁT